EgyébSzerző: euronews 2026. 08. 22. 5 percnyi olvasás
Az Északi-tengerben a lábasfejűek egyre nagyobb számban jelennek meg. A halászok több tintahalat és polipot raknak ki, ami valószínűleg az emelkedő tengeri hőmérséklethez köthető.
Amikor az emberek az Északi-tengerre gondolnak, a garnélarákra, a sima lepényhalra vagy a tőkehalra gondolnak. De ez a kép változik: a lábasfejűek egyre inkább terjednek ott. A kutatók megfigyelték, hogy az Északi-tengerben ma már több faj is állandóan jelen van, amelyek korábban csak alkalmi látogatóként jelentek meg ott.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A víz hőmérsékletének emelkedése kulcsszerepet játszik. A fejlábúak viszonylag rövid életciklusúak, ezért gyorsan tudnak alkalmazkodni a változó környezeti feltételekhez. A Thünen Intézet szerint az elmúlt évtizedekben különféle fajok kiterjesztették elterjedésüket. A Thünen Institute egy német szövetségi kutatóintézet, amely többek között a mezőgazdasággal, az erdőkkel, a halászattal és a tengerekkel kapcsolatos kutatásokat végez, és tudományos tanácsokkal látja el a szövetségi kormányt.
Az intézet szerint egyes tintahalak most az Északi-tengerben szaporodnak, és ott alakítják ki saját állományukat.
Olyan fajok, mint a rövidúszójú tintahalŐ volt az, akivel találkoztam100 évvel ezelőtt még ritka csavargók voltak. Ma állandóan az Északi-tengerben élnek és ott szaporodnak.
Ez belefér egy alapvető változásba ezekben a vizekben:2025 volt a legmelegebb év a BSH mérések kezdete ótaA Szövetségi Tengerészeti és Hidrográfiai Ügynökségnél 1969-ben. Az átlagos felszíni hőmérséklet 11,6 fok volt, ami körülbelül 0,9 fokkal haladja meg a sokéves átlagot.
A 2025-ös nyár is kivételesen meleg volt: 15,7 fokos átlaggal ez volt a legmelegebb északi-tengeri nyár a rekordok kezdete óta. Az Északi-tenger nyugati és délnyugati részének egyes részein a hőmérséklet néhol több mint két fokkal is meghaladta a sokéves átlagot. Az idei nyárra vonatkozó hivatalos adatok még nem állnak rendelkezésre teljes mértékben, de a magas hőmérsékleti adatok várhatóan továbbra is megmaradnak.
A változások nem korlátozódnak a lábasfejűekre. Ahogy a víz felmelegszik, a hideget kedvelő fajok, például a tőkehal nyomás alá kerülnek, és elterjesztik elterjedési területeiket. Ugyanakkor a tintahal megváltoztatja a táplálékhálózatot: ezek a falánk ragadozók olyan halakat zsákmányolnak, mint a hering, a spratt, a vékonybajszú tőkehal és a tőkehal.
A kutatók ezért azt vizsgálják, hogy a növekvő tintahalállomány milyen mértékben érinti a kereskedelmileg fontos halfajokat.
Nem csak a tintahal profitál a melegebb Északi-tengerből: a polipokat is gyakrabban észlelik és fogják ki. A legutóbbi, 2026-os jelentések jelentős mértékben több polipról beszélnek az Északi-tenger déli részén, különösen Belgium partjainál. Az ottani halászok néha nagy fogásokról számolnak be.
A német Watt-tengerben egy élő fodros polip (Eledone cirrhosa) 2017-ben még ritkaságszámba ment.
A fodros polip ma még ritka a német Watt-tengerben, de már nem teljesen ismeretlen: a BeachExplorer, egy tudományosan összeállított online adatbázis, amelyben az Északi-tenger és a Balti-tenger partjain talált állatokat, növényeket és más szervezeteket dokumentálják, a fajt "széles körben az Északi-tengeren" írja le, egyedi feljegyzésekkel pedig a Watt-tenger partján.
A legfontosabb különbség az, hogy a tintahalnak tíz, a polipnak nyolc karja van. A tintahal teste is megnyúlt uszonyokkal és belső gladiusszal, míg a polipnak lekerekített teste van uszonyok és gladius nélkül.
A gladius egy kemény, meszes vagy szarvszerű tartószerkezet a lábasfejűek testében. Stabilitást ad az állatnak és segít megőrizni alakját.
A tintahalhalászat mára az egyik legfontosabb lábasfejű halászattá vált az Atlanti-óceán északkeleti részén. A hagyományos halállomány változásával és más fajok halászati lehetőségeinek korlátozásával a halászok új bevételi forrásokat keresnek.
A Thünen Intézet szerint az Északi-tengerben kirakott tintahalak száma nagyjából megháromszorozódott körülbelül 40 év leforgása alatt. Jelenleg évente legfeljebb 3000 tonnát raknak ki.
Jelenleg nincs konkrét fogási kvóta az északi-tengeri tintahalra, és az ilyen szabályozás tudományos alapja még folyamatban van.
Ugyanakkor van egy probléma: a lábasfejűek halászatát eddig nem úgy szabályozták, mint sok hagyományos kereskedelmi halfaj esetében. A kutatók ezért a fenntartható gazdálkodás lehetőségein dolgoznak.
A lehetséges intézkedések közé tartozhatnak a fogási korlátozások, amelyeket rendszeresen igazítanak az állományok alakulásához, kiegészítve a tilalmi időszakokkal vagy a kulcsfontosságú ívóhelyekre vonatkozó védett területekkel. Ehhez jobb adatokra lenne szükség az állományokról és a halászat ökoszisztémára gyakorolt hatásáról.
Még az ívóhelyek sem ismertek kellőképpen. Egy kutatási körúton például tintahal tojástömegét találták. Az, hogy az állatok pontosan hol ívnak rendszeresen az Északi-tengerben, és mely területek különösen fontosak szaporodásuk szempontjából, még nem teljesen tisztázott.
A fejlesztést "invázióként" leírni nem lenne teljesen pontos. A lábasfejűek száma valóban jelentősen növekszik az Északi-tengerben, de ez a tendencia egy szélesebb körű ökológiai eltolódás része.
A lábasfejűek tehát bizonyos értelemben az Északi-tenger felmelegedésének nyertesei közé tartoznak. Ami ma még szokatlannak tűnik, az a jövőben megszokott látvány lehet Németország part menti vizein.
Napi