Az Indamedia idén is megrendezi Közép-Európa legnagyobb mesterséges intelligencia konferenciáját, az AI Summit Budapest et, 2026. szeptember 07-08-án a Városligetben!

Az elmúlt hetekben feltörték a Magyar Államkincstár (MÁK) rendszereit. Az incidens tényleges következményei és az okozott kár részletei azonban továbbra sem teljesen ismertek, ami Nagymajtényi Gábor szerint önmagában is látlelet az állami digitális működés állapotáról. A szakember készítette az utolsó kormányzatilag elfogadott e-közigazgatás stratégiát, tervezte és projektvezette a Pajzs projektet, a hazai e-közigazgatás védelmét, és tervezte a Kormányzati Adattrezort, ami a NATO követelménye a digitális államok rezilienciájával szemben.

„Magyarország digitális szuverenitását nem az dönti el, hogy hány látványos állami alkalmazás készül, hanem az, hogy az ország képes-e saját kritikus adatait és az azokat kezelő folyamatokat önállóan keletkeztetni, tárolni, védeni, feldolgozni és szükség esetén helyreállítani” – fogalmazott a szakértő az Indexnek.

Értékelése szerint egy szuverén ország kritikus pénzügyi infrastruktúráját érő támadás után a világos és ellenőrizhető tájékoztatás lenne a minimum. A legfontosabb kérdés azonban nem csupán az, hogy kik voltak az elkövetők, hanem az is, miért bizonyult sebezhetőnek a rendszer, és milyen lépésekre volna szükség a hasonló esetek megelőzéséhez.

A MÁK-incidens ráadásul nem elszigetelt jelenség. Csikvári Tamás a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) helyzetén keresztül ugyanebben az időszakban arra mutatott rá, hogy a magyar agrárium jelentős része továbbra is a formanyomtatványok és az ismétlődő adatbekérések korszakában működik: a rendelkezésre álló adatoknak csak töredéke digitalizált, a rendszerek közötti összeköttetés hiányos, a gazdálkodói döntések digitális támogatása pedig nem épült ki. Mindeközben az európai versenytársak már precíziós gazdálkodással, valós idejű talaj- és klímaadatokkal, valamint mesterséges intelligenciára épülő hozambecslésekkel dolgoznak.

A két jelenség ugyanannak a strukturális problémának két tünete: az egyik a kritikus állami rendszerek védelmi hiányosságaira, a másik a meglévő adatok gazdasági hasznosításának elmaradására világít rá.

Egy államnak az egyik legfontosabb funkciója a saját titkainak védelme. Ha ezt nem tudja önmagának biztosítani, akkor a digitálisan létező állam gyakorlatilag megszűnik

– hangsúlyozta Nagymajtényi Gábor. Szerinte a digitális szuverenitás nem elzárkózást, és nem is minden külföldi technológia kizárását jelenti. A döntő kérdés az, hogy az állam rendelkezik-e saját szakemberekkel, ellenőrizhető infrastruktúrával és működő tartalékmegoldásokkal, vagy alapvető feladatait is külső szolgáltatók technológiájától és döntéseitől teszi függővé.

Ukrajna, amit meg kell tanulnunk

Magyarország ráadásul nem hagyhajta figyelmen kívül a mellettünk zajló orosz–ukrán háborút. Ami nem csak politikailag, hanem technológiailag is teljesen átrendezi a védelmi ipart. A teljes tervezés és irányítás digitalizálódik, a fegyvernemek autonómakká válnak. Autonóm módon keresik a célt, választják ki a megfelelő reakciót, irányítják a fegyverrendszereket, és bár még emberi parancs megerősítés van, de ez is csak egy felelősségi kérdés az úgynevezett kill chainben.

Nem csak a politikai, védelmi, vagy geopolitikai következményeit kell megértenünk a háborúnak. Meg kell értenünk, hogy az élet-halál kérdés Ukrajnát négy év alatt a világ legfejlettebb innovációs és gyártási potenciállal rendelkező országává formálta. Egy bármilyen formában bekövetkező béke, vagy nyugalmi időszak esetén nekünk nem a német iparral kell majd az EU piacain versenyezni, hanem a csúcsra járatott ukrán képességekkel, ők ugyanis rendkívüli adaptációval megtanultak reziliensek és elképesztő hatékonyak lenni.

Azzal az országgal, melyik 12 hét alatt új innovatív fegyverrendszer állít hadrendbe a fronton, ötlettől a NATO-kódig, minden fegyverrendszerük integrált és a fő vezérelv a gazdasági hatékonyság, valamint a skálázható gyártás. Jellemző módon Ukrajna két fő rakéta gyártó cége privát vállalat, melyeket amúgy 32–35 éves, villámgyors adaptációs képességű nők vezetnek – részletezte az IT-szakember.

A MÁK feltörése csak a tünet

A Magyar Államkincstárt érő kibertámadás súlyát szerinte az intézmény pénzügyi szerepe adja. Nagyságrendi összevetés alapján a MÁK mintegy 25 ezer milliárd forintos főkönyvi értéket kezelő rendszerként nagyjából az OTP és az MBH együttes méretéhez mérhető. A tranzakciók száma alacsonyabb lehet a kereskedelmi bankokénál, az átmenő összegek értéke azonban rendkívül magas, ezért a kincstár informatikai védelmének is a legszigorúbb pénzügyi biztonsági követelményekhez kellene igazodnia. Az összevetés Nagymajtényi Gábor becslése, nem a pénzintézetek mérlegadatain alapuló értékelés.

A szakember hangsúlyozta, hogy nem végzett technikai auditot a MÁK rendszerein, ezért a támadás módszeréről kizárólag a nyilvánosságra került leírások alapján von le következtetéseket. Ezekből szerinte az látszik, hogy a behatolók egy 2017 óta ismert sérülékenységet használhattak ki. Elmondása szerint ugyanezt a hibát kilenc évvel korábban több banknál is kijavították. Amennyiben valóban ez nyitotta meg az utat a támadók előtt, akkor nem ismeretlen és kivédhetetlen eljárásról, hanem egy régóta dokumentált kockázat elhanyagolásáról van szó.

Az első biztonsági rés önmagában még nem magyarázza a támadás lehetséges kiterjedését. A szakértő úgy látja, hogy a szerverek és szolgáltatások közös, Active Directoryra épülő jogosultságkezelési környezetbe szervezése megkönnyíthette a behatolók oldalirányú mozgását. Ami a mindennapi üzemeltetésben kényelmes, az egy sikeres betörés után kockázattá válhat: egy megszerzett hozzáférésből a támadó további rendszerekhez is eljuthat. A szakember szerint ezért nem elegendő egyetlen sérülékenységet kijavítani, ilyenkor a teljes jogosultsági és hálózati architektúrát is felül kell vizsgálni.

Nagymajtényi Gábor a hivatalos tájékoztatás hiányát is problémának nevezte. Felidézte, hogy adatvédelmi incidens esetén 72 órán belül bejelentési kötelezettség keletkezhet az illetékes hatóság felé, a MÁK-ügyben azonban szerinte sem miniszteri, sem államtitkári szinten nem hangzott el részletes magyarázat az incidens természetéről, hatóköréről és következményeiről. Úgy véli, a digitális állam iránti bizalomhoz a technikai helyreállítás mellett az ellenőrizhető és világos kommunikáció is hozzátartozik.

„Az állami és vállalati struktúrákat érő támadások nem csak belső informatikai incidenskezelést kívánnak. Ezek olyan bizalmi sérülések, amelyeket érett kommunikációs kultúrával kell kezelni a költségviselők, azaz az adófizetők, cégeknél a tulajdonosok felé is. A kibervédelmi incidensek hazai kezelésében kommunikációs kultúraváltásra van szükség.”

A külföldi felhőbe már a tudásunk is kikerül

Nagymajtényi Gábor szerint a digitális szuverenitás két egymástól elválaszthatatlan fogalomra épül: az adatszuverenitásra és a folyamatszuverenitásra. Meghatározása szerint az előbbi azt jelenti, hogy az ország pontosan tudja, hol tárolják az adatait, ki fér hozzájuk, milyen másolatok készülnek róluk, és melyik állam joghatósága alatt kezelik őket. A folyamatszuverenitás ennél tovább megy: azt mutatja meg, hogy az állam képes-e önállóan működtetni, átvenni vagy helyreállítani az adatokat létrehozó és feldolgozó rendszereket.

A külföldi felhőszolgáltatások használatánál ezért nem kizárólag a titkosítás minősége számít. A felhők több adatközpontban készíthetnek másolatokat, a szolgáltatás folytonossága pedig egy külső vállalat üzleti, technológiai és jogi környezetétől függ. Nagymajtényi szerint nem az a kérdés, hogy minden külföldi szolgáltatás veszélyes-e, hanem az, hogy Magyarországnak van-e ellenőrizhető kilépési útja, hazai tartalékmegoldása és elegendő saját tudása arra az esetre, ha a külső feltételek megváltoznak.

A mesterséges intelligencia ezt a függőséget új szintre emeli. A külső AI-rendszerekbe nemcsak nyers adatok kerülhetnek ki, hanem a feltett kérdések, a megfogalmazott követelmények, a munkamódszerek és a feltárt hibák is. Ezek együtt már egy szervezet felhalmozott tudását rajzolják ki.

Mi a magyar valósággal ingyen tanítjuk ezeket a külső AI-okat, és nem itthon tartjuk a tudást

– mondta Nagymajtényi Gábor, aki ezért az érzékeny állami, üzleti és személyes adatokat kezelő területeken saját infrastruktúrán futó modelleket tart szükségesnek.

Magyarország legnagyobb, nagyjából egy évtizeddel ezelőtt elkövetett mulasztását ugyanakkor nem abban látja, hogy nem hozott létre időben saját, világszínvonalú alapmodellt. Ilyen rendszerek nyílt forrásból vagy licenc alapján beszerezhetők, majd magyar adatokkal továbbtaníthatók.

„A valódi hátrány ugyanakkor abból fakad, hogy az ország nem gyűjtötte össze, nem tisztította meg és nem rendezte biztonságos adatterekbe megfelelő módon saját adatvagyonát, ami minden további lépés alapja lenne, ami a fejlődés és a reziliencia alapját egyszerre adhatná. Igencsak meglepne, ha a magyar közigazgatási rendszerek 10 százaléka visszaállítható lenne a NATO elvárásainak megfelelően két héten belül egy bekövetkező havária esetén” – mondja a szakember.

Nagymajtényi Gábor ezt az utak és a vasutak megépítéséhez hasonlította. A hosszú idő alatt megtérülő, egyszer elvégzendő alap-infrastruktúrát szerinte az államnak kell létrehoznia, hogy arra a piaci szereplők szolgáltatásokat és üzleti modelleket építhessenek. Az adatok összegyűjtését, tisztítását, anonimizálását, a hozzáférési szabályok megalkotását és a számítási infrastruktúra biztosítását ezért közfeladatnak tekinti. Egy egyszer elkészített magyar nyelvi modell önmagában nem jelent tartós megoldást: folyamatos fejlesztés és bevételi háttér nélkül két-három év alatt elavulhat.

Lengyelország ezzel szemben tudatosan épít saját képességet – állítja a szakember. Példaként a Bielik nyelvi modellt említette; elmondása szerint az országban állami és piaci kezdeményezésű modell is épül. A Bielik nem a legnagyobb nemzetközi rendszerek általános legyőzésére készült, hanem arra, hogy a lengyel gazdaság rendelkezzen ellenőrizhető, helyben futtatható technológiával. A modell a lengyel pénzügyi és jogi nyelvben kifejezetten erős, és úgy használható a bankrendszerben, hogy az érzékeny adatok nem hagyják el az intézményt. Nagymajtényi szerint a régió szakemberei észt, szlovák és szlovén AI-műhelyeket is ismernek, hasonló képességű magyarországi központot azonban alig tudnak megnevezni. A saját infrastruktúrán futó rendszert nem elméleti lehetőségnek tartja: elmondása szerint egy magyar szakértői csapattal már logisztikai célú, helyben működő modellen dolgoznak, külső felhő nélkül.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a hazai informatikai piac is elveszítette korábbi fejlesztőerejének jelentős részét.

A hozzáadott érték nélküli »box moving« vált a hazai IT üzleti modelljévé: egyes cégek külföldi hardvereket és szoftvereket közvetítettek az állam felé hatalmas árréssel, vagyis termékfejlesztés, innováció és architektúratervezés helyett újracímkézett importot adtak el. A protekcionista közbeszerzési rendszer ezt megszilárdította, a NER-közeli cégek pedig nem azért élveztek előnyt, mert jobbat tudtak, hanem mert megvoltak a megfelelő kapcsolataik; a verseny gyakorlatilag megszűnt, az ár, a minőség és a módszertan nem számított. A közbeszerzési IT-projektek döntő többsége közben embernap-alapúvá vált, így a kifizetés nem az eredményhez, hanem a ráfordított időhöz kötődött: ha a projekt csúszott vagy a rendszer hibás volt, az újabb embernapokat és újabb számlákat jelentett. Az IT nagy húspiaccá vált: emblematikus projektek évekig húzódtak, eredeti költségvetésük tíz-tizenötszörösét emésztették fel, a végeredmény mégsem felelt meg az induló követelményeknek; miközben a fejlesztőcégek tulajdonosai jachtokat és magánrepülőket vásároltak, a közigazgatás dolgozói papíron és Excel-táblákban dolgoztak tovább, mert a »digitalizált« rendszer sokszor rosszabb volt papíralapú elődjénél. Ez nem piac és nem IT-ipar volt, hanem a közbeszerzési szabályok és a kapcsolati tőke által lehetővé tett szervezett átjátszás: a profit néhány megfelelő pozícióban lévő céghez került, miközben nem született magyar termék, exportálható technológia vagy továbbépíthető tudásbázis – a pénz elment, a tudás nem jött helyette

– fogalmazott Nagymajtényi Gábor.

Becslése szerint a magyar IT-piac 60–70 százalékát közvetlenül vagy közvetve az állami megrendelések mozgatják, további jelentős részét pedig a multinacionális vállalatok uralják. A hazai kis- és középvállalkozások számára így körülbelül a piac ötöde marad valóban nyitott. Ezen szerinte változtatni kell.

A szakember saját tapasztalataként idézte fel, hogy a 2000-es évek elején, a Malév dokumentumkezelő rendszerének beszerzésekor még mintegy húsz innovatív magyar fejlesztés közül lehetett választani. Mára ezeknek a műhelyeknek a jelentős része eltűnt. Állítása szerint a piacot tovább torzította, hogy egyes közbeszerzési követelményeket meghatározott rendszerekhez igazítottak, így a közigazgatásban nem feltétlenül a legjobb megoldás, hanem a kötelezővé tett technológia terjedt el.

A szoftverfüggőség csökkentésére korábban is születtek tervek. Nagymajtényi elmondása szerint 2012 végén a Belügyminisztérium felkérésére készített javaslatot a tárca nyílt forráskódú rendszerekre történő átállításáról. Az anyagot elmondása szerint elfogadták, a projekt mégsem indult el. Az átállás akadálya nem elsősorban technológiai, hanem szervezeti és politikai volt. Az oktatásnak is szerepet tulajdonít: ha a diákok kizárólag egyetlen gyártó termékeit, felületeit és formátumait tanulják meg, az állam ezzel hosszú időre újratermeli a márka- és rendszerfüggőséget.

„Az állami rendszerek nyílt forráskódúsága nemcsak biztonsági, hanem szuverenitási kérdés is: ha a forráskód egy külföldi cég tulajdona, és annak vezetői döntik el, mikor és hogyan javítják ki a hibákat, az ország elveszíti az irányítást. A javaslat ezért Debian- vagy Ubuntu Linux-alapú asztali és szerverinfrastruktúrára, LibreOffice irodai csomagra, nyílt forráskódú levelezési és könyvtári rendszerekre, a kommunikációs és adatkezelési rétegben pedig teljesen nyílt protokollokra és implementációkra épül.

Egy harmincfős, laborral, folyamatos helpdeskkel és alkalmazástámogatással működő Nyílt Forráskódú Kompetenciaközpont, valamint egy tizenöt fős logisztikai és telepítési csapat költsége évente egy-két milliárd forintból fedezhető lenne. Nagyjából annyiból, amennyit az állam jelenleg egyetlen közepes méretű Microsoft Enterprise Agreementre költ, a különbség azonban alapvető: előbbi hazai munkabérré, kompetenciával, valamint szintén magyar tulajdonú infrastruktúrává válhat. Az áttérés nem lehet azonnali és nem is egyszerű, de a fokozatos migráció megvalósítható, az abból származó megtakarítás pedig éppen azt a forrást teremtheti meg, amelyből felépíthető a hazai fejlesztői kapacitás

– fogalmazott Nagymajtényi Gábor.

Nem kész kormányprogram, hanem ötéves stratégiai minimum

A Nagymajtényi Gábor szerint öt év a minimális idő a digitális hazai progresszió megvalósíthatóságában. A digitális szuverenitásról írt, nyilvánossá hozott stratégiai elképzelése elsősorban azt határozza meg, milyen képességekkel kellene Magyarországnak rendelkeznie. Az elképzelésből hét, egymásra épülő feladat rajzolódik ki.

A legfontosabb, hogy Magyarország legalább két-három ágazatban hozzon létre saját infrastruktúrán futó, működő és folyamatosan fejlesztett AI-szolgáltatást. Ez Nagymajtényi logikájában nem egyetlen nemzeti nyelvi modell egyszeri elkészítését jelenti. Egy ilyen szolgáltatáshoz saját vagy ellenőrzött számítási kapacitás, rendezett ágazati adatvagyon, a modellt működtető szakértői szervezet, biztonsági és hozzáférési szabályok, valamint tartós finanszírozási vagy üzleti modell is szükséges. A közigazgatást konkrétan megnevezte az első lehetséges területek egyikeként. Az általa említett, logisztikai célú on-premise fejlesztés inkább a technikai megvalósíthatóság példája, mint egy már elfogadott országos program.

1. A stratégia első építőeleme az ágazati adatterek létrehozása lenne. Az államnak fel kellene mérnie, milyen adatokkal rendelkezik, azokat egységesíteni, megtisztítani, jogszerűen anonimizálni, megfelelően strukturálni, majd ellenőrzött hozzáférési feltételek mellett felhasználhatóvá tenni. Nagymajtényi az egészségügyi adatvagyont és az MTVA archívumát hozta fel példaként: ezekből olyan tanítható korpuszokat lehetne készíteni, amelyekre hazai kutatók és vállalkozások új szolgáltatásokat építhetnek. Ezt a hosszú megtérülésű alapmunkát szerinte ugyanúgy az államnak kellene elvégeznie, ahogyan az utakat vagy a vasutakat is közpénzből építi meg, mielőtt a piaci szereplők megjelennek rajtuk.
2. A második elem a technológiai és működési önállóság megteremtése. Nagymajtényi nem tartja szükségesnek, hogy Magyarország a nulláról fejlesszen a világ legerősebb alapmodelljeivel versenyző rendszert: nyílt forráskódú vagy licencelt modelleket is tovább lehet tanítani magyar adatokkal. A kritikus állami, üzleti és személyes adatokat kezelő szolgáltatásoknak azonban ellenőrizhető, lehetőleg hazai infrastruktúrán kellene futniuk. Minden ilyen rendszerhez előre megtervezett kilépési út, biztonsági másolat, helyreállítási eljárás és olyan hazai szakembergárda kellene, amely külső szolgáltató nélkül is képes fenntartani az alapvető működést.
3. A terv harmadik része a közigazgatás technikai alapjainak rendbetétele. A szakember helyzetleírásából az következik, hogy az első lépés egy teljes alkalmazás- és adatleltár lenne: a mintegy 3800 rendszer mindegyikénél rögzíteni kellene, ki a tulajdonos, ki fejlesztette, hol található a dokumentáció, milyen adatokat kezel, milyen más rendszerektől függ, milyen jogosultságokkal érhető el, és ki képes hiba esetén helyreállítani. Nagymajtényi szerint a jelenlegi alkalmazások akár felénél is hiányos lehet ez a tudás. A leltár után lehetne dönteni arról, mely rendszereket kell megszüntetni, összevonni, korszerűsíteni vagy egymással összekapcsolni. Enélkül a Digitális Állampolgárság Program szerinte továbbra is csak egy korszerű felületet helyezne a széttagolt háttérrendszerek elé.
4. A negyedik elem a folyamatok újratervezése. Nagymajtényi szerint nem a meglévő bürokráciát kell változatlan formában digitalizálni, hanem előbb meg kell vizsgálni, mely eljárásokra van egyáltalán szükség, mely adatok állnak már rendelkezésre az államnál, és mely lépések automatizálhatók vagy szüntethetők meg. Az élethelyzet-alapú közigazgatásban az állampolgár nem intézményekhez, hanem egy élethelyzethez kapcsolódó szolgáltatáshoz fordulna. Költözéskor például egyetlen bejelentés indítaná el az okmányok, a közművek, az internet- és egészségügyi szolgáltatások átvezetését – ahogy azt Nagymajtényi finn példával érzékeltette. Hasonlóképpen egy elveszett pénztárca vagy okmány esetén sem kellene több különálló rendszerben megismételni ugyanazt az ügyintézést. A vállalkozásoknál ugyanez az elv azt jelentené, hogy az állam nem kérné be újra papíron vagy különböző formátumokban azokat az adatokat, amelyekkel már rendelkezik. Nagymajtényi szerint azt is érdemes lenne felülvizsgálni, milyen könyvelési, adatszolgáltatási és nyilvántartási kötelezettségeket lehet kiváltani az állami adatbázisok összekapcsolásával. A cél nem újabb elektronikus űrlapok gyártása, hanem a szükségtelen eljárások és párhuzamos háttérmunkák megszüntetése lenne.
5. Az ötödik pillér a költség- és teljesítményszemlélet bevezetése. A reform sikerét Nagymajtényi szerint nem az mutatná meg, hány új alkalmazást adtak át, vagy melyik minisztérium hány embert foglalkoztat, hanem az, mennyivel csökkent az állam működési költsége, hány eljárás szűnt meg, mennyivel rövidült az ügyintézés, és mekkora adminisztratív teher került le a vállalkozásokról. Az automatizálásnak munkaerőpiaci következményei lennének, ezt azonban szerinte nem lehet elhallgatni: a fölöslegesen drága államot az adófizetők finanszírozzák, miközben az alacsonyabb újraelosztással működő környező országok adó- és versenyelőnybe kerülnek.
6. A hatodik pillér a hazai technológiai piac újjáépítése. Mivel Nagymajtényi becslése szerint az informatikai piac 60–70 százalékát közvetlenül vagy közvetve az állami kereslet mozgatja, a közbeszerzés egyben iparpolitikai eszköz is. A megrendeléseknek nem pusztán külföldi hardverek és szoftverek beszerzését kellene finanszírozniuk, hanem hazai termékeket, újrafelhasználható technológiai elemeket és magyar szellemi tulajdont kellene létrehozniuk. Ehhez nyílt szabványokra, átjárható rendszerekre, a beszállítói függőség mérséklésére és – ahol lehetséges – nyílt forráskódú megoldásokra lenne szükség. Így az állam nem egyetlen gyártó vagy integrátor fogságában működne, és a kisebb magyar fejlesztőcégek is valós piachoz juthatnának.
7. A hetedik elem a szakemberállomány megtartása és visszaépítése. Nagymajtényi szerint a külföldön dolgozó magyar mérnököket nem általános hazahívó kampányokkal, hanem szakmailag értelmes programokkal, korszerű platformokkal, kiszámítható finanszírozással és valódi autonómiával lehetne visszacsábítani. Az oktatásban közben csökkenteni kellene az egyetlen gyártóhoz kötődő szoftveres függést, hogy a diákok ne egy terméket, hanem átvihető digitális készségeket tanuljanak. A cél az lenne, hogy az állam ne pusztán jól képzett munkaerőt exportáljon, hanem itthon kínáljon olyan fejlesztési környezetet, amelyben saját technológia és piacképes szellemi tulajdon születhet.

A terv elemei egymásra épülnek: országstratégia nélkül nincs kiszámítható ágazati cél, ágazati cél nélkül nem dönthető el, milyen adat- és számítási infrastruktúrát kell létrehozni, infrastruktúra nélkül pedig nincs mire hazai vállalkozásokat és szakértői műhelyeket építeni. A Nagymajtényi állításaiból kirajzolódó stratégiai váz tehát jóval több egy nemzeti AI-modell megvásárlásánál, de nem végrehajtásra kész program. Nem határozza meg a szükséges forrásokat, a felelős szervezeteket, a jogi és adatvédelmi garanciákat, a közbeszerzések átalakításának menetét vagy az egyes évek mérföldköveit - mindez az állam kompetenciája és felelőssége. Ezek kidolgozása nélkül az ötéves minimum továbbra is stratégiai irány marad, nem számonkérhető cselekvési terv.

Az ötszörös hatás nem a teljes digitalizációra vonatkozik

A technológiai képességépítés gazdasági megtérülése Nagymajtényi szerint jóval túlmutat a közvetlen bevételeken. Az interjúban említett ötszörös arány ugyanakkor nem általában a közigazgatási digitalizációra vagy minden digitális beruházásra vonatkozik. A szakember ezt kifejezetten a védelmi ipari és kettős felhasználású technológiai fejlesztésekre készített számításaikhoz kapcsolta. Ezek alapján az ilyen beruházások multiplikátorhatása megközelítheti az ötszöröst:

Ez nem ötszörös vállalati profitot jelent, hanem a beszállítói megrendeléseken, az innováción, a foglalkoztatáson és az exporton keresztül jelentkező összesített GDP-hatást.

Elképzelései között olyan iparfejlesztési koncepció is, amely az ukrajnai háborúban felhalmozott technológiai és gyártásszervezési tudás egy részét Magyarországra hozná. Nagymajtényi elmondása szerint egy, a honvédelmi vezetés elé vitt javaslatban ukrán fejlesztések hazai gyártását és integrációját, majd NATO-kompatibilis rendszerekké alakítását vázolták fel. A kezdeményezés nem hagyományos nehézfegyverekre, hanem autonóm drónokra, az ellenük alkalmazható védelemre, valamint gyorsan felskálázható és földrajzilag elosztott termelésre épül.

A kettős felhasználás itt azt jelenti, hogy ugyanaz a technológiai és ipari alap békeidőben polgári, válsághelyzetben pedig védelmi célokat is szolgálhat. Nagymajtényi példaként az agráriumot említette: a mezőgazdasági drónok, az autonóm járművek, az érzékelők és az elosztott gyártási módszerek katonai alkalmazásokhoz is adaptálhatók. Érvelése szerint az ilyen fejlesztések ezért egyszerre növelhetik az ország védelmi ellenálló képességét, teremthetnek exportképes termékeket és építhetnek a civil gazdaságban is hasznosítható mérnöki tudást.

A szakember a lengyel példán keresztül érzékeltette, mit jelentene a technológiai döntéseket átfogó országstratégiába rendezni. Lengyelország azért törekszik Közép-Európa pénzügyi központjának szerepére, mert geopolitikai fenyegetettségéből azt a következtetést vonta le: az ország fennmaradásához erős hadsereg, ahhoz erős gazdaság, az erős gazdasághoz pedig fejlett pénzügyi rendszer szükséges. Az egyes ágazati programok így egy világos nemzeti célból vezethetők le.

Magyarországnak ezzel szemben a NATO- és az európai uniós csatlakozás óta nincs olyan következetes jövőképe, amelyből a digitális, ipari, oktatási és innovációs politika feladatai levezethetők lennének – állítja Nagymajtényi. Enélkül a technológiai döntések különálló beszerzésekké esnek szét, a közigazgatás újabb és újabb rendszereket halmoz fel, a magyar cégek pedig nem tudják, mely hosszú távú képességekre érdemes fejlesztést építeni.

A digitális szuverenitás megteremtése ezért nem egyetlen adatközpont, felhő, szoftver vagy nemzeti AI-modell megvásárlását jelenti. Nagymajtényi terve szerint saját szakemberekre, ellenőrzött adatvagyonra, működő hazai technológiákra, nyílt és átjárható rendszerekre, valamint olyan állami megrendelésekre van szükség, amelyek nem pusztán külföldi termékeket vásárolnak, hanem itthon építenek tudást és piacképes képességet. A MÁK feltörése szerinte ennek a hiánynak a figyelmeztető tünete: azt mutatja meg, milyen következménye lehet annak, ha egy ország éveken át nem a saját digitális ellenálló képességét fejleszti. Érvelésének végső kérdése nem az, megéri-e pénzt fordítani a digitális szuverenitásra, hanem az, meddig engedheti meg magának egy modern állam, hogy a legfontosabb adatai, folyamatai és felhalmozott tudása felett ne rendelkezzen szükség esetén önállóan is érvényesíthető ellenőrzéssel.

(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó:  Finn Winkler / picture alliance / Getty Images)