EgyébSzerző: index 2026. 08. 24. 6 percnyi olvasás
Úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia alapvetően rasszista és szexista.
Müller Péter Sziámit a legtöbben énekesként, dalszövegíróként, az URH és a Kontroll Csoport egykori tagjaként, a Sziget Fesztivál egyik alapítójaként ismerik. 2026 tavasza óta viszont egy egészen más pozíciót is betölt: ő vezeti a Mesterséges Intelligencia Koalíció kulturális munkacsoportját.
A koalíció a hazai egyetemeket, nagyvállalatokat, kisebb cégeket és magánembereket összefogó szakmai szerveződés, elmondása szerint mostanra hat-hétszáz taggal.
Mint mesélte, magánemberként kezdett érdeklődni az MI és a kvantumszámítógépek iránt, majd egy barátja magyar, MI-generált zenéket gyűjtő platformot indított. Ezen a szálon hívták meg a koalíció elnökségi ülésére, ahol a kultúra és a gépi intelligencia viszonyáról beszélt. Másnap felhívták, hogy hiányzik egy kulturális munkacsoport – elvállalná-e a létrehozását.
A téma szerinte vagy végtelenül tág, vagy végtelenül egyszerű. A mesterséges intelligencia ugyanis nem a húszas évek elején született meg: a kifejezés már 1956-ban elhangzott egy tudományos konferencián, a köztudatba viszont csak a chatbotok vitték be.
Kedvenc példája, hogy az algoritmus szó egy IX. századi perzsa matematikus nevéből ered, és a latinon keresztül jutott el a mai használatig. A sakkautomatáktól a mai nyelvi modellekig szerinte hosszú, tudatosan is elhomályosított előtörténete van a témának.
Ugyanakkor a fordítottja is igaz: Müller Péter Sziámi szerint nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy még nincs mesterséges intelligencia – attól függ, mit nevezünk intelligenciának.
Példaként a Turing-tesztet hozta, amellyel azt mérik, meg tudja-e különböztetni az ember a gépi választ az emberitől. Hivatkozott egy nemrég megjelent hírre, amely szerint a válaszadók 54 százaléka már a gépre mondta rá, hogy az az ember.
Ez azonban szerinte nem azonos azzal a szingularitással, amit Ray Kurzweil – a róla elnevezett szintetizátor és a mintavevő hangszerek atyja – írt le: azzal a pillanattal, amikor a gép okosabb lesz az embernél. Szűk területeken viszont ez már rég megtörtént, elég csak arra gondolni, amikor a sakkozó programok sakkvilágbajnokokat vernek meg.
A beszélgetés legsúlyosabb része a hallucinációról szólt – arról a jelenségről, amikor a chatbot magabiztosan állít valótlant. Saját tapasztalata szerint ez nagyjából kilenc-tizenhárom százalék körül mozog: az egyik modell felsorolta a négy legjobb dalát, amelyekből hármat nem ő írt.
Ez egy beszélgetésben mulatságos. Egy fegyverrendszerben nem.
Ha egy autonóm rakétának azt adják meg, hogy egyenruhásokat kell megsemmisítenie, egy iskolai egyenruhás kislány is beleférhet a hibahatárba – érvelt. Innen jut el odáig, hogy a gondolkodó, önállóan célt választó drónrajok és mikrodrónok korában az AI veszélyesebb az atomfegyvernél, mert az atombombáról legalább mindenki tudja, hogy „nem szabad eldurrantani”.
„Van benne egy nagyon komoly mesterséges intelligencia, az értelmezi a bejövő műholdadatokat, titkosszolgálati adatokat, és egyszer csak úgy dönt, hogy lesújt”
– mondta a silóban várakozó okos rakétáról. A téma személyesen is érinti: 1997-ben részt vett a taposóaknák betiltásáért indult nemzetközi civil kampányban, amely az ottawai egyezményhez és Nobel-békedíjhoz vezetett. Elmondása szerint ugyanez a kör fordult rá most az autonóm fegyverek betiltására – miközben a fejlesztések éppen ellenkező irányba tartanak.
A hibák másik forrása maga az ember. Müller Péter Sziámi az önvezető autók korai baleseteit hozta példaként: a vizsgálatok szerint az algoritmus sokáig nem magát a gyalogost, hanem a zebra csíkjait és a jelzéseket ismerte fel. A javítás után pedig kiderült, hogy a rendszerek eltérő pontossággal észlelik a különböző bőrszínű embereket.
Innen jutott el a legkeményebb állításáig:
„Az egész AI alapvetően a tízmillió programozó vagy adatbevivő miatt rasszista és szexista”.
Ehhez tartozik az adatcímkézők kérdése is: a modellek betanításához emberek millióinak kell fillérekért osztályozniuk az adatokat, jellemzően szegényebb országokban. Ha ez marad a végkifejlet, mondta, akkor a mindenki javát szolgáló általános mesterséges intelligencia eredeti ígérete megbukott.
A kultúrában szerinte területenként teljesen más a helyzet. A filmgyártásban „hegyomlás” van: szinkronszínész barátai azon aggódnak, hogy bárki otthon megnyomhat egy gombot, lefordíttathatja a dialóguslistát, és kiválaszthatja, melyik színész hangján hallgassa a filmet.
Ugyanakkor a lánya egy nemzetközi megrendeléseket is teljesítő VFX-cégnél – vagyis filmes vizuális effekteket készítő stúdióban – dolgozik, és ott azt mondják: nagyon megkönnyíti a munkájukat.
A zenében ugyanez a kettősség. Elmesélte, hogy egy dalvetélkedőbe beküldött szám a zsűrit is lenyűgözte, mire kiderült: a szerző csak egy éjszakai vázlatot készített géppel. A kérdés szerinte nem az, hogy jó-e a technológia, hanem hogy kinek mit jelent – és hogy mi lesz a jogdíjakkal.
Miközben kiadói perek zajlanak ezrével, példaként Grimes-t, a kanadai énekes-producert hozta, aki felajánlotta a hangját feldolgozásokhoz, ötven-ötven százalékos osztozkodással. Ez üzletnek is jó, mondta, de mindenképp humánusabb a pereskedésnél. A zeneipar egy része hasonlóan gondolkodik.
Magyar viszonylatban a szűk, célzott nyelvi modellekben hisz: ott érdemes hazai fejlesztésre költeni, ahol az csökkenti a hallucinációt. Példaként a katolikus tanítóhivatal dokumentumaira épülő Magisterium AI-t említette, amelybe nem lapátolták, hanem válogatták az adatokat.
A beszélgetés végén a legszemélyesebb kérdés következett: elkényelmesedünk-e, ha a gép elég jó zenét ad. Müller Péter Sziámi szerint a figyelem kitartása valóban romlik, egy angol kísérletre hivatkozva azt mondta, a kamaszok néhány másodpercnél tovább nehezen időznek el egy témánál.
Ugyanakkor a gyerekei – hatan vannak, plusz négy unoka – sokkal többet tudnak nála, mert egy pillanat alatt utánajárnak mindennek. Ezt jónak tartja. Hogy a psziché felkészült-e erre, azt szerinte nem tudjuk.
A gépet mindenesetre szerszámként kezelné. A traktor is erősebb az embernél, a felhőkarcoló is magasabb a nagyapjánál, mégsem élünk versenyben velük. Ahogy a szintetizátor és a hangosítás megjelenésekor is felháborodott a szakma, majd beépült a mindennapokba.
Két dolgot lát biztosnak: a deepfake és az álhírek világában példátlan a zűrzavar, viszont ha minden nyitottá válik, hosszabb távon akár a hazugság is nehezebb műfaj lesz. A fejlődést pedig nem lehet megállítani, legfeljebb terelni és szabályozni.
„Nem kell betojni. Muszáj bátran élni, különben nem élsz” – zárta.
Napi