Egy utasszállító repülőgép több mint 300 emberrel a fedélzetén elvesztette az irányíthatóságát, miután egy hajtóműrobbanás teljesen tönkretette a vezérlést. A repülőgép-katasztrófa során a pilóták egy olyan módszerrel próbálták életben tartani a gépet, amelyre korábban szinte senki nem gondolt: kizárólag a hajtóművek erejével próbálták irányítani a repülőt.

Az eset 1989. július 19-én történt, amikor a United Airlines 232-es járata egy McDonnell Douglas DC-10-es géppel közlekedett Denver és Chicago között. A fedélzeten 296 ember utazott, amikor Iowa felett hatalmas robbanás rázta meg a repülőgépet.

A gép elvesztette az irányítást, a pilóták azonban nem adták fel

A kapitány, Al Haynes először azt hitte, hogy bombarobbanás történt. A DC-10-es hirtelen megrázkódott, majd erősen jobbra kezdett dőlni. A helyzet azonban még súlyosabb volt annál, mint amit elsőre gondoltak.

A repülőgép ugyanis nem egyszerűen egy hajtóműhibával küzdött. A hátsó hajtómű szétesésekor leszakadó fémdarabok megrongálták a hidraulikus rendszereket is, amelyek a kormányfelületek mozgatásáért feleltek.

Ekkor azonban felfedeztek egy rendkívül szokatlan lehetőséget: a két szárny alatti hajtómű teljesítményének változtatásával valamennyire képesek voltak befolyásolni a gép mozgását.

Al Haynes kapitány a bal oldali hajtómű teljesítményét csökkentette, miközben a jobb oldalit maximálisra állította. A különbség hatására a repülőgép lassan balra fordult, és a pilóták újra bizonyos mértékű ellenőrzést szereztek felette.

Ez azonban rendkívül bizonytalan módszer volt. A hajtóművek nem helyettesíthetik a normál kormányzást, ezért minden apró változtatás után várniuk kellett, hogy a gép hogyan reagál.

A tragikus leszállás, amely 185 ember életét mentette meg

A gépen utazott Dennis Fitch, egy tapasztalt DC-10-es oktatópilóta is. Miután értesült a problémáról, csatlakozott a pilótákhoz, és segített a hajtóművek irányításában.