Ha ezúttal Európában ébredne fel Rip Van Winkle, Washington Irving röpke húsz évet átaludt szépirodalmi hőse, rengeteg mindenen elcsodálkozhatna a két évtizeddel ezelőtti állapotokhoz képest. A londoni metróban például megfigyelhetné: eltűntek a reggeli csúcsforgalomban is a lepedőnyi újságjaikat összehajtogatva olvasó munkába igyekvők, és – akárcsak Budapesten vagy más európai nagyvárosokban – mindenki a telefonján görgeti a friss híreket. Megállapíthatná azt is, nyomtatásban megszűnt a The Independent brit lap, új néven a napiról heti megjelenésre állt át az Evening Standard, ahogy a német Die Tageszeitung is.

A nyomtatott lapok visszaesése globális jelenség; ezen belül még Ázsia tartja magát a legjobban, noha ott is folyamatosan csökkennek a példányszámok. Az indiai és a kínai lapok többmilliós olvasottsága nem kunszt – a Föld népességének a harmada e két országból kerül ki –, de az, hogy a 123 milliós Japán a csak a reggeli kiadásával több mint ötmilliós Jomiuri Simbunnal és a tőle nem sokkal lemaradó Aszahi Simbunnal abszolút világelső, azt mutatja, e szigetország lakói még ragaszkodnak hozzá, hogy kézbe véve lapozhassák kedvenc újságjukat.

Három lábon állva 

Más világrészekben sokkal kedvezőtlenebb a helyzet. Kezdve Európával, ahol a globális élbolyon belül csak a Bild német bulvárlap tartja magát az első húszban a legfrissebb adat szerint 863 ezres példányszámával és hatmillió fő feletti olvasói elérésével. De a Bild példányszáma is a négyötödével (!) csökkent az ezredforduló óta. Amerikában sem állnak jobban a lapkiadók, az ottani széttagolt piacon a nagy újságok is a mil­liós példányszám alá zuhantak; a The New York Times világelső ugyan, de nem ebben, hanem az angolnak mint világnyelvnek is köszönhető 12,2 milliós online előfizetői táborával (amely a nyomtatott lap digitális replikaváltozatát is olvashatja.) A százhúsz ország háromezer kiadóvállalatát és nyolcvan ágazati szervezetét tömörítő Lapkiadók Világszövetsége, a WA­­N-IFRA az idei év elején kiadott legfrissebb trendjelentésében megállapítja: a médiacégek előre menekülve egyre inkább áttérnek arra, hogy három különböző lábon álljanak:

* a print mellett

* a digitális bevételeken, illetve 

* az „egyében”, ami a könyvkiadástól kezdve például utazások vagy főzőkurzusok szervezéséig sok mindent takarhat.

Pedig a nyomtatott sajtó igazán mindent megtett a túléléséért. Ha kellett, leépített, ha kellett, integrált (print és online) szerkesztőséget, valamint a tartalom-előállítási párhuzamosságokat kiszűrő „szinergiákat” hozott létre, fókuszcsoportokon tesztelgette az újabbnál újabb dizájnt és kompaktabb megjelenést, ma már megmosolyogtató módon pedig a nyomtatott lapban piktogramokkal hívta fel a figyelmet a saját bővebb online tartalmaira. (A legfiatalabb „újságolvasó” nemzedék, a Z generáció már nem az első, amely papírmankó nélkül is megtalálja, amit keres.) Nehéz ma vitatkozni azzal, hogy a papírkiadás versenyképtelenné vált a hírek világában, amikor például az idei labdarúgó-világbajnokság döntőjének eredménye – mint Magyarországon – egyetlen másnapi napilapba, még a sportújságba sem fért be, pedig európai időhöz igazították a meccset, a The New York Timesszal pedig már 2015-ben megesett a szégyenek szégyene: első ízben az összes kiadása, így az éjfél után záró New York-i is lekéste az öt órán át, a tizennegyedik játékrészig húzódó amerikai baseballdöntő végét.

Stresszes újságírók 

Az okokat régóta sorolja magyarázatként a szakma.

(A minapi horvátországi tűzvészről a „civil újságíró”, jelen esetben a magyar nyaraló már vi­deót és szöveges posztot tett fel, mielőtt egy riporter észbe kaphatott volna.)

Az ördögi körnek része, hogy a beszűkülő szakmában egyre túlterheltebb, kapkodó újságírók dolgoznak, akiknek nincs már idejük az időigényesebb témafeldolgozásra.

– olvasható a német Leibniz Médiakutató Intézet felmérésének összegzésében. Csaknem kétharmaduk lejáratással is szembesült a munkája miatt. Meg persze milyen médiáról is beszélünk a politikai korrektség korában?

– mondta lapunknak egy korábbi interjúban Ralf Schuler berlini újságíró, az Axel Springer konszern zászlóshajója, a Bild korábbi parlamenti irodavezetője.