Tarjányi Péter legutóbbi Facebook-bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Hormuzi-szoroson áthaladó olajszállítás egyre nagyobb részben a nyilvánosság szeme elől rejtve, hajókövető rendszerek nélkül zajlik.

A biztonságpolitikai szakértő egy konkrét esetet is felidézett: július 31-én egy több mint 300 méteres olajtanker, a Kiku – amely korábban Katarban vett fel nyersolajat – eltűnt a nyomkövető rendszerekből, miután kikapcsolta AIS-jeladóját. A hajó csak másnap délelőtt jelent meg újra az adatokban, addigra viszont már túl volt a szoroson.

Tarjányi szerint ez nem technikai hiba, hanem tudatos gyakorlat eredménye. Az iráni fenyegetés miatt az Öböl-menti olajtermelő országok új módszert dolgoztak ki: egyes tankerek amerikai katonai kísérettel, kikapcsolt jeladóval kelnek át a veszélyes térségen, majd az Ománi-öbölben átadják rakományukat más hajóknak, amelyek aztán Kína, Tajvan és Dél-Korea felé folytatják az utat. Az eredeti tanker eközben visszafordulhat a következő szállítmányért.

A szakértő rámutatott, hogy Irán részéről a cél nem feltétlenül a szoros teljes lezárása, elég, ha az átkelést kockázatosabbá és drágábbá teszi. Erre válaszul az Egyesült Államok és az öbölmenti államok most maguk vállalják át a kereskedelmi hajózás kockázatának egy részét.

Úgy véli, hogy a stratégia egyelőre működik. Az amerikai energiaügyi minisztérium adatai szerint naponta 8–9 millió hordó olaj halad át a szoroson, amely jóval több, mint amennyit a nyilvános hajókövető adatok mutatnak. A Kpler elemzőcég szerint az elmúlt két hétben a forgalom mintegy 80 százaléka kikapcsolt jeladóval bonyolódott le.

A hajók eltűnnek a képernyőről, de nem tűnnek el a tengerről

– fogalmazott.

Szerinte ennek fontos biztonságpolitikai tanulsága is van: a nyilvános adatok és a valós helyzet közötti szakadék láthatóvá vált. Egy hajókövető rendszer szinte üres tengert mutathat ott, ahol a műholdas és radarfelvételek valójában forgalmas hajóutat rögzítenek.

A kép viszont más elemekből is összeáll: Szaúd-Arábia naponta mintegy 5 millió hordó olajat vezet át az országon keresztül a Vörös-tengerhez, más termelők növelték a kitermelést, az Egyesült Államok és Kína pedig jelentős tartalékokat mozgósított.

Emlékeztetett, hogy a készletek fogynak, a finomítói kapacitásokra egyre nagyobb nyomás nehezedik, a tengeri szállítás pedig drágább és kockázatosabb lett, miközben a Hormuzi-szoros változatlanul a világ egyik legkritikusabb energetikai szűk keresztmetszete marad.

Tarjányi Péter szerint ma már nem az a legfontosabb kérdés, hogy sikerült-e fenntartani az olajszállítást, hanem hogy meddig tartható fenn ez a törékeny egyensúly. „Mert a világ nem oldotta meg a hormuzi válságot, csak megtanult együtt élni vele” – szögezte le. 

(Borítókép: Egy tartályhajó a Hormuzi-szorosban 2026. május 2-án. Fotó: Amirhossein Khorgooei / AFP)