György László egyetemi docens, egykori kormánybiztos hosszú elemzésben foglalta össze, miként lép új szintre az Egyesült Államok és Kína világgazdasági szembenállása, és milyen következményekkel jár mindez egy tízmilliós, exportfüggő ország számára. A gazdaságpolitikai szakember írása abból indul ki, hogy a konfliktus természete gyökeresen megváltozott.

A vámháborúból joghatósági háború lett

A docens szerint az amerikai–kínai konfliktus első szakaszát még a vámok határozták meg, most azonban az exporttilalmak, az eredetszabályok és a másodlagos szankciók kerültek előtérbe. Az Egyesült Államok nemcsak saját cégeit kötelezi a szankciók betartására, hanem harmadik országok vállalatait is bünteti, ha amerikai technológiát használnak, dollárban kereskednek vagy amerikai szereplőkkel állnak kapcsolatban.

Ez azért áll az Egyesült Államok érdekében, mert a szankció csak akkor működik, ha nem lehet egyszerűen egy harmadik országon keresztül megkerülni. Ha Washington kizárólag amerikai vállalatokat korlátozna, akkor egy kínai, török, emirátusi vagy európai közvetítő átvehetné a kieső üzletet, és a szankcionált szereplő lényegében tovább működhetne.

Kína válasza a közgazdász értelmezésében az, hogy az amerikai jog Amerikán kívüli kiterjesztésére a kínai jog ugyanilyen kiterjesztésével felel. Peking két rendeletre építette fel saját ellen-szankciós rendszerét:

• az egyik alapján vizsgálatot indíthat a kínai ellátási láncok biztonságát veszélyeztető külföldi szereplőkkel szemben,
• a másik pedig tiltja a jogellenesnek minősített külföldi intézkedések végrehajtását – az ebben közreműködők feketelistára kerülhetnek, vagyonukat befagyaszthatják.

A szerző kiemelte, hogy Kína korábban jellemzően diplomáciai nyilatkozatokkal vagy informális korlátozásokkal válaszolt a nyugati szankciókra. Most viszont intézményesített, bíróság előtt is kikényszeríthető ellenlépési rendszert épít – ezt egészítheti ki egy törvény, amely felhatalmazná a kínai ügyészségeket a külföldi szereplőkkel szembeni eljárásra.

Európa sem maradhat ki a konfliktusból

György László szerint a konfliktus nem szűkíthető le Amerika és Kína viszonyára, mert az európai vállalatok is közvetlenül az ütközőzónába kerülnek. Peking már megtiltotta kínai szervezeteknek, hogy segítséget nyújtsanak az Európai Unió Nuctechhel – egy kínai biztonságtechnikai céggel – szembeni vizsgálatához, és ezzel egy európai szabályozási eljárást is jogellenes beavatkozásnak minősített.

A docens úgy látja, ez fontos precedens: a kínai ellátási láncok munkajogi, környezetvédelmi vagy szankciós átvilágításához szükséges adatgyűjtést a kínai hatóságok akár ellátásilánc-biztonsági kockázatként is értékelhetik. Egyre gyakrabban születik olyan döntés, amely nem minden érintett országban számít jogszerűnek.

A szerző szerint ez hosszabb távon a multinacionális vállalatok szervezeti feldarabolódásához vezethet: külön amerikai, kínai és részben európai vállalati, adatkezelési és beszállítói struktúrák alakulhatnak ki. A cégeknek ugyanis – ahogy fogalmaz – „egymással összeegyeztethetetlen politikai és jogi kötelezettségek között kell választaniuk”.

Kína ereje az ipari fölényben és a nyersanyagokban rejlik

György László hangsúlyozza, hogy a jogi eszközök önmagukban nem lennének elegendők:

Emlékeztetett, hogy 2021 és 2025 között harminc alkalommal vezetett be exportkorlátozást, míg az azt megelőző öt évben csak tizenegyszer.

A ritkaföldfémek, a gallium, a germánium, a grafit és az akkumulátor-alapanyagok exportjának korlátozása közvetlenül érintheti a nyugati autó-, hadi- és félvezetőipart. Az Index is beszámolt arról, amikor Peking egy sor ritkaföldfémhez kötődő technológia kivitelét tiltotta be.

A docens értelmezésében a két nagyhatalom más-más fegyvert használ: az Egyesült Államok a pénzügyi rendszer, a dollár és a csúcstechnológiák feletti ellenőrzését teszi geopolitikai fegyverré, Kína pedig ugyanerre az ipari kapacitását és a kritikus nyersanyagokat használja.

A magyar tét: periféria vagy híd

Innen fordul az elemzés a magyar vonatkozásokra. György László szerint a világgazdaság nem egyetlen amerikai-kínai szakadás felé tart, hanem részleges feldarabolódás felé, amelyben a 21. századi gazdasági szuverenitást egyre kevésbé a vámok szintje, egyre inkább a saját technológia, finanszírozás, adatok, nyersanyagok és önálló ellátási láncok megléte határozza meg.

A kis, nyitott országok szerinte ezek egyikével sem rendelkezhetnek maradéktalanul, ezért a reziliencia – vagyis az alkalmazkodó- és ellenálló képesség – erősítésére kell törekedniük: az élelmiszer- és vízbiztonságtól az energiaellátás diverzifikálásán át a stratégiai termelési képességek fenntartásáig. 

A konnektivitás a docens értelmezésében nem semlegességet vagy egyenlő távolságot jelent, hanem azt, hogy egy ország egyik meghatározó világgazdasági rendszertől sem hagyja önként elvágni magát.

Itt fogalmazta meg a szerző a poszt legélesebb állítását is: értelmezése szerint éppen ez a törekvés jelentette a 2026-ban leköszönt kormány bukásának egyik mélyebb okát.

Az előző kormány konnektivitási stratégiáját az Egyesült Államok akkori vezetése, Kína és Oroszország elfogadta vagy támogatta, miközben az Európai Unió intézményei biztonsági, politikai és függőségi kockázatként kezelték, és minden rendelkezésükre álló eszközzel igyekeztek feltartóztatni. Különösen érdekes volt ez annak tükrében, hogy míg Nyugat-Európa politikusai kiondottan rossz szemmel nézték a magyar konnektivitási stratégiát, a Magyarországon működő nyugat-európai cégek kifejezetten kérték.

György László ugyanakkor leszögezte: nem állítja, hogy önmagában ez döntötte el a 2026-os választást, csupán azt, hogy a felszíni belpolitikai küzdelem mögött egy mélyebb kérdés is meghúzódott.

„Magyarországon találkozik a keleti és a nyugati high-tech”

A közgazdász szerint ami az előző kormány bukásához hozzájárult, az a hivatalban lévő kormánynak sikere alapja lehet. Ezt arra alapozza, hogy Magyarország a kínai működőtőke legfontosabb európai célpontjává vált: 2025-ben 3,9 milliárd eurónyi kínai befektetéssel ismét Európa első számú célországa lett – amit egy tízmilliós ország esetében rendkívüli koncentrációnak tart.

Példaként a debreceni beruházásokat hozta fel.

• A BMW tavaly szeptemberben adta át fosszilis energiahordozók nélkül működő, Neue Klasse elektromosautó-családot gyártó üzemét,
• a kínai CATL – a világ legnagyobb piaci részesedésű akkumulátorgyártója – pedig 100 gigawattórás kapacitásúra tervezett európai üzemét építi ugyanitt. A CATL debreceni gyára nyugati autógyártók – köztük a BMW, a Mercedes-Benz és a Volkswagen – ellátási láncához kapcsolódhat.

György László szerint így Magyarországon fizikailag is találkozik a német autóipari tudás, a nyugati szoftver- és pénzügyi kapcsolatok, a kínai akkumulátor- és gépgyártási képességek, valamint a magyar mérnöki tudás. A környezeti kockázatokat eszerint nem felnagyítani vagy letagadni kell, hanem „technológiával, szabályozással és következetes hatósági ellenőrzéssel a lehető legalacsonyabb szintre csökkenteni”.

Beszállítók, szakképzés, kutatás – ahol eldől a siker

A docens szerint a külföldi gyárak jelenléte önmagában nem elég: a nemzeti reziliencia szempontjából az a kérdés, képesek-e a magyar vállalkozások beszállítóvá válni, átkerül-e a tudás a hazai gazdaságba, és nő-e a helyi hozzáadott érték.

Ezért ösztönözte az előző kormányzat az egyetemeket, az állami kutatói hálózatot és a szakképzési centrumokat arra, hogy szorosabban kapcsolódjanak össze a Magyarországon működő vállalatokkal és ezért kapták a magyar kis- és középvállalkozások a támogatások háromnegyedét

– írta. Eredményként a szakképzést és a felsőoktatást emelte ki. Emlékeztetett, hogy a magyar csapat az EuroSkills 2025 versenyen az uniós tagállamok között harmadik, a teljes európai mezőnyben negyedik lett, a magyar szakképzés pedig a munkaerőpiaci megfelelés szempontjából harmadik az OECD-országok között. A felsőoktatás finanszírozása állítása szerint mintegy háromszorosára nőtt, és 2026-ban tizenkét magyar egyetem tartozott a világ legjobb öt százalékába.

Külön sikertörténetként említi a magyar akkumulátorkutatást: a Bay Zoltán Kutatóközpont és partnerei által fejlesztett ONLi anódtechnológia szerinte akár kétszeres energiasűrűséget tehet elérhetővé a mai lítiumion-akkumulátorokhoz képest, mintegy 20 százalékkal kisebb energiaigény mellett. A magyar akkumulátoripar jövője körüli viták – a vízfogyasztástól a környezetvédelmi kockázatokig – az Indexen is többször terítékre kerültek.

Zárásként György László a politika és a szakpolitika – az angol „politics” és „policy” – megkülönböztetésére épít. Miközben a nyilvánosság a napi hatalompolitikai csatáktól hangos, szerinte a szakpolitika szintjén folytatni kell a megkezdett munkát: „az egyetemeket a vállalatokkal összekapcsolni, a kutatást a gazdasági hasznosulás felé terelni, a magyar cégeket pedig képessé tenni arra, hogy ne nézői, hanem nyertesei legyenek az új korszaknak”.

Mindezt a szerző hangsúlyozottan pártpolitikán felül állónak tekinti: úgy fogalmaz, ezt a munkát „nem egyetlen párt, kormány vagy politikai oldal érdekében kell folytatni”. Álláspontja szerint a kormányok jönnek és mennek, a nemzeti képességek viszont csak évtizedes, következetes munkával építhetők fel – és néhány rossz döntéssel gyorsan lerombolhatók.

Az elemzés végső üzenete, hogy a globalizáció nem ér véget, csak geopolitikai blokkok mentén szerveződik újra, Magyarország érdeke pedig az, hogy növelje saját rezilienciáját, és ameddig lehet, egyszerre maradjon bekapcsolva a nyugati technológiai-pénzügyi és a keleti ipari-beszállítói rendszerbe.

(Borítókép: Hszi Csin-ping kínai elnök 2017. június 30-án. Fotó: Sam Tsang / South China Morning Post / Getty Images)