Közel két évvel Bassár el-Aszad menesztése után a szíriaiak, akik rohantak haza, rájönnek, hogy amit hátrahagytak, már nem az, amire emlékeznek – és a háborúból frissen hazatért országba megvan a maga kihívása.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

"Sajnálom, hogy visszatértem" - mondta Samer az Euronewsnak. "Törökországban körülbelül 1000 dollárt kerestem. Ma a bevételem nem haladja meg a 250-300 dollárt."

Samer* el-Aszad rezsimjének bukása után tért vissza Törökországból. Munkatársa, Mustafa ugyanebben az időben tért vissza Egyiptomból. Egymás mellett, ugyanabban a damaszkuszi fodrászatban dolgozva ellentétes következtetésekre jutottak arról, hogy jól választottak-e.

Mustafa a családi házában él, és nem fizet albérletet. Visszatér a fodrászhoz, aki kiképezte. Ott körülbelül 300 dollárt keres havonta, vagyis nagyjából kétszer annyit, mint amennyi maradt azután, hogy a kairói bérleti díj beemésztette az egyiptomi fizetésébe. Nem bánja meg, hogy visszajött.

Samer igen. "Az az álmom, hogy vegyek egy motort 400 dollárért, de még mindig nem tudok, csak hogy spórolhassak a szállítási díjakon" - mondta.

"Egy durva valóságba futottam bele. Az itteni fodrászüzletek nem nyújtják azokat a szolgáltatásokat, amelyeket korábban nyújtottam, a bérek pedig olyan alacsonyak, hogy még azt a költséget sem fedezik, hogy a damaszkuszi vidéki marabai otthonomból eljuthassak a főváros szívében, mintegy 20 km-re lévő Mezzeh negyedbe" - magyarázta.

"Az egész életem megváltozott: magasak a megélhetési költségek, gyenge az infrastruktúra, folyamatosan áramkimaradások vannak, az áram pedig elengedhetetlen a borbély munkájához."

El-Aszad uralmának 2024 decemberében bekövetkezett vége a közelmúlt történelmének egyik leggyorsabb tömeges visszatérését idézte elő a menekültek és a lakóhelyüket elhagyni kényszerültek között.

2026 májusának végére az UNHCR nagyjából 1,67 millió szíriait számolt, akik visszatértek a szomszédos országokból, valamint 1,92 millió belső menekültet, akik visszatértek származási területükre.

Ez közel 3,6 millió embert jelent, főként Aleppóban, Idlibben, a Damaszkusz melletti vidéki területeken és magában a fővárosban.

Mindannyian visszatértek egy olyan országba, ahol a Világbank becslései szerint 108 milliárd dolláros közvetlen fizikai kár érte, az újjáépítési igények pedig körülbelül 216 milliárd dollárt tettek ki, ami nagyjából tízszerese Szíria 2024-es GDP-jének.

Az otthonok továbbra is megrongálódnak vagy megsemmisültek, gyakoriak az áramszünetek, a polgári közigazgatás nem működik, és a hivatalos foglalkoztatás szűkös.

Két világ közé ragadva

Mawia al-Shaer három gyermekével tért vissza Németországból, a legidősebb 10 éves, a legfiatalabb hat. Mindannyian németül tanultak, de most arab nyelvű iskolákban tanulnak olyan tanterv szerint, amilyennel korábban nem találkoztak.

"Nagy különbség van a szíriai és a németországi iskolai oktatás között" - mondta al-Shaer az Euronewsnak. – A magániskolák nálunk rendkívül drágák, míg Németországban a szolgáltatás ingyenes volt.

A damaszkuszi magániskolák gyermekenként legalább 2000 dollárt fizetnek évente. Az állami iskolák túlzsúfoltak. Al-Shaer nem engedheti meg magának az elsőt, és nem bízik a másodikban.

„Ettől a gyerekeim visszahúzódónak érzik majd magukat, félnek, és nem hajlandók iskolába menni” – mondta.

"Minden megváltozik számukra: a túlzsúfolt osztálytermek, az önkifejezési képtelenségük, ami megfélemlítésnek vagy osztályelőítéleteknek teheti ki őket a Németországban elsajátított eltérő nyelvezet és gondolkodásmód miatt" - tette hozzá al-Shaer.

Most azt kívánja, bárcsak meglátogatta volna rokonait, és visszatért volna Németországba az új tanév kezdete előtt.

Amer Hassan több mint 45 000 dollár megtakarítással érkezett Németországból. Éttermet akart nyitni. Kifizette a bérleti díjat, elkezdte berendezni a helyet, és a nyitás előtt elfogyott a pénz.

"Nagyjából a feléig jutottam, aztán minden megállt" - mondta Hassan az Euronews-nak. – Nem tudtam befejezni azt, amiről álmodtam.

"Ha Németországban lettem volna, állami támogatást kaptam volna hitel formájában, és az elköltött pénz felével beindíthattam volna a vállalkozást" - tette hozzá.

"A bérleti díjak rendkívül magasak, és a munkaerőköltségek is magasak. Visszatértem az elsőhöz."

Német állampolgársággal rendelkezik, és azt mondta, hogy vissza akar térni.

– Visszajövök, és megpróbálom elölről kezdeni – magyarázta Hassan. "Itt kifogytam a lehetőségekből, és elvesztettem azt, amit az európai tartózkodásom és menedékjogom során felépítettem."

Fares Ibrahim és felesége, Lida visszatért Svédországból, és szabászatot nyitottak Damaszkusz Shaalan kerületében.

10 000 dollárt tettek a bérleti díjba és 5 000 dollárt a felszerelésbe. Hat hónappal később kevesebb mint 1000 dollár profitot termeltek, így kénytelenek voltak bezárni az üzletet.

"Most egy vidéki területen keresünk olyan helyiségeket, ahol alacsonyabb a bérleti díj, hogy talpra állhassunk" - mondta Ibrahim az Euronewsnak.

A bürokrácia fala

Munir tanár, aki Jordániából jött haza. Hónapokat töltött azzal, hogy pozíciót szerezzen Szíria oktatási minisztériumán keresztül, de semmi sem jött be.

"Minden hónapban bekopogok a minisztérium vagy az oktatási igazgatóság ajtaján, hogy megnézzem, sikerült-e a kinevezésem, de hiába" - mondta Munir az Euronewsnak.

"Soha nincs válasz, minden alkalommal más kifogás." Felhagyott a várakozással, és elkezdett gazdálkodni.

"Most már abbahagytam a tanítást, és a földet dolgozom, gazdálkodok és magokat vetek, hogy boldoguljak" - magyarázta.

"Félre tettem a jordániai tapasztalataimat és több éves tanulmányomat, és azt kívánom, bárcsak Szíriában dolgozhatnék, ahelyett, hogy az utazásra kellene gondolnom, és jó, tisztességes fizetést is fizető iskolákban keresnék tanári állást."

Said Mahrouz Svédországból tért vissza számítástechnikai mérnöki diplomával. Az első nyolc hónap, azt mondta, „pokol volt”.

Eladta édesanyja ékszereit, hogy tőkét emeljen, hónapokat töltött az engedélyekkel és a papírmunkával, és egy ponton azt fontolgatta, hogy visszamegy.

Ma egy kis programozási és hálózati céget vezet. "A szíriai piacnak sok szüksége van, de először meg kell értenie" - mondta.

"Az üzlet kezdett stabilizálódni, és most már csak arra gondolok, hogy olyan nemzetközi vásárokra utazzak, amelyek segíthetik a cégem fejlődését."

Kamal Kikhiya 15 éve él Németországban. Barátokkal és rokonokkal beszélt, akik visszamentek. Úgy döntött, hogy nem csatlakozik hozzájuk.

"Mindannyian sajnálják. Egyesek visszatértek a lerombolt falvakba, mások még egy kis szupermarketet sem tudtak nyitni" - mondta Kikhiya az Euronews-nak.

Hat éves fia van német iskolában. "Nem játszhatok a családom jövőjével egy olyan országban, amelynek jövője még mindig olyan bizonytalan."

*Az Euronews kérésükre Samer, Mustafa és Munir keresztnevét vagy álnevét használta magánéletük és személyes biztonságuk védelme érdekében.