krtk blog Az ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.

Az elmúlt években Magyarország az elektromosjármű- és akkumulátoripari beruházások egyik legfontosabb európai célpontjává vált. Különösen látványos a kínai vállalatok térnyerése: 2024 végére az MNB adatai alapján a kínai közvetlentőke-befektetések a magyarországi állomány több mint 7 %-át tették ki (Hongkonggal együtt) – ez nagyon gyors növekedés a 2014-es, alig több mint 1 %-os arányhoz képest.

A növekedés motorjai az elektromosjármű gyártáshoz kapcsolódó projektek. A CATL, a BYD, a Sunwoda és más szereplők beruházásai új ipari korszak ígéretét hordozzák. A kérdés azonban az, hogy ez az új hullám valóban közelebb visz-e a magasabb hozzáadottérték-tartamú gazdasági szerkezethez, vagy inkább megerősíti a már jól ismert „gyárgazdasági” (vagy ahogyan a külföldi szakirodalomban hívják, factory economy) modellt.

A külföldi közvetlentőke-befektetések (foreign direct investments - FDI) hagyományosan a gazdasági felzárkózás egyik meghatározó tényezőjének számítanak. Növelik a beruházásokat, a termelő és szolgáltató kapacitásokat, az exportot és a foglalkoztatást, fokozhatják a hazai cégek versenyképességét. A tapasztalatok ugyanakkor régóta azt mutatják, hogy

a felzárkózás, a hazai cégek versenyképesebbé válása nem automatikus következménye az FDI-beáramlásnak.

Kérdés tehát, hogyan hatnak a kínai EV- és akkumulátoripari beruházások a magyar vállalatok globális értékláncokban elfoglalt pozíciójára? Segítik-e a hazai vállalatok termelékenyebbé és versenyképesebbé válását? Az eredmények eddig nem túl kedvezőek.

Zárt értékláncok, korlátozott hazai integráció

Vállalati és szakértői interjúkra épülő elemzésünk alapján

a kínai beruházások egyik legfontosabb jellemzője a zárt működési modell.

A beszállítói láncok jelentős része importált, a kulcstechnológiákat teljesen a vállalaton belül tartják, a döntések centralizáltak, a helyi beszállítók bevonása minimális. Ahogy egyik vállalati interjúalanyunk fogalmazott:

még a csavart is Kínából hozzák.

Egy másik cég képviselője szerint „behoznak mindent – input, alapanyag, munka”. Harmadik interjúalanyunk így fogalmazott:

a magyar tulajdonképpen csak a betont önti.

A magyar vállalatok bevonása többnyire csak korlátozott formákban történik, elsősorban szabályozási kényszer miatt (engedélyezéshez, tervezéshez kapcsolódó szolgáltatások, amelyekhez szükséges helyi szaktudással, ismerettel és referenciával nem rendelkeznek a kínai cégek), másodsorban szolgáltatási területeken (logisztika, karbantartás, őrzés-védés, takarítás, esetleg catering) és néhány esetben közvetítőkön keresztül (ún. integrátorok révén).

A termelési beszállítói integráció, tehát amikor közvetlenül a gyártáshoz szállít be a magyar cég alkatrészt vagy részegységet, nagyon ritka.

A kutatás egyik fontos eredménye, hogy a beszállítói kapcsolódás mögött nagyon eltérő tartalom állhat.

• Az első típus, az említett direkt, termelésbe történő beszállítás igen ritka, pedig ennél valósulhat meg a legjelentősebb pozitív spillover-hatás. Az ilyen beszállítás révén jelentősen emelkedhet a hazai cég versenyképessége, termelékenysége; hosszabb távon piacot, megrendelést ad a kapcsolat, esetleg szorosabb (kutatási, fejlesztési, technikai) együttműködés is kialakulhat a megrendelő céggel.
• A második típus az indirekt integráció, amikor közvetítőn, integrátor cégen keresztül kapcsolódik valaki a kínai gyártóhoz – egyik interjúalanyunk szerint ez az igazán járható út. Ekkor már az előző integrációs formához képest kisebb, bár jelentős lehet a hazai cégre gyakorolt pozitív hatás.
• A harmadik típus a fent említett szabályozási kényszerintegráció – „muszáj” bevonni egy magyar céget valamilyen szabályozási előírás miatt, vagy speciális ismeret, szaktudás alapján nem kerülhető meg a helyi vállalat bevonása.
• A negyedik típus a szolgáltatási integráció, ahol általában alacsony technológiai tartalommal különféle szolgáltatásokat vásárol a kínai cég.
• Az ötödik típus pedig az ún. „szimbolikus” integráció, ami például beszállítói napok szervezésében ölthet testet. Azért nevezzük ezt szimbolikusnak, mert interjúink szerint valójában nem igazán cél a hazai beszállítók megtalálása, inkább csak egy vállalás „kipipálását” jelenti. Egyik interjúalanyunk szerint „megettük a pogácsát, és hazamentünk”, egy másik cégvezető szerint „a prezentációnkhoz a kínai cég képviselőinek egyetlen kérdése sem volt”.

Vállalati interjúk alapján a domináns formák az utolsó három kategóriába tartoznak, és ez megmagyarázza az eddig tapasztalt gyenge pozitív spillover-hatásokat a magyar cégekre.

Miért korlátozott a hazai beszállítók szerepe?

A jelenség mögött több tényező áll.

• Egyrészt jelentős a technológiai és kapacitáskorlát. A kínai cégek speciális, gyorsan változó és fejlődő technológiát hoznak, amely jelenleg sok esetben a vezető technológiát jelenti ebben a szegmensben a világon. Ezen felül a projektek jellege és nagysága miatt szokatlanul nagy volument kérnek, és a projektek gyorsasága miatt igen rövid határidőket szabnak ezek teljesítésére. A hazai cégek gyakran nem tudják teljesíteni ezeket az elvárásokat, egyszerűen nem elégségesek a kapacitásaik.
• Másrészt a befektető vállalatokat vertikális integráció és erőteljes központi, anyavállalati kontroll jellemzi. A kínai vállalatok sok tevékenységet házon belül tartanak, a beszállítói láncok erősen kontrolláltak. Ebben a felállásban kicsi a lehetősége a külső cégek bevonásának.
• Harmadrészt sok esetben importálják a beszállítói hálózataikat, a cégek „hozzák magukkal” az anyaországi partnereiket, ami csökkenti a helyi integráció, beszállítások esélyét.
• Negyedrészt a magyar gazdaságpolitika elsősorban befektetésvonzásra épített, kevés eszköz ösztönzi a helyi beszállítói kapcsolatok mélyítését.

A felsorolt problémák úgy is megragadhatók, mint amelyek jól illusztrálják a globális értékláncok irányítási módjainak meghatározó hatását a fogadó gazdaság és annak vállalatainak feljebb lépésére, „upgradingjére”, vagyis a helyi hozzáadottérték-tartalom növelésére. A globális értéklánc-elmélet szerint nem mindegy, hogyan, milyen irányítási struktúrában kapcsolódik be egy gazdaság a külső szereplők által koordinált és tulajdonolt globális termelésbe egy-egy termék esetében.

A kínai beruházásokra elsősorban erősen központosított, vállalaton belüli irányítás jellemző.

Emiatt a kulcstechnológiák és a magas hozzáadott értékű tevékenységek a vállalaton belül maradnak, ami korlátozza a hazai beszállítók tanulási lehetőségeit.

A feljebb lépés négy formában valósulhat meg:

• a termékek szintjén (jobb termék gyártása),
• a folyamatok szintjén (hatékonyabb gyártás),
• funkcionális módon (magasabb hozzáadottérték-tartalmú tevékenységek felé való elmozdulás révén)
• és interszektorális módon (olyan értéklánc felé történő elmozdulás, amelyik komplexebb terméket gyárt).

A kínai vállalatok hierarchikus és kaptív irányítási struktúrája nem kedvez a feljebb lépésnek, mivel ezek az irányítási módok korlátozzák a funkcionális feljebb lépést, gyenge technológiai tanulást eredményeznek. A folyamattípusú feljebb lépést sem segítik, és konzerválják a stabil, de alacsony hozzáadottérték-tartalmú specializációt. Az egyébként is nagyon kisszámú helyi beszállítói kapcsolatnak így nagyon ritkán lehet kimenete az érdemi feljebb lépés.

A magyar gazdaság már a hagyományos autóiparban is elsősorban egy „gyárgazdasági” modellbe illeszkedett, amit erős exportorientáció, a külföldi tulajdon dominanciája és viszonylag alacsony, bár lassan növekvő hazai hozzáadottérték-tartalom jellemzett, egy-két kivétellel. Tehát maga a feljebb lépés, a hazai hozzáadottérték-tartalom növelése itt is lassú volt. Az elektrifikáció erősödésével kérdéses volt, hogy eltűnik-e ez a jelentős hagyományos autóipari részvétel. Az előző kormány a magyar gazdaság munkaerő-, energia-, víz- és környezeti kapacitásait meghaladó EV-befektetéseket idehozó iparpolitikával igyekezett kezelni ezt a kérdést.

Az új helyzetben az a kérdés, hogy az elektromos átmenet változtat-e érdemben a magyar gyárgazdasági szerepen. Kutatásunk alapján a válasz az, hogy az új beruházások inkább ezt a modellt erősítik meg, sőt, bizonyos szempontból még zártabb struktúrákat hoznak létre, rövidebb, de kontrolláltabb értékláncokkal, magasabb technológiai koncentrációval, erősebb geopolitikai kockázatokkal (Kína versus német autógyártók) és vállalati függéssel. Vagyis

az EV-beruházások esetén a hagyományos autóipari beruházásokhoz képest is kisebb a fogadó gazdaságban a pozitív spillover hatások és feljebb lépés lehetősége.

Van-e kiút?

Az EV-beruházások növelik a termelést és az exportot, új, feltörekvő iparágakat hoznak, és kínálnak bizonyos feljebb lépési lehetőségeket, bár a hagyományos autóipari munkamegosztásban való részvétel által meghatározott feltételekhez képest nehezebbeket. Ugyanakkor ezek kihasználása nem automatikus.

A jelenlegi modell egyik fő problémája, hogy a mennyiségi befektetésvonzás nem párosul minőségi előrelépéssel, ami jelentős kihívás a gazdaságpolitika számára. Már önmagában kihívás a kockázatokat hordozó és a magyar gazdaság erőforrásait meghaladó túlspecializáció kezelése. Ezen felül valahogyan erősíteni kellene a fogadó gazdaságra gyakorolt pozitív hatást. Lehetséges irányok lehetnek: a beszállítói fejlesztési programok erősítése (bár az eddigi ilyen programok eredményessége kérdéses), a képesség- és technológiafejlesztés támogatása, feltételes beruházási ösztönzők (helyi tartalom (local content), együttműködés kérése a befektetőtől a nyújtott kedvezményekért cserébe), közvetítő intézmények (integrátorok) fejlesztése, regionális ipari ökoszisztémák építése, egyetem-ipar kapcsolatok ösztönzése.

Összességében a kínai EV-beruházások lehetővé teszik Magyarország helyének megerősítését az európai autóiparban, és új lehetőségeket nyitnak meg, de önmagukban nem garantálják a feljebb lépést és a hazai cégek lehetőségeinek javítását. Sőt, megfelelő intézményi és gazdaságpolitikai feltételek hiányában könnyen a meglévő függőségi struktúrák megerősítéséhez vezethetnek és jelentős kockázatokat rejthetnek. A következő évtized sikere nem azon múlik, hány új gyár épül Magyarországon, hanem azon, hogy a magyar vállalatok mennyire tudnak bekapcsolódni a mögöttük álló tudásba és értékteremtésbe.

A cikk a szerzők véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images