– Miért tartja problémásnak a szélerőművek hazai fejlesztésének felgyorsítását?

– Elsősorban azért, mert Magyarország természeti adottságai jelentősen eltérnek azoktól az országoktól, amelyeket gyakran példaként emlegetnek. Nyugat-Európa óceá­ni éghajlatú térségeiben, különösen az Atlanti-óceán és az Északi-tenger partvidékén erősebb és egyenletesebb szelek jellemzők, Magyarország viszont kontinentális ország, gyengébb és kiszámíthatatlanabb szélviszonyokkal. Az általam használt adatok szerint Európában Franciaország, Svédország és Spanyolország szélenergia-poten­ciálja kiemelkedő, Magyarországé jóval szerényebb: mintegy 270 gigawatt, miközben a jelenlegi beépített kapacitás 0,34 gigawatt. A számok szerint ugyanakkor a jó adottság önmagában nem jelenti azt, hogy egy ország teljes egészében ki is használja a lehetőségeit. Németországban például mintegy 78 gigawattnyi szélerőművi kapacitás épült ki, Franciaországban 24, Spanyolországban 31 gigawatt körüli érték szerepel az általam idézett adatokban. Lényeges körülmény az is, hogy a turbinák egymás teljesítményét befolyásolhatják: ha túl közel állnak egymáshoz, az elöl lévő gép csökkentheti a mögötte lévő termelését.

– Mekkora a különbség Magyarország és a kedvezőbb adottságú területek között?

– A New European Wind Atlas térképei szerint Skócia, Írország nyugati partjai vagy Hollandia tengerparti térségeiben körülbelül 12 méter/másodperces az átlagos szélsebesség, míg Magyarországon jellemzően 5-6 méter/másodperc körüli értékről beszélhetünk. Ez azért fontos, mert a szélből elméletileg kinyerhető teljesítmény a szélsebesség köbével arányos. Ha tehát a sebesség nagyjából a felére csökken, az adott pillanatban rendelkezésre álló elméleti teljesítmény akár a nyolcadára is visszaeshet.

– Ez azonban csak az adott pillanatra igaz. Az éves termelést a turbina jellemzői, a szélsebesség eloszlása, a toronymagasság és a rotorátmérő együtt határozza meg.

– Így van. Az éves termelést nem lehet pusztán egyetlen átlagos szélsebességből megmondani. Nagyon sokat számít, milyen magas a torony, mekkora a rotor, hogyan változik a szél erőssége az év során és mennyire korszerű maga a turbina. Ezért ugyanazon a helyen egy mai berendezés jóval többet termelhet, mint egy húsz évvel ezelőtti.

– Mit jelent mindez gazdasági szempontból?

– A beruházás költsége Magyarországon nagyságrendileg ugyanaz, mint Dániá­ban vagy Hollandiában, miközben gyengébb szélviszonyok mellett kevesebb energia termelhető. Az általam vizsgált térképek a legjobb magyar területeken évi 500–1200 teljes terhelésű üzemórát mutatnak, míg a nyugat-európai partvidékeken ez meghaladhatja a 3000 órát évente. Ha ez a különbség valóban fennáll, az természetesen jelentősen rontja a megtérülést.

– Újabb becslések modern, magasabb tornyú turbinákkal ennél jóval nagyobb, akár 2000–2400 teljes terhelési órának megfelelő termelést is feltételeznek. Ön ezt túl optimistának tartja?

– Igen. Az általam használt térkép európai meteorológiai intézetek több évtizedes, egyes esetekben akár évszázados adatsorai­ra épül. A sok mérés kiegyenlíti az egyedi eltéréseket. A hivatkozott anyag 2014-ben jelent meg. Ezért óvatos lennék azzal az állítással, hogy a korszerűbb, magasabb turbinák önmagukban gyökeresen átírják a magyarországi szélviszonyokat. A technika természetesen sokat fejlődött, de a szél erősségét nem a gép teremti meg. A 2000–2400 órás várakozást túlbecsültnek ítélem. Attól is félek, hogy ha a tényleges termelés elmaradna az üzleti tervben szereplőtől, felmerülhet az állami garancia igénye. Elfogadhatatlannak tartanám, ha az állam a vállalkozó nyereségét garantálná, ahogy a korábbi villamosenergia-privatizáció egyes konstrukcióiban történt.

– Több szakember szerint Magyarországot nem az Északi-tengerrel, hanem Ausztriával, Csehországgal, Szlovákiával, Romániával vagy Horvátországgal érdemes összevetni. Ezekben az országokban szép számmal működnek szélerőművek.

– Az összehasonlításnál a földrajzi adottságokat is figyelembe kell venni. A tengerpartokon a víz és a szárazföld eltérő felmelegedése önmagában légmozgást kelt, ráadásul a vízfelszín simább, ezért kisebb a súrlódás. Ezt kisebb léptékben a Balatonnál is megfigyelhetjük. A román tengerpart vagy Horvátország ezért szerintem nem jó összehasonlítási alap. A magas hegyek közötti völgyekben ugyancsak felgyorsulhat a légáramlás. Talán Csehország helyzete áll közelebb a magyar adottságokhoz. A szak­értői konszenzussal kapcsolatban pedig óvatosságra intenék. Nagymaros példája számomra azt mutatta meg, mennyire eltérhet egymástól a közbeszédben domináns álláspont és azoknak a mérnököknek a véleménye, akik évtizedeken át dolgoztak egy adott területen, és a talajvízcsökkenés egyre inkább a mérnökök álláspontját támasztja alá.

– A szélenergia mellett gyakori érv, hogy csökkenti az ország energiafüggőségét.

– Ez fontos szempont, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a rendszerirányítás árát. A szél nem rendelhető termelési menetrendhez. Ha nem fúj, más erőműveknek kell átvenniük a termelést, és ez rendszerint gyorsan indítható gázturbinás blokkok fenntartását is szükségessé teszi. A tartalékkapacitás fenntartásának árát is hozzá kell számolni a teljes rendszer költségéhez. Szerintem ezért a szélerőművek gazdaságosságát nem önmagukban, hanem a hálózati tartalékokkal és a kiegyenlítés költségével együtt érdemes megítélni.

– Ön szerint a környezetvédelmi szempontokról is kevés szó esik.

– Igen. Egy több száz tonnás acélszerkezet és a hozzá tartozó hatalmas beton­alap komoly beavatkozás. Egy öt megawattos szélerőmű alapjához körülbelül 2000 tonna betonra és mintegy 100 tonna betonvasra lehet szükség. A kérdés nemcsak az, mennyi anyag kell az építéshez, hanem az is, mi történik vele húsz-harminc év múlva.

– Ugyanakkor ez egyszeri beruházás, és az életciklus-elemzések szerint a szélenergia szén-dioxid-lábnyoma alacsony.

– Ezt nem vitatom, de az életciklus végének költségeit is teljes egészében látni kell. A jelenlegi gyakorlatban az alaptestet sok esetben csak részben bontják vissza, a nagy része a földben maradhat. Ezek több ezer tonnás betonszerkezetek lehetnek. Szerintem nem elfogadható, hogy évtizedekkel később egy új tulajdonos úgy vegyen meg egy területet, hogy a föld alatt egy korábbi ipari beruházás alaptestje maradt. További kockázat a jegesedés. Téli, párás időben jég rakódhat le a lapátokon, amely forgás közben leválhat és nagy távolságra repülhet. Ennek kezelésére is egyértelmű felelősségi és biztonsági szabályokat tartanék szükségesnek.

– A beruházók szerint a leszerelés és a rekultiváció megoldható.

– Akkor ezt jogszabályban is garantálni kell. A „szennyező fizet” elve alapján a beruházó vállalja a teljes rekultiváció költségét, beleértve az alaptest eltávolítását. Nem elég tehát annyit mondani, hogy a torony és a lapátok leszerelhetők: a föld alatti részek sorsát is rendezni kell. Emellett pénzügyi biztosítékra is szükség lenne az esetleg csak évtizedekkel később jelentkező károk rendezésére. A későbbi generációk ne örököljenek olyan kötelezettséget, amely egy korábbi beruházó üzleti döntéséből fakadt.

– Sok vita szól a szélerőművek zajáról és az infrahangról is.

– Észak-Németországban személyesen tapasztaltam egy szélerőmű közelében olyan erős zajhatást, hogy először azt hittem, az autómmal történt valami. Az infrahang egészségügyi hatásairól is vannak viták. Én azt mondom, ezt független vizsgálatokkal kell tisztázni.

– A WHO, a brit National Health Service és több európai szakmai szervezet eddig nem talált meggyőző bizonyítékot arra, hogy a szabályosan telepített szélturbinák infrahangja önmagában egészségkárosító lenne.

– Ezt tudomásul veszem, ugyanakkor szerintem nem szabad lezártnak tekinteni a kérdést. Hivatkozom egy hosszú időn át végzett portugál katonai vizsgálatra is, amely a repülőszemélyzet és repülőgépipari dolgozók alacsony frekvenciájú zajterhelését vizsgálta, és több egészségügyi kockázatot jelzett. Egy repülőgép hajtóműve természetesen nem azonos egy szélturbinával, de szerintem ez is indokolja, hogy a kérdést tovább kutassák.

– A szélerőművek kritikusai – köztük ön is – rendszeresen említik a veszélyben lévő madarakat, illetve a mikroklímát.

– A gyorsan forgó lapátok veszélyt jelenthetnek madarakra, denevérekre és más repülő állatokra. A turbinák emellett energiát vonnak ki a légáramlásból, és a levegő keverésével a helyi mikroklímát is módosíthatják. Ezeket a hatásokat szerintem nem szabad automatikusan jelentéktelennek minősíteni.

– A legtöbb kutatás szerint épületek, macskák, autók és nagyfeszültségű vezetékek nagyságrendekkel több madár pusztulásáért felelősek, a szélerőművek mikroklímahatását pedig többnyire néhány tized Celsius-fokos, helyi változásként írják le.

– Ettől még szerintem következetes szabályozásra van szükség. Ha egy védett madár elpusztítása más esetben jogi következménnyel jár, akkor egy haszonszerzésre működtetett létesítménynél is pontosan tisztázni kell a felelősséget. Ugyanez igaz a mikroklímára: lehet, hogy a hatás lokális és néhány tized fok, de egy beruházás előtt ezt is mérni és modellezni kell, különösen egy eleve gyorsan melegedő kontinensen.

– A széllapátok újrahasznosítása is gyakran felmerülő kérdés.

– A kompozit anyagok kezelése ma sem egyszerű. Már az engedélyezéskor rendelkezni kellene arról, hogy a teljes életciklus végén miként történik a lapátok ártalmatlanítása vagy újrahasznosítása.

– A technológia ugyanakkor fejlődik: mechanikai darálást, cementipari hasznosítást és új kompozitmegoldásokat is alkalmaznak.

– Vannak ilyen eljárások, de én itt is óvatosságot tartok indokoltnak. Az Egyesült Államokban a kompozit lapátokat leginkább hulladéklerakókban helyezik el. A karbon- és üvegszálas anyagok darabolásakor finom részecskék kerülhetnek a levegőbe, ezért a feldolgozásuk munkavédelmi kérdés is. Az ilyen anyagok újrahasznosíthatósága Európában is vita tárgya; ezért azt tartanám helyesnek, ha már az engedélyezéskor pontos terv készülne a lapátok későbbi kezelésére. Nem elég tehát az, hogy egy anyag elméletileg újrahasznosítható: ipari méretben is biztonságosan működő megoldásra van szükség.

– A piaci viszonyok is folyamatosan változnak. Jelenleg milyen mozgások figyelhetők meg?

– Németországi sajtóhírek szerint csökkent a szélturbinák iránti kereslet, és figyelemre méltó az is, hogy a Shell az elmúlt időszakban több szél- és naperőműves érdekeltségét értékesítette vagy értékesíti. Ez önmagában természetesen nem bizonyítja, hogy a technológia zsákutca lenne, de szerintem jogos kérdés: ha egy globális energetikai vállalat csökkenti az ilyen irányú befektetéseit, Magyarországon milyen gazdasági számítások indokolják a jelentős közpénzből történő támogatást? Minden projekt esetében látni kellene a teljes megtérülési modellt, nemcsak az építési költséget. Ugyanígy nyilvánossá kellene tenni, milyen támogatásra, garantált átvételi árra vagy más állami segítségre épül a beruházás, mert csak így lehet megítélni, valóban piaci alapon életképes-e.

– Mit javasolna? Mi lenne az elfogadható megoldás?

– Nem azt mondom, hogy Magyarországon egyetlen szélerőmű se épüljön. Azt mondom, csak részletes gazdasági, energetikai és környezeti hatásvizsgálat alapján szabad dönteni. Meg kell vizsgálni, hogy a hazai szélviszonyok és a területi adottságok hol teszik valóban indokolttá a magas turbinák telepítését. Azt sem tartom elfogadhatónak, hogy az állam garantálja egy magánberuházás nyereségét. A beruházónak viselnie kellene a teljes rekultiváció költségét, beleértve az alap eltávolítását, és biztosítékot kellene adnia az előre nem látható környezeti károk rendezésére is. Fontos az is, hogy egy szélerőmű közelsége ne hárítson igazolatlan költséget vagy értékvesztést a környéken élőkre. Az energetikai átmenet lényeges cél, de csak a hazai adottságok figyelembevételével, felelős szakmai döntésekre alapozva szabad végrehajtani. A beruházás előnyeit és kockázatait ugyanazzal a mércével kell vizsgálni, és a helyben élők érdekeit sem lehet másodlagosnak tekinteni. A talaj, a táj és a levegő védelmét ugyanúgy be kell árazni, mint a megtermelt villamos energiát.