Az El Niño-jelenség nyomon követéséhez egy

• műholdakból,
• óceáni bójákból,
• kutatóhajókból és
• légköri mérőállomásokból

álló globális megfigyelőhálózat szolgáltat adatokat. A rendszert a nemzeti meteorológiai szolgálatok és nemzetközi partnereik üzemeltetik. A szakemberek a tengerfelszíni hőmérsékletet, a szélviszonyokat, a csapadékot, a légnyomást és az óceán hőtartalmát vizsgálják, majd ezek alapján készítik el előrejelzéseiket. A korszerűbb szezonális előrejelző modellek ma már

egy-hat hónappal előre képesek megbecsülni az éghajlati mintázatok alakulását.

Az El Niño–Déli Oszcilláció, azaz ENSO-események követésének egyik legfontosabb eszköze az óceáni Niño-index (ONI), amely azt méri, hogy az egyenlítői Csendes-óceán Niño 3,4-es régiójában a tengerfelszíni hőmérséklet háromhavi átlaga eltér-e a hosszú távú átlagtól.

Az átlagnál magasabb értékek El Niñóra, az alacsonyabbak pedig La Niñára utalnak.

A globális felmelegedés miatt azonban a kutatók egyre gyakrabban a relatív óceáni Niño-indexet (RONI) is alkalmazzák. Ez a mutató nem a hosszú távú átlaghoz, hanem a trópusok többi részének aktuális hőmérsékletéhez viszonyítja a Niño 3,4-es régió értékeit. Így elkülöníthetők az ENSO-hoz köthető ingadozások az óceánok általános felmelegedésétől, ami

lényegesen pontosabb képet ad a tényleges ENSO-állapotról.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Ennek a cikknek az előkészítésében AI-asszisztens működött közre, a végleges tartalmat újságírónk szerkesztette és ellenőrizte.