A harmincas évekre már igen kiterjedt volt a budapesti közlekedés, legyen szó akár a magán-, akár a tömegközlekedésről. Aztán jött a II. világháború, ami mindent megváltoztatott. Budapest gyakorlatilag egyik napról a másikra vesztette el a hídjait, amikből azért ekkoriban már volt jó pár: már ekkor megvolt a két összekötő vasúti híd, valamint a Margit, a Lánc-, az Erzsébet, a Ferenc József (Szabadság) és a Horthy Miklós (Petőfi) híd. A Margit híd 1944. november 4-én, a  csúcsforgalom idején robbant fel. A tragédia 100 civil áldozatot követelt. A vasúti hidakat 1944. december 29-én, a maradék négy hidat pedig 1945. január 14. és 18. között robbantották fel a hátráló német csapatok. A Ferenc József híd romjai egyébként alacsony vízállásnál – mint amilyen az idén nyári is – a mai napig látszanak a folyóban. A közlekedés azonban nem állhatott le a Duna felett, így hamar elindult az ideiglenes hidak felhúzása.

Ideiglenes hidak szelték át a Dunát Pest és Buda közt

Az első ideiglenes hidat a mai Szabadság híd két megmaradt pillére közt húzták fel – 1945. március 15-én már meg is indult a forgalom –, amit aztán követett a többi. A felrobbantott Margit híd közelében fából ácsoltak egy két szakaszból álló ideglenes építményt, amit először nem hivatalosan (a Margit becézéseként) Manci hídnak hívtak, majd a név olyannyira elterjedt, hogy később már a térképekre is Manczi hídként került fel. Az Erzsébet híd pótlására felvert pontonhidat ugyan hivatalosan Petőfi hídként adták át, de a közvélemény Böskének nevezte. 1946. január 15-én pedig megindulhatott a forgalom a félállandónak tervezett, Batthyány teret a Kossuth Lajos térrel összekötött Kossuth hídon.

Retró galériánkban – mely az alábbi képre kattintva nézhető végig – ezen időszakos hidak történetét idézzük fel.