A Paksi Atomerőmű 2025-ben 15220 gigawattóra (GWh) áramot adott el 244,322 milliárd forintért. Egy gigawattóra ára tehát mintegy 16 millió forint volt, ennyit fizetett paksi testvércégének az MVM Partner. Az Oeconomus számítása szerint minden 100 megawatt teljesítménycsökkenés 30 nap alatt 72 gigawattóra termeléskieséssel jár. Ez egy blokk esetében 360 GWh, az egész erőműre vetítve pedig 1440 GWh.

Meg is takarított, de sokat ráfizetett a nagykereskedő a paksi kiesésen

A költség tizennyolc napra 816 GWh-ra jön ki. A Világgazdaság azért számol 18 nappal, mert nagyjából ennyi teljes napnyi leállásra számíthatók át a bejelentett teljesítménycsökkentések. (A valóságban ezen belül volt kilenc nap, amikor egynyolcad terhelésen ment az atomerőmű, és 12 olyan, amikor fél terhelésen sem.) A Duna alacsony vízállása miatti teljesítménycsökkenés július 27-én indult, és bár a tervek szerint szerdán termel ismét teljes gőzzel az atomerőmű, cikkünk hétfő déli írásakor a négy blokkjából három már teljes terheléssel működött.   

Tehát a vevőnek a teljesítménycsökkenés idején (tavalyi áron) a zsebében maradt az a 13 milliárd (816-szor 16 millió) forint, amennyivel kevesebbet fizetett az atomerőműnek, hiszen kevesebb áramot is vett át. Viszont ettől a bevételtől elesett az erőműtársaság. Pontosabban 13 milliárdtól csak a tavalyi áron, az idei ár az áremelkedés miatt jóval magasabb lehet.

Ez a tétel azért fontos, mert amikor arról beszélünk, hogy mekkora többletkiadással járt a villamos energia más forrásokból való beszerzése, akkor a többletet akkor tudjuk meg, ha a beszerzési árból levonjuk a Paksnak ki nem fizetett összeget.  

Jól jártak a kereskedők

A pótáram döntően import volt. A külföldi villamos energia a piacösszekapcsolásnak köszönhetően bőségesen hozzáférhető volt. Ehhez képest elég drága. A beszerzés költségét a hivatalos (legutóbb vasárnapi) közlések 40-50 milliárd forintra teszik. Az Oeconomus 150 euró/megawattórás importárat feltételezve és (a közleményéből visszaosztva) 398 forintos árfolyammal számolva 216 millió euróra teszi annak az importáramnak az árát, amennyit be kell szerezni Paks egész havi leállása esetén. Ez az ár a fenti, nagyjából 18 napra vetítve 130 millió euró, forintban pedig közel 52 milliárd forint. Igaz, a forint jelenlegi, 362 forintos árfolyamán csak 47 milliárd jön ki, de ez is hatalmas összeg, a paksi árnak a 2-3-szorosa lehetett.

Piaci áram, vagy kiegyenlítő energia?  

Érdemes megnézni a pluszköltség egy másik összetevőjét, a belföldi beszerzését is. Az országban a kritikus napokon hadra fogtak minden lehetséges áramtermelőt, még az ipari energiatárolókat is. Emellett csökkentette a felhasználását, aki tudta. A hadra fogás természetesen erősen összefüggött azzal, hogy adott erőmű mennyiért tudta eladni az áramát. Ugyanakkor már az Oeconomus által az importnál feltételezett 150 eurós tőzsdei ár is vonzó lehetett. Annak alapján pedig biztos, hogy a belpiac az idő túlnyomó részében jobban fizetett a külpiacnál, hogy a naperőművek a többlettermelésük óráiban csökkentették a kivitelüket.

A többi erőmű esetében nem mindegy, hogy adott létesítmény

• a Mavirnak adott-e el úgynevezett kiegyenlítő energiát a villamosenergia-rendszer (VER) egyensúlyának megtartása érdekében,
• vagy a nagykereskedőknek, a piaci igény kielégítésére. A kiegyenlítő energia ugyanis a legdrágább termék.

Így is kelendő lehetett a belföldi áram: amikor a naperőművek még, vagy nem jártak, járnak csúcsra, akkor megnő a máskor alig termelő gázerőművek működése. Felélénkült a Mátrai Erőmű is az áramszűke óráiban.

A kiegyenlítő energia ára majd a rendszerhasználati díjakban jelenik meg, míg a drágán vett importált, valamint a piacra szánt hazai áramé pedig a tarifán belül az áram, mint termék árában. Azonban mindkét tételre igaz, hogy közvetlenül csak azok fizetik, akik nem vételezhet rezsicsökkentett, hatósági áron. Közvetve természetesen mindenkiében.