Az elmúlt hetekben az ellenzék vitát robbantott ki arról, miért állt ki Baka András strasbourgi bíróként a tatai sortűzper elítéltje, Korbely János mellett, miért támogatta 2008-ban a többségi véleményt az Emberi Jogok Európai Bíróságának tizenhéttagú nagykamarájában.

Baka korabeli nyilatkozata szerint az ügy sajátos körülményei miatt eltért azoktól az 1956-os súlyos esetektől, amikor a katonaság gátlástalanul a fegyvertelen tömegbe lőtt. A nagykamara 11:6 arányban úgy foglalt állást, hogy Kaszás Tamást, a felkelők vezetőjét, mivel fegyveresen vett részt a rendőrség elfoglalásában, nem lehetett azon civilek közé sorolni, akiket a genfi egyezmény a polgári lakossághoz tartozóként büntetőjogi védelemben részesít.

A történtek után több évtizeddel a nehezen tisztázható cselekményt az Emberi Jogok Európai Bírósága emberölésnek minősítette, ezért annak büntethetősége már elévült, míg a Legfelsőbb Bíróság emberiesség elleni bűncselekménynek tekintette, ami így nem évült el.

A strasbourgi bírák lényegében azt a régi büntetőjogi elvet (in dubio pro reo) érvényesítették, amelyet egyébként a hatályos büntetőeljárási törvény is tartalmaz, hogy „a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére”.

A Kahler-bizottság

A sortűzügyek megítélése körül a rendszerváltozás után is rengeteg bizonytalanság volt. Az Antall-kormány erre tekintettel alakított 1993 elején, Kahler Frigyes jogtörténész vezetésével tényfeltáró bizottságot, amely először is meghatározta a sortűz fogalmát:

sortűznek tekintjük azt az eseményt, amikor felfegyverzett egyenruhás reguláris alakulat vagy félreguláris csoportosulás tüzet ad meghatározott céllal csoportosuló, fegyvertelen, civil tömegre.

A bizottság feladata az volt, hogy a történelem eszközeivel segítsen minél pontosabb képet adni arról, milyen sortüzek voltak hazánkban 1956. október 23-a után, és hogy milyen megtorlás követte a forradalmat és szabadságharcot. A fő forrásaik az 1956 végén, 1957 elején a hatalom rendeletére a fegyveres erőszakszervek által készített jelentések és tényleíró jegyzőkönyvek voltak, továbbá a korabeli megtorló perek anyagai, a különféle visszaemlékezések, memoárok, a Kádár-rendszer idején született hazai és emigrációs könyvek, a kommunista rendszer vezetői által ellenjegyzett „hivatalos” iratanyag, valamint a tényfeltáró bizottság felkérésére szakértők által készített tanulmányok.

A bizottság vizsgálata ugyanakkor nem tért ki azokra az esetekre, amikor a fegyveres alakulattal szemben fegyveres felkelők álltak, és ezért nem sortűz, hanem fegyveres konfrontáció történt. Ugyancsak kirekesztették azokat a gyilkosságokat, amelyeket orvlövészek, illetve más reguláris vagy irreguláris fegyveresek követtek el.

Szakértők mintegy hetven-nyolcvanra becsülték az 1956-os forradalom idején, illetve az azt követően fegyvertelen tüntetőkre eldördült sortüzek számát. A fegyveres beavatkozások célja előbb a forradalom leverése volt, majd november 4-e, vagyis a szovjet bevonulás utáni néhány napban az ellenállás felszámolása, később pedig már inkább a megtorlás lehetett. A sortüzeket a hatalom esetenként csak figyelmeztetésnek szánta, számos alkalommal azonban a tűzparancs kifejezetten a békés tüntetők életének kioltására irányult, így csak a vakszerencsén, néhányszor a tűzparancsot végrehajtó katonák, karhatalmisták vagy rendőrök jó szándékán múlott, hogy a reguláris egységek fellépése az ismert esetek túlnyomó többségében nem vezetett vérfürdőhöz.

Elévülés, igazságtétel

A jog sem segítette az igazságszolgáltatást. Annak ellenére, hogy az 1990-ben választott új parlament első jogalkotási aktusa 1956 jelentőségének törvénybe foglalása volt, majd 1991. november 4-én elfogadták a Zétényi Zsolt és Takács Péter nevéhez fűződő elévülési törvényt. A jogszabály azonban sohasem lépett hatályba, mert Göncz Árpád köztársasági elnök előzetes normakontrollra irányuló indítványára az Alkotmánybíróság elmeszelte. A törvény abból indult ki, hogy az elévülés szempontjából nem vehető figyelembe az 1944. december 21-e és az 1990. május 2-a közötti időszak, mert az állam politikai okok miatt nem érvényesítette büntetőjogi igényét azokkal szemben, akik a diktatúra fenntartása érdekében bűncselekményeket követtek el.

Az Alkotmánybíróság gyakorlatilag ezt is elkaszálta, ugyanakkor kimondta, hogy az emberiség elleni és háborús bűncselekményekre vonatkozó nemzetközi jogi szabályok alapján bizonyos 1956-os cselekmények üldözhetők lehetnek. Ezután jött az 1956-os forradalom és szabadságharc során elkövetett egyes bűncselekményekkel kapcsolatos eljárásról szóló 1993. évi XC. törvény, amely a genfi egyezményekre és az 1968-as ENSZ-egyezményre hivatkozva igyekezett lehetővé tenni a büntetőeljárásokat.

Kilenc sortűzper

Az 1956-os sortüzek miatt – a jogalap bizonytalansága ellenére – már a kilencvenes évek elején több mint harminc büntetőeljárás indult, ám a nyomozást az elévülésre hivatkozással rendre megszüntették. Az ügyek többsége a változó jogértelmezés hatására sem jutott el a bíróságok elé: összesen kilenc sortűzperben született döntés, és ezek közül is csak hat esetben marasztalták el a gyanúsítottakat.

• Salgótarjáni sortűz – 1956. december 8. – Több ezer ember gyűlt össze a megyei tanács és a rendőrség előtt. A karhatalmisták és szovjet katonák tüzet nyitottak a tömegre; 46-an meghaltak, 89-en megsebesültek. Az elsőfokú bíróság emberiség elleni bűntett miatt Orosz Lajost öt év fegyházra, Lévárdi Nándort és Szoboszlai Ferencet két-két év börtönre ítélte, a többi kilenc vádlottat bizonyítékok hiányában felmentette. Az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta.
• Egri sortűz – 1956. december 12. – A karhatalom a forradalom utáni tüntetőkkel szemben alkalmazott fegyveres erőszakot. Többen meghaltak és megsebesültek. A perben négy vádlottat felmentettek, mert a bíróság nem látta bizonyítottnak a büntetőjogi felelősségüket.
• Kecskeméti sortűz – 1956. október 27. – A katonai parancsnoksággal szembeni fegyveres összecsapás után elfogott emberek ellen alkalmaztak halálos erőszakot. A perben Gulyás Kis Sándort és Pataki Mihályt elítélték, de mindketten felfüggesztett szabadságvesztést kaptak.
• Tiszakécskei sortűz – 1956. október 27. – Összegyűlt civilekre fegyveres erők tüzet nyitottak, amelynek 17 halálos áldozata és 110 sebesültje volt. A perben a vádlottakat elítélték, de felfüggesztett szabadságvesztést szabtak ki.
• Berzencei sortűz – 1956. október 27. – Az összegyűlt, nagyrészt fegyvertelen tömegre határőrök nyitottak tüzet. A perben nem született jogerős elmarasztaló ítélet.
• Mosonmagyaróvári sortűz – 1956. október 26. – Ez volt az egyik legsúlyosabb sortűz. A határőrlaktanyához vonuló tömegre géppuskákkal és géppisztolyokkal tüzeltek. Legalább 50 ember meghalt és mintegy 200 megsebesült. A perben négy személyt vádoltak meg. A fő vádlott Dudás István, a laktanya parancsnoka volt, akit elsőfokon három év fegyházra ítéltek, de az 1993-as közkegyelem érvényessége miatt nem kellett fegyházba vonulnia. A másik három vádlott közül egynek az ügyében az ügyész ejtette a vádat, a másikat bűncselekmény hiánya miatt felmentették, míg a harmadrendű vádlottat két év, három évre felfüggesztett fegyházzal sújtotta, társtettesként több emberen szándékos emberöléssel elkövetett emberiség elleni bűntett miatt, és ezt a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta.
• Nyugati pályaudvari sortűz – 1956. december 6. – A politikai összetűzés során fegyveres erők tüzet nyitottak. Többen meghaltak és megsebesültek. Mátai Ottót első fokon elítélték, de a későbbi eljárásban elévülés miatt megszüntették az ügyet, így jogerős elmarasztaló ítélet nem született.
• Kossuth téri sortűz – 1956. október 25. – A Parlament előtt összegyűlt hatalmas, nagyrészt fegyvertelen tömegre több irányból nyitottak tüzet. Több tucat ember meghalt (71 elhunytat sikerült azonosítani), és több százan megsebesültek. A perben mindösszesen Erdész Józsefet, a kormányőrség alosztályvezetőjét marasztalták el pszichikai bűnsegédként, és felfüggesztett szabadságvesztést kapott.
• Tatai sortűz – 1956. október 26. – A rendőrkapitányságnál kialakult konfliktus során Korbely János százados parancsot adott a fegyverhasználatra. Három ember meghalt, többen megsebesültek. Korbely Jánost első fokon három, másodfokon öt év szabadságvesztésre ítélték. Az ügy az Emberi Jogok Európai Bírósága elé került, amely emberölésnek minősítette a bűncselekményt.

Összességében elmondható, hogy a sortűzperek nem hozták meg a társadalom által elvárt igazságszolgáltatást. Bár történelmi szempontból rengeteg tény és dokumentum került felszínre a kutatások során, az egyes büntetőeljárásokban az időmúlása és bizonyítékok hiánya miatt az elkövetők döntő többsége büntetlenül megúszta, illetve csak jelképes, végrehajtásában felfüggesztett büntetést kapott.

(Borítókép: Baka András köztársasági elnök Magyarország nemzeti lobogójának felvonásán, az államalapítás és Szent István király ünnepén a budapesti Kossuth téren 2026. augusztus 20-án. Fotó: Németh Kata / Index)