Bár az Abu-Tartur-fennsík ma egy kietlen sivatag, a kréta időszakban az észak-afrikai szárazföld jelentős részével együtt tenger borította. Az itt feltárt cápatemető lenyűgöző képet fest egy olyan korszakról, amikor a térség vizeiben rengeteg faj élt együtt, meglepően gazdag és összetett táplálékláncot alkotva. A kutatást Tarek Yassin, a Kairói Egyetem paleontológusa vezette, az eredményeket pedig a Cretaceous Research folyóiratban publikálták.

Legalább hét fajt azonosítottak a cápatemetőben

Yassin és kutatócsoportja a korábbi vizsgálatok során néhány fog alapján már sikeresen azonosított két cápafajt a fosszilis rétegekben. Későbbi visszatérésükkor azonban további 14 cápafogra bukkantak a Duwi Formáció fekete és sárga foszfátos kőzeteiben. Ezek az újabb leletek öt további, mára kihalt cápafajhoz (Cretalamna cf. maroccana, Scapanorhynchus cf. raphiodon, Serratolamna cf. serrata, Squalicorax bassanii és Squalicorax pristodontus) tartoznak, így a lelőhelyről ismert cápafajok száma legalább hétre emelkedett.

Ennek az öt fajnak az előfordulását most először sikerült dokumentálni Abu-Tartur térségében. Sőt, a Serratolamna cf. serrata és a Squalicorax bassanii jelenléte egész Egyiptom területéről ismeretlen volt eddig. A tűszerű fogakkal rendelkező Scapanorhynchus cf. raphiodon azonosítása pedig nemcsak a faj első ismert afrikai előfordulását jelentheti, de egyúttal a fosszilis leletanyagban ismert legkésőbbi (azaz legfiatalabb) példánya is lehet.

A fogak alakja eltérő életmódról árulkodik

Mivel az ősi cápákból leggyakrabban csak a fogaik maradnak fenn, az egyes fajok elkülönítése gyakran egészen apró, alaktani különbségeken alapul. 

Az Abu-Tarturban talált fogak között azonban szembetűnő eltéréseket fedeztek fel: 

• némelyik hosszú és tűszerű volt, 
• míg mások széles, fűrészes szélű formát öltöttek. 

Ezek az utóbbiak valószínűleg inkább a zsákmány vágására, semmint szúrásra szolgáltak. Az egyik fog erőteljesen, egy karambit késhez hasonlóan ívelt formájú volt, míg több példányon apró, oldalsó mellékcsúcsokat is megfigyeltek.

A Squalicorax például a partközeli, sekélyebb vizeket preferálta, míg a Scapanorhynchus jóval beljebb, a hirtelen mélyülő tengeri lejtőkön vadászott. A Cretalamna és a Serratolamna pedig a parttól távolabbi, stabilabb, nyílt vizek lakója volt.