Amagányos látogató keres egy kertet egy üres kolostoron kívül. Egy mogorva házvezetőnő senkit nem enged be saját otthona ajtaja mögé. Egy nyugalmazott tábornok, aki egyedül él egy omladozó birtokon, 40 évet vár, hogy szembeszálljon a valaha volt egyetlen barátjával. A melankólia, a feledéssel való rokonság konkrét ok nélkül, az elmúlt 30 évben a külföldi közönségnek fordított magyar szépirodalmat, Márai Sándor elkínzott meséitől Szabó Magda feszes regényéig árasztja.

Földényi F László esszéista In Praise of Melancholy című könyvében egy angol történetét meséli el, aki monománián úgy dönt, hogy magyarul tanítja magát. Földényi számára az évszázados invázió által ostromlott kultúrából származó, 26 esetet tartalmazó, más nyelvhez nem kötődő nyelv tanulmányozása iránti elkötelezettség a melankólia, a csábító „kétségbeesés képessége” befogadása. A magyar irodalmat kívülállóként olvasni – állította Pilinszky János költő 1972-ben – egyedülálló szellemi felismerésekre tesz szert, amelyek évszázados gyökértelenségből, elidegenedésből és viszályból fakadnak.

Az elmúlt egy évben ismét megnőtt a nemzetközi érdeklődés a magyar melankólia iránt. Májusban, nyolc hónappal azután, hogy Krasznahorkai László disztópikus egymondatos monológjaiért irodalmi Nobel-díjat kapott, a többgenerációs regényeiről ismert Nádas Pétert a németországi Pour le Mérite tudományos és művészeti rend tagjává választották, amely az ország egyik legnagyobb kitüntetése.

Nelio Biedermann svájci író, a halványuló magyar nemességről szóló Lázár című művét legalább 25 nyelvre fordították le, David Szalay brit-kanadai Flesh című, a gyászos magyar ember, István minimalista narrációját bemutató Flesh című művét pedig 2025-ben elnyerte a Booker-díj. Utóbbi két könyv a magyar melankólia kívülállók által közvetített fantáziája: Szalay egy évtizedre Magyarországra költözött, hogy apja szülőhelyét felfedezze, Biedermann pedig ősei magyar családtörténetéről mintázta regényének genealógiai mitológiáját – egyik szerző sem ír magyarul.

Mégis magán Magyarországon ugyanazok az erők, amelyek az idegenek által élvezett irodalom melankóliáját táplálták – az autokratikus uralom és az elzárkózás –, megakadályozták, hogy több írót szerezzenek szélesebb olvasóközönségnek.

Az erős kormányfő nyomán Orbán Viktor áprilisi vesztesége a múzeumnak, a Magyarok Rádiója, a magyarok kiadója, a magyarországi reformátusok kihívója, a magyarországi reformátusok kiadói Péter. az egyetemek pedig elsöprő, mozgósító jelentéseket tettek közzé Orbán 16 éves kormányzásának következményeiről. Május 27-én hat neves könyves bennfentes közös polemikus nyilatkozatot tett közzé a Litera című magyar irodalmi folyóiratban, melyben azt állították, hogy 2010 óta „sok kiváló magyar szerző elveszítette a külföldön való publikálás lehetőségét… mivel a külföldi partnerek elvesztették a bizalmat a magyar állami intézményekben”.

A közös közleményben kifejezetten az Irodalmi Ügynökség, a Petőmanóziós program működési zavarára hívták fel a figyelmet. Orbán-kormány indította útjára 2019-ben, amelyet cimborával és átláthatatlan kiválasztási folyamatokkal vádolnak. Június 1-jén bejelentette lemondását a Petőfi Kulturális Ügynökség igazgatója.

Az orbánizmusból való kiemelkedés során egyre több kiadó és irodalomszervező jelenti ki, hogy Magyarország kulturális intézményei nem maradhatnak olyan melankolikusak, mint maga az irodalom. Balogh Endre és Menyhért Anna, a József Attila Kör irodalmi egyesület 2019-es megszűnése előtti elnökei „egy nemzedékről szocializálódtak az irodalmi közéletbe a bizonytalanság, a gyanakvás és a mi-ők megosztottság közepette”. Idén nyáron már elindult egy új kormányzati kezdeményezés a műfordítók támogatására és egy új irodalmi szakszervezet.

Miközben az ország rehabilitálja kulturális intézményeit, és több lehetőséget nyit az írók és fordítók előtt, a külföldi kiadóknak és a nemzetközi olvasóknak is át kell gondolniuk, hogy mit is takar a tipikusan magyar irodalom.

A domináns azonban maradhat. sivár. A 21. század legnagyobb magyar irodalmának nagy részében a melankólia portál a szokatlan élvezetekhez. Esterházy Péter 2001-es Égi harmóniák című epikája egykori arisztokrata családja borzongató örömének katalógusa. A narrátor édesapja (aki 371 különböző formában jelenik meg a különböző évszázadok során) falánk az ételre és a könyvekre: „Annyira meghízott, hogy a székeket vaskereszttel kellett megerősíteni… De a fent említett elhízás miatt az ujjai kolbászba fordultak.” A Sorstalanságban, amely látszólag a holokauszt-emlékezés regénye, Kertész Imre keserédes gyönyör villanásokkal tarkítja a zsidó főhős internálását: egy ellenállhatatlan zöldbordás szürke SS-ugró paradox vonzerejét, a francia orvos által kiosztott kockacukrot, annyi nyelven, hogy egy helyen hallunk. Kertész, aki maga is Auschwitz túlélője, megengedi narrátorának: „Számomra mindig a boldogság lesz a legemlékezetesebb élmény.”

A termékeny Gerevich András olyan légkörben ír verseket, amelyek a megfoghatatlan vágyról szólnak, örök szűkös nyárnak érződik. Szvoren Edina novellaíró meséjében egy magyar házaspár nyári meneküléséről Skandináviába és fogadósuk erotikus vendégszeretetéről a melankólia és az eksztázis keveredik: a fogadós kakukkfüves omlettjei „édes illatú, már-már cseppfolyós almaszeletekkel” teletűzdelve „édes illatú, már-már cseppfolyós almaszeletekkel” megtűzdelt, de mégis határozott előjátékok, „mosolygós”, „mosolygós”. Eközben a házaspár kisfiát megfertőzte egy halálos madárinfluenza, itthon pedig elönti a víz az Alföldet. A történet Moments from the Life of a Hedgehog and Other Stories című gyűjteményéből származik, amely még idén jelenik meg angolul.

Maga a melankólia teoretikusa, Földényi, akinek esszéi a megismerhetetlen eufória élményeit dokumentálják, nem hajlandó a melankóliát kifejezetten magyar lelkiállapotnak tekinteni. Arra a kérdésre adott válasza, hogy írta volna-e a Melankólia dicséretét, ha „más országban született, más kultúrában nőtt fel”: „A válaszom egyértelmű: nem tudom.”