A termékenység és a születésszám alakulásának hosszú távú folyamatai jól láthatóan rajzolják fel a masszívan csökkenő trendet, ugyanakkor az ettől eltérő szakaszokat is. 

Termékenységi arányszám alakulása Magyarországon

A II. világháborút követően a legmagasabb termékenység, ezzel együtt a legmagasabb születésszám is 1954-ben volt (a dobogón még 1953 és 1955), a Ratkó-korszak közepén. A teljes termékenységi arányszám (TTA) ekkor csaknem elérte a 3-at (2,97), majd csökkenni kezdett, és 1959-ben a nevezetes 2,1 alá bukott. 1966-tól azonban újabb emelkedés kezdődött, 1975-ben érve el csúcsát, négy évig (1974-1977) ismét 2,1 fölött tartva a TTA értékét. (Akkoriban ez a népesség szintentartását jelentette, ma már kevés lenne hozzá.) Ennek oka, hogy szülőképes korba léptek az ún. „Ratkó-gyerekek”, világra hozva a „Ratkó-unokákat”. Az újabb csökkenő pályaívet a GYED 1985-ös bevezetése egy időre ugyan nagyjából kiegyenesítette, 1991-től azonban ismét lejteni kezdett, aminek meredeksége 1995-től – a Bokros-csomag éveiben – tovább fokozódott. Demográfiai csapást jelentett, hogy bár a Ratkó-unokák ekkor léptek szülőképes korba, a gyermekvállalás csökkenése miatt az újabb kiemelkedés (a „Ratkó-dédunokák” nagy számban születése) elmaradt. A TTA értéke az ezredforduló körül, ha alacsony szinten is, de stabilizálódni kezdett, azonban 2009-től újabb zuhanórepülés következett, elérve 2011-ben a történelmi mélypontot jelentő 1,23-at.

Szintén feltűnő, hogy a termékenység alakulásában 2011-ben határozott fordulat történt – éppen akkor, amikor az új családpolitikai intézkedések életbe léptek, középpontban az adójóváírással. A termékenység dinamikus növekedése azonban ezúttal alig növelte a születések számát, amihez hasonlóra korábban nem volt példa. A TTA és a születések száma addig többé-kevésbé együtt mozgott, mivel a szülésre alkalmas korú nők száma viszonylag stabil volt. A születések száma ugyanis ettől a két tényezőtől függ: hány nő él szülőképes korban, és körükben mekkora a születési arány (amit az ezer adott korú nőre eső születésszámmal számszerűsítünk). Ezt az életkort a statisztika 15 és 49 év között határozza meg, de fontos hozzátennünk, a születések 90 százaléka az anyák 20 és 39 éves kora között történik. A szülőképes korú nők létszáma 1996 óta folyamatosan csökken, miközben a 20-39 éves korcsoport létszáma 1995-től 2006-ig – a Ratkó-unokák belépése miatt – átmenetileg nőtt, majd lassú csökkenést követően 2010-től meredeken esni kezdett. 

Az ábrán jól látható, hogy a gyermekszülésben leginkább érintett korcsoport zsugorodásának üteme jelentősen meghaladta a teljes szülőkorú korosztályét, mivel ez a korábban népes korcsoport immár a 40 éves koron felüliek táborát gyarapítja. A korszerkezet drámai mértékű eltolódását – ötéves bontásban – jól szemlélteti az alábbi ábra.

2010-ben még a 30-34-éves korcsoport volt a legnépesebb (2005-ben pedig a 25-29 éveseké), addig 2025-ben minél idősebb volt az adott korcsoport, annál népesebb is. És bár a gyermekvállalás arányaiban 40 év fölött nőtt a legerősebben, a szülés ebben a korban ezzel együtt is ritka esemény volt, így nem növelte jelentősen a születésszámot. 

Mit látunk ezzel együtt a születésszámban meghatározó súlyú 20-39 évesek között? Ez nem csak azért kiemelten fontos, mert 10-ből 9 gyermek az ő körükben születik, hanem mert adójóváírásokkal is elsősorban ezt a korcsoportot lehet ösztönözni.

Láthatjuk, hogy miközben a teljes szülőképes korcsoportban 2011-hez képest 2021-re 16 százalékkal nőtt a születési arány, addig a leginkább érintett 20-39 éves korcsoportban közel a harmadával, 30 százalékkal, ami hatalmas elmozdulást jelent. A korcsoport drámai mértékű, 20 százalékos zsugorodása ellenére is 4 százalékkal volt magasabb e körben a születések száma 2021-ben, mint 2011-ben, összességében pedig 6 százalékkal. Mivel 2021-től ismét csökkenni kezdett a termékenység (ahogy egész Európában is ez évtől romlott jelentősen a helyzet), a 2011–2025-ös időszak egészének mérlege ennél kedvezőtlenebb. A teljes szülőképes korú korcsoportban a születési arány 6 százalékkal a 2011-es érték alá esett, a 20-39 éves korcsoportban azonban így is 4 százalékkal haladta meg azt. Ez ugyanakkor már nem tudta ellensúlyozni a korcsoport 320 ezer fős (22,5 százalékos) létszámcsökkenését, így 2025-ben a születések száma a korcsoportban 19, összességében 18 százalékkal maradt el a 2011. évitől. Ami fájdalmas visszaesés, de kisebb mértékű, mint ami a korcsoport-összetétel idősödéséből fakadna.

A 2026-os adatokat egyelőre csak júniusig ismerjük, azt is csak az átfogó mutatókra. (A korcsoportos bontások a következő év derekán láthatók.) Az azonban óvatos optimizmussal megállapítható, hogy a TTA csökkenése megállt, mivel hathavi kumulált értéke közel megegyezik a 2025 első féléves értékével. 

Kérdés, hogy a 2011-es családpolitikai fordulat elérte-e célját, a demográfiai fordulatot. A kritikusok szerint nem, mivel a születések száma az első tíz évben ugyan növekedésbe fordult, de 2021 óta újra csökken. Fontos ugyanakkor kiemelnünk, hogy nincs az az ösztönző rendszer, amely a meg nem született anyák számát pótolni tudná. Ilyen korösszetételben változatlan, de még enyhén javuló termékenység mellett is jelentős mértékben csökken a születésszám. (Mi több, a korábbi magyar trend és a jelen európai folyamatok alapján szinte biztosan tovább csökkent volna a TTA.) Az ösztönző hatás eredményességét kizárólag a gyermekvállalási szándék változása mutatja, amit a születésszám korcsoportos arányai tükröznek. Ez pedig az elsődlegesen érintett korcsoportban tíz éven át dinamikusan nőtt, majd a visszaesés után is a 2011-es szint fölött stabilizálódott. Figyelembe véve, hogy ennek a mérsékelt javulásnak az alternatívája minden bizonnyal a korábbi romló trend folytatása lett volna, meggyőződésem szerint a demográfiai fordulat, ha nem is a várt ideális mértékben, de megtörtént.