A trópusi esős évszak számos térségben alapvetően meghatározza a vízellátást, a mezőgazdasági munkák időzítését, valamint az árvízveszély mértékét. Mivel az éghajlatváltozás az időjárási események szélsőségességét is fokozza, kulcsfontosságú megértenünk, miként reagálnak a csapadékot hozó viharrendszerek a melegedő klímára.

Hatalmas zivatarrendszerek és a trópusi esős évszakok változásai

Az úgynevezett mezoléptékű konvektív rendszerek (röviden MCS-ek) olyan kiterjedt zivatarcsoportok, amelyek akár több száz kilométeres területet is lefedhetnek, és órákon át aktívak maradhatnak. Bizonyos régiókban a trópusi csapadék több mint felét ezek a rendszerek biztosítják, ugyanakkor rendkívül heves esőzéseket és pusztító villámárvizeket is előidézhetnek.

A Nature Geoscience folyóiratban megjelent friss tanulmányban kínai és amerikai kutatók egy nagy felbontású klímamodell segítségével vizsgálták e viharrendszerek viselkedését. A kutatás során a múltbeli éghajlati viszonyokat vetették össze egy jelentős felmelegedéssel számoló jövőbeli forgatókönyvvel, 10 éves szimulációs időablakokat használva.

A szimulációk rámutattak, hogy a felmelegedés hatására az MCS-ek által hozott csapadékos időszak drasztikusan eltolódhat: 

Később érkezhet a csapadék zöme

Az északi trópusi területeken az esős évszak kezdetén – különösen augusztus előtt – kevesebb MCS formálódott a modell szerint. Emiatt a légkör egyre növekvő nedvességtartalma eleinte nem idézett elő több csapadékot. Később azonban, ahogy a viharok gyakoriságának változása mérséklődött, a felhalmozódott extra nedvesség sokkal bőségesebb csapadékot eredményezett.

Ebből is látszik, hogy az éves csapadékmennyiség önmagában nem tükrözi hűen a valós kockázatokat. 

A szélsőségesebbé váló MCS-ek pusztító károkat okozhatnak. Jó példa erre a 2020-as, MCS-ek által kiváltott Száhel-övezeti áradás Afrikában, amely több mint kétmillió embert érintett, csaknem 200 ezer otthont semmisített meg, és 18 országban összesen 417 halálos áldozatot követelt.