Világszerte meghökkenést okoztak a képsorok arról, ahogy afrikai bevándorlók tízezrei rohanták le a spanyol Ceutát. Még akkor is, ha Pedro Sánchez miniszterelnök 2018 óta kormányzó szocialistáiról közismert, hogy ők "Merkel mama" és a letűnt Willkommenskultur utolsó hűséges képviselői Európában. Sánchezék, mint annak idején Angela Merkel hívei és a magyar Orbán Viktor ellenfelei, gazdasági érvekkel adták el a spanyoloknak a tömeges bevándorlást, ez az érvrendszer azonban részben a ceutai csapásnak betudhatóan egy évvel a spanyol választások előtt látványosan omladozik.

A válságnak még nincs vége, ezrek maradtak Ceután, a tenger marokkói oldalán további tízezrek várakoznak, hogy újra megpróbálják az átjutást Spanyolországba. A folytatás nagyon is elképzelhető. De ha nem is jön, egy olyan elképesztő intenzitású és sebességű folyamat látványos epizódja, amely egyre élesedő vitába taszította a spanyol társadalmat.

A jelenlegi helyzet: az ötvenmilliós Spanyolország minden ötödik lakója külföldön született. 

A népességcsere olyan gyorsan zajlik, hogy a spanyoloknak ocsúdni is alig volt még idejük

A mórok annak idején talán még gyorsabban megoldották a népességcserét, de a mostani is hihetetlen sebességgel történt: három hullámban egyetlen generáción belül – sőt jórészt az utóbbi években, mióta Sánchez kormányoz. A következő adatok a külföldön születettek számáról és arányáról szépen illusztrálják a történetet:

• 2000-ben 1,47 millió külföldön született élt Spanyolországban, a népesség 3,6 százaléka,
•  2012-ben már 6,7 millió (14,3 százalék), Sánchez hatalomra kerülésekor 2018-ban 6,4 millió (13,7 százalék), 
• a Covid-dal jelentkező szünetig ezt már 7,2 millióra tornázták fel (15,2 százalék), 
• 2026. július 1-jén pedig Magyarországnyi 10,3 milliónál jártak, ami 20,7 százalékos arányt jelent.

A valódi népességátrendeződés ennél nagyobb, hiszen a bevándorlóknak is születtek már gyermekeik, és miközben maguk az eredeti spanyolok régóta fogyatkoznak, az ország összenépessége a 2000-es 40,5 millióról 49,8 millióra szökött föl.

Az új mórok: Afrika és Latin-Amerika küzd Spanyolország meghódításáért

Eközben bizonyos országokból érkezők számára az állampolgárság megszerzése is könnyebb, sőt tömeges "legalizálást" is végrehajtottak. Mivel indokolták a felpörgetett bevándorlást a szocialisták, ez a következő, de előbb térjünk ki arra, honnan jöttek a bevándorlók. 

Kezdjük a tömeges bevándorlás egyik alaptételével: ha egy országban, régióban, városban már vannak nagy közösségei egy bevándorló nációnak, az megkönnyíti még többük érkezését.

 Az egyik legnagyobb ilyen közösség a spanyoloknál a románoké, több mint ötszázezren élnek ott, csakhogy ők inkább az első, korai bevándorlási hullám emlékét őrzik, a számuk nem nőtt tovább az utóbbi években, sőt csökkenőben van. A 2001–2010-es spanyol ingatlan- és foglalkoztatási boom idején érkezett a mai román, ecuadori, bolíviai, kínai közösségek java.

nem csoda, hogy a bővülésének van dinamikája, és a Ceutára törő tömeg zömét is ők alkották. Ők 2025 elején már 1,17 millióan voltak, egyetlen év alatt 73 ezerrel lettek többen. 

ők másfél éve már 980 ezren, illetve 690 ezren voltak, azóta még többen. Ha a többi latin-amerikai országot is hozzászámoljuk, a beáramlásuk már többszörösen veri a marokkóiakat (még inkább a 2022-től érkező több mint százezer ukránt), akik azonban mint Ceután kiderült, egyre hevesebbek, és mögöttük ott áll sorban több afrikai nemzet.

Mivel magyarázta a spanyol baloldal, hogy így felpörgették a bevándorlást?

A spanyol gazdaság rég felzárkózóban van a gazdagabb nyugatiakhoz, az utóbbi években is szép GDP-növekedési rátákat produkáltak, amit segített a minden más országénál nagyobb EU-segítség a Covid kárainak kiküszöbölésére – és a szocialisták érvelésében a tömeges bevándorlás.

Ha sokkal több a foglalkoztatott, az valóban nagyobb GDP-t jelent, ha az újonnan érkezettek termelékenysége nem is éri el az őslakókét. Persze ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az egy főre eső GDP is nő. A Covid utáni bevándorlási hullámmal csakugyan szét is nyílt az olló a GDP és az egy főre eső GDP növekedése között. 2025-ben például az előző 2,8 százalékkal növekedett, az utóbbi csak 1,8 százalékkal, ami azért még mindig érzékelhető tempó.

Arról, hogy mennyit adtak hozzá a bevándorlók a növekedéshez, különféle számítások vannak. Banco de España számítása szerint 2022–2024 között a spanyol GDP/fő átlagosan évi 2,9 százalékkal emelkedett, és ebből a külföldről érkezők közvetlen hozzájárulása évi 0,4–0,7 százalékpont volt. 

Ahogy azonban egyre nőtt a bevándorlók száma, a spanyolok egyre többen és egyre intenzívebben kezdték el megkérdőjelezni, nem túl magas árat fizetnek-e, még ha hinnének is a GDP-számításoknak, de nem ezeket tekintenék egyetlen szempontnak.

2022 és 2023 voltak azok az évek, amikor aztán minden lehető helyről özönlöttek a bevándorlók Spanyolországba, csak ebben a két évben 2,3 millióan: Kolumbia + Venezuela + Peru + Argentína + Marokkó, egyszeri nagy ukrán komponenssel. Egyharmadával nőtt hirtelen a Spanyországban élő külföldiek száma, majd a következő másfél évben, 2026. közepéig még másfélmillióan érkeztek.

Bevándorlók rohama Ceuta ellen: ettől még rosszabb lett

Amellett, hogy ekkora hullám egyértelműen megnöveli a korábban is létező feszültségeket, tegyünk emellé egy igen fontos részletet. 

A különböző hullámok kor-, végzettség- és foglalkoztatási összetétele nagyon eltérő. Az INE, a spanyol statisztikai hivatal ugyanebben az adatcsomagban például azt találta, hogy a venezuelai születésűek 48,7 százalékának felsőfokú végzettsége van, míg a marokkói születésűeknél ez csak 9 százalék. Ebből könnyen ki lehet találni, milyen érzelmeket korbácsoltak fel a ceutai támadás képei, és milyen hatással voltak a GDP-alapú érvelés hiteleségére.

Miként változott a közhangulat, világosan kiolvasható a közvéleménykutatásokból. 

Miközben folyt a kormány idei bevándorló-legalizálási programja (több mint egymillióan kaphat jogszerű tartózkodási és munkavállalási státuszt, az állampolgárság felé mozdulva) –,

 de Sánchez szocialistái (PSOE) az ellenzéki konzarvatív Néppártot (PP) és a radikáls jobboldali Voxot – a magyar Fidesz szövetségeseit – vádolják félelemkeltéssel és xenofóbiával: a régi baloldali-liberális nóta, amit megtámogatott a katolikus egyház is, úgy-ahogy, még mindig működik.

Egyre inkább "úgy-ahogy". 

A Szocialógiai Kutatóközpont (CIS barométere) szerint 2023 elején a bevándorlás még csak a 11. hely körül volt a spanyolok által említett országos problémák között; 2025-re már az első ötbe került, 2026 júniusában pedig a top 3-ba. 2026 júliusában már a második leggyakrabban említett probléma volt, 23,4 százalékos említési aránnyal, csak a lakhatás előzte meg. 

Csakhogy sokan a lakhatási problémákat is a felgyorsult bevándorlással hozzák összefüggésbe. A grafikonon látszik: 2024-ben történt valami, amikor megreccsentek a vonalak.

A bevándorlók nem tudják megakadályozni a politikai fordulatot, most még legalábbis

A pártpolitikai szakadék mély. A PP- és különösen a Vox-szavazók körében a korlátozó álláspont már domináns, miközben a baloldali hármas – a PSOE, radikálisabb Sumar és a még radikálisabb Podemos – szavazói sokkal befogadóbbak. A bevándorlás ma már olyan ügy Spanyolországban, amely ellen a jobboldali pártok mobilizálni tudnak; a Vox különösen erősen épít rá.

A már állampolgárságot kapott külföldiek a mostani állás szerint nem tudnának gátat szabni egy bevándorlásellenes fordulatnak Merkel mama leghívebb országában. 

Ugyan többnyire baloldali szavazók – egy tanulmány szerint a honosítottaknál a közvetlen szavazási szándék nagyjából 35,7 százalék baloldal és 27,7 százalék jobboldal –, de a részvételi hajlandóságuk alacsony. 

Ha tehát nagyon leegyszerűsítve 3 millió választóval számolunk, a bal–jobb különbség 8 százalékpontja körülbelül 240 ezer fős bruttó baloldali előnyt jelentene. Ha ehhez hozzátesszük a 64 százalékra becsült részvételt, akkor 50–160 ezer tényleges szavazatnyi nettó előnyről beszélünk.

A honosítottak néhány szoros körzetben a baloldal felé billenthetik a mérleget: különösen Madridban, a Kanári-szigeteken, a Baleárokon, Katalóniában vagy más olyan tartományokban, ahol magasabb az arányuk. Már 2023-ban Santa Cruz de Tenerifében 12,8 százalék volt a külföldön született spanyol választók aránya, Madridban 11,7, a Baleárokon 11,3 százalék. Viszont egy 20–30 mandátumos PP–Vox többséget nagyon valószínűtlen, hogy ez a tényező önmagában eltüntessen.