GazdaságSzerző: vg 2026. 08. 24. 2 percnyi olvasás
A hazai iskolaépítészetben már megjelentek a tantermi kuckók, a közösségi lépcsők és a kis csoportos munkát segítő terek, széles körű elterjedésüket azonban a zsúfoltság és a finanszírozás is nehezíti. A Négyzetméter legújabb adásában Cseh Andrással, a CAN Architects társalapítójával beszélgettünk arról, hogyan alakíthatja át az iskolaépítészet az oktatást, illetve hogy mi kellene ahhoz, hogy korszerűsíthetők legyenek a magyar iskolák.
A hagyományos, folyosókról nyíló egyforma tantermeket a szakirodalom „folyosós-cellás iskolának” nevezi. Ezeket arra tervezték, hogy a tanár a terem elején állva adja át a tudást, a diákok pedig végighallgassák az órát. A korszerű iskolaépítészet ezzel szemben abból indul ki, hogy a gyerekek hol egyedül, hol párban, kisebb csoportokban vagy közösen dolgoznak.
A teljes beszélgetés megtekinthető a Világgazdaság YouTube-csatornáján és meghallgatható Spotify-on is:
A magyar iskolaépítészet legnagyobb problémáját nem feltétlenül az elavult épületek jelentik , hanem az, hogy sok intézményben már szinte minden négyzetméterre szükség van a gyerekek elhelyezéséhez. Cseh András szerint a meglévő iskolaállomány jelentős része alkalmas lenne a korszerűsítésre, a zsúfoltság azonban alig hagy teret a kisebb csoportokat, az önálló munkát vagy éppen az elvonulást segítő helyiségek kialakítására. Pedig ezek a terek nem pusztán kényelmesebbé tennék az iskolát: másfajta tanítási módszerek kipróbálására is ösztönözhetik a pedagógusokat, miközben a frontális oktatás is megmarad alternatívaként.
A szakember szerint Magyarországon még progresszívnek nevezzük azt, ami több európai országban már egyszerűen korszerű iskolaépítészetnek számít.
A progresszív iskolaépítészetre szakosodott CAN Architects a tanárok mellett a diákokat is bevonja a közösségi tervezésbe.
Ez nemcsak arról szól, hogy a gyerekek kiválaszthatják a falak színét: saját tapasztalataik alapján jelezhetik, hol szeretnének találkozni, elvonulni vagy együtt tanulni. A közös gondolkodás azért is fontos, mert egy túlságosan radikális átalakítás akár el is bizonytalaníthatja az iskola használóit. Az új tér akkor működik jól, ha a tanárok és a gyerekek nem egy idegen környezetként, hanem lehetőségként tekintenek rá.
A korszerű tanulási környezethez nem feltétlenül kell lebontani és újjáépíteni az egész intézményt. Egy hagyományos tanteremben kialakítható bélelt kuckó, ahová az alsósok meseolvasáskor vagy beszélgetéskor átülhetnek, a kihasználatlan közlekedőkből pedig közösségi és tanulási helyek hozhatók létre.
Cseh András szerint a meglévő iskolák többségében rengeteg kiaknázatlan lehetőség van.
Nem fenntartható megoldás azonban, hogy a régi iskola mellé egy teljesen új épületet emeljenek az új funkcióknak.
Magyarországon több mint háromezer általános és középiskola működik, ezért az állomány átfogó korszerűsítése hatalmas finanszírozási és szervezési feladat lenne. Cseh András szerint az elmúlt években indultak ugyan iskolaépítészeti pályázatok, de hússzor ennyire lenne szükség.
Az új szemlélet ennek ellenére lassan megjelenik a pályázati kiírásokban és az iskolaszabványban is.
Utóbbiba már bekerült a „tanulási táj” fogalma, vagyis az osztálytermeket és folyosókat kiegészítő, változatos tanulási terek szükségessége is. Nemzetközi minták is rendelkezésre állnak: Észtország nagy léptékben újítja meg iskoláit, Ausztriában pedig az új intézmények tervezésénél már eleve számolnak a diákok és a tanárok által átrendezhető terekkel.
Napi