Clement Ader feltaláló nevéhez fűződik a Théatrophone, ami lehetővé tette a felhasználók számára, hogy zenét vagy más műsort, hangokat telefonvonalon keresztüli továbbítsanak.

A rádió előtti technológia sok tekintetben megelőzte korát, a Théatrophone színházi és operajeleket tudott továbbítani telefonvonalakon, és fejhallgatóval lehetett hallgatni ezeket. A két fülhöz tartozó különböző jelek sztereó hatást keltettek. A felhasználók előfizettek a szolgáltatásra, és az elég népszerűnek bizonyult ahhoz, hogy bejegyzést kapjon az 1889-es The Electrical Engineer című referenciakalauzban, amely úgy határozta meg, mint „egy telefon, amelyen fél frankért egy csomó színházi előadást lehet hallgatni”.

1896-ban Jules Cheret francia festő és litográfus, a plakátművészet mestere örökítette meg a technikai újdonságot egy képen, és így halhatatlanná tette. Grafikáján egy sárga ruhás nő mosolyog, miközben a fülére szorít két kagylót. Talán operaközvetítést hallgat. Victor Hugo is kipróbálta, és azt mondta róla:

Nagyon furcsa... Két fülhallgató a falról, és halljuk az operát, aztán hallgatót cserélünk, és halljuk a Francia Színházat.. és újra cserélünk, és halljuk az Opéra Comique-ot. A gyerekek és én is nagyon élveztük.

A találmány elterjedt Európa más részein is, a mi Puskás Tivadarunk pedig megalkotta a „streamingrendszert” Budapesten, Telefonhírmondó néven.

Egyetlen mikrofonba olvasták be a híreket, ezt pedig az előfizetők otthonukban, egy különleges falapra szerelt kis készüléken (hangszórón) keresztül hallgathattak saját vezetékes hálózaton. Az előfizetők betelefonálhattak a telefonközpontba, és csatlakozhattak a választott adáshoz. A rendszer meglehetősen sikeres volt, és külföldön is széles körben beszámoltak róla.

Kívánságműsor a techőskorban

A mechanizmus természetesen igencsak eltért a digitális streamingtől, és a mi mércénkhez képest meglehetősen korlátozott volt. Az 1884-ben Londonban létrehozott Electrophone rendszer ötvözte elődei ötleteit: híreket és zenéket is sugárzott. A lejátszási lehetőségek kibővültek, mind fejhallgatóval, mind egy hangszórószerű megafontartozékkal. A felhasználóknak volt egy mikrofonja is, ezen keresztül tudtak beszélni a központi irodával és különböző programokat kérhettek. Az interaktivitás hozzáadása viszont drágább előfizetéssel járt.

Edward Bellamy 1888-as Visszapillantás című utópikus regénye egy olyan eszközt ír le, ami nagyon hasonlít a Théatrophone-hoz.

1909-ben pedig E. M. Forster a korai „streamingszolgáltatásokra” és más telekommunikációs fejlesztésekre támaszkodva írta meg vizionárius regényét, A gép megállt, ami a technológiai függésről és a társadalmi elszakadásról írt. Mintha megérezte volna, mit hoz a jövő...