A Tisza-kormány első száz napját a kommunikáció központi szerepe, a NER gyors lebontása és Magyar Péter erőteljes személyes dominanciája határozta meg. Az elemző szerint a felfokozott társadalmi várakozások jelentik a kormány legnagyobb politikai kockázatát, mert idővel a múlt hibáinak felemlegetése helyett kézzelfogható eredményekkel kell igazolnia saját teljesítményét. Ez a Pillanatkép, az Index elemzői cikksorozata, amely hétről hétre segít eligazodni a politikai térképen.

Magyar Péter május 9-én tette le miniszterelnöki esküjét, három nappal később pedig megalakult az új Országgyűlés, és esküt tettek a Tisza-kormány miniszterei is. A tárcavezetők ezt követően a Sándor-palotában vették át kinevezési okiratukat Sulyok Tamás köztársasági elnöktől, kinevezésük május 13-án lépett hatályba. Ennek megfelelően az augusztus 20-i héten Magyar Péter miniszterelnöksége és a Tisza-kormány működése is elérkezett az első száz napos mérföldkőhöz.

Kovács János politikai elemzőt, Az elemző szemével Facebook-oldal szerzőjét arról kérdeztük, hogyan értékelhető Magyar Péter miniszterelnökként eltöltött első száz napja, és milyen következtetések vonhatók le a Tisza-kormány eddigi hatalomgyakorlásából. Arra is kíváncsiak voltunk, milyen szerepet töltenek be az új miniszterek a kormányzásban, mennyiben tudnak önállóan érvényesülni Magyar Péter mellett, és milyen kihívásokkal néz szembe az új kabinet.

Száz nap után is kampányüzemmódban maradt Magyar Péter

Magyar Péter miniszterelnökségének első száz napja után megállapítható, hogy a kormányfő a választásokat követően megőrizte rendkívül aktív kommunikációs jelenlétét.

„Bizonyos értelemben kommunikációs kormányzásról is beszélhetünk, hiszen a kormányfő aktivitásának továbbra is meghatározó eleme a közösségi médiában való közvetlen és folyamatos kommunikáció. Ez gyakran összemosódik a tényleges politikai cselekvéssel. Elég csak arra gondolnunk, hogy egy-egy cikk alatt megjelenő miniszterelnöki hozzászólás miként válhat intézményi vagy akár személyi döntések kiindulópontjává, esetleg korábbi döntések felülvizsgálatát is előidézheti” – fogalmazott Kovács János az Indexnek.

Az elemző szerint sokszor az lehet a választók benyomása, hogy bár Magyar Péter már kormányon van, bizonyos értelemben továbbra is „az ellenzék ellenzékeként” viselkedik: üzeneteinek jelentős részét továbbra is az előző, Orbán Viktor által vezetett kormányok döntéseinek és hibáinak bírálata, valamint politikai felelősségük számonkérése határozza meg.

A szerepfelfogásban, stílusban, politikai karakterben inkább folytonosságot láthatunk, mint éles váltást. Magyar Péter következetesen viszi tovább azt a határozott, harsány és konfrontatív, időnként szarkasztikus, politikai ellenfeleit gyakran személyesen is minősítő stílust, amelyet már ellenzéki politikusként felépített. Ugyanígy megmaradt politikájának fontos legitimációs eleme a mögötte álló választói támogatásra való rendszeres hivatkozás.

Kovács János ezzel kapcsolatban hozzátette, a következő időszak egyik fontos kérdése éppen az lesz, képes-e Magyar Péter a permanens kampányt idéző politizálást fokozatosan klasszikusabb, intézményesebb miniszterelnöki szerepfelfogással kiegészíteni.

A cél szentesíti az eszközt?

A Tisza kétharmados parlamenti többséggel kezdhette meg a kormányzást, és már az első hónapokban jelentős közjogi, illetve intézményi átalakításokba fogott. Ennek legszimbolikusabb aktusa Sulyok Tamás köztársasági elnök távozása, majd Baka András államfővé választása volt

„Az új kormánytöbbség egyértelműen él az erős társadalmi felhatalmazásával és minősített parlamenti többségével, ennek során pedig nem kívánja megkötni a saját kezét. A korábbi ciklusok során meggyengült fékek és ellensúlyok rendszerét adottságként kezelve igyekszik keresztülvinni a saját intézményi átalakításait és személyi politikáját. Ebben az értelemben a hatalomgyakorlás módszereiben egyelőre jóval több folytonosságot láthatunk, mint amennyit az új politikai kultúra ígérete alapján várhattunk volna” – állapította meg az elemző.

A Tisza-kormány támogatói azonban ezt sok esetben egyfajta átmeneti állapottal indokolják. Érvelésük szerint tizenhat év után először le kell bontani az előző rendszer intézményi örökségét, egy későbbi alkotmányozás során pedig helyre lehet állítani azokat a jogállami garanciákat, amelyek hiánya korábban az Orbán-kormányokkal szembeni kritikák egyik központi eleme volt.

Kovács János úgy véli, ebben az érvelésben a „cél szentesíti az eszközt” logikája jelenik meg. A kormánypártnak azonban hosszabb távon éppen azt kell bizonyítania, hogy valóban komolyan gondolja a demokratikus elveket, amelyekre ellenzékben hivatkozott. Ha ugyanis a cél a jogállam helyreállítása, az nehezen egyeztethető össze azzal, hogy pusztán hatalomtechnikai megfontolásokból továbbra is a kétharmados többség pillanatnyi politikai akaratától függjön független intézmények és alkotmányos státuszú tisztségviselők sorsa.

Amit eddig látunk, az módszereiben több tekintetben emlékeztet az Orbán-kormányok hatalomgyakorlására, miközben természetesen a politikai irány és számos esetben a tartalom alapvetően más. Sőt vannak olyan területek is, ahol az új kormány az Orbán-kormányoknál is határozottabban nyúl a rendelkezésére álló kétharmados eszközökhöz. Ennek jelenleg kedvező társadalmi és politikai közege van. A választók jelentős része kifejezetten igényli az előző rendszer gyors lebontását, és a nemzetközi környezet is alapvetően kedvezőbb az új kormány számára

– hívta fel a figyelmet az elemző. Bár külföldről már megjelentek kritikus hangok, az Európai Unió és más nemzetközi szereplők részéről egyelőre lényegesen támogatóbb politikai közeg veszi körül az új kormányzatot.

Kovács János szerint az új politikai kultúra valódi próbája az lesz, hogy a Tisza-kormány hajlandó lesz-e olyan intézményi korlátokat is visszaépíteni, amelyek később már a saját hatalmát is korlátozzák.

A Tiszának meg kell mutatnia, mi jön a NER után

Az elemző az első száz nap egyik leghangsúlyosabb politikai üzenetének egyértelműen a Nemzeti Együttműködés Rendszerének lebontását tartja. Ez intézményi és személyi változtatásokban, illetve szimbolikus lépésekben egyaránt megmutatkozott – gondolhatunk például egyes tisztségek vagy a vármegyék átnevezésére.

Az első hónapok politikai vitáinak jelentős részét is ezek a közjogi átalakítások és személyi kérdések határozták meg. A kormány ezzel párhuzamosan erősen hangsúlyozta a társadalmi párbeszéd kiszélesítését és a választók közvetlenebb bevonását a döntéshozatalba. Ez bizonyos ügyekben valóban megjelent, más kérdésekben – különösen egyes személyi döntéseknél – azonban már kevésbé érvényesült, legalábbis ami a döntések végkimenetelét illeti.

Az összképet ugyanakkor Kovács János szerint árnyalja, hogy az első száz napban már olyan ügyek is megjelentek, amelyek egy önálló kormányzati narratíva alapjaivá válhatnak. Komoly politikai sikernek tartja például, hogy az Európai Bizottsággal létrejött elvi megállapodás a befagyasztott uniós források felszabadításáról. Ennek gyakorlati megvalósítása többlépcsős folyamat, amely további jogszabályi és intézményi változtatásokat igényel, de önmagában is jelentős előrelépésként értékelhető. Az önálló kormányzati cselekvés másik fontos terepévé a rendkívüli időjárás és az energiaellátási nehézségek kezelése vált.

„Ezekben az esetekben szükségszerűen működésbe kellett lépnie az aktív válságmenedzselésnek. Ez már olyan konkrét kormányzati cselekvés, amely egyértelműen túlmutat a szimbolikus politizáláson és a kommunikáción. Mindezek ellenére szinte minden jelentősebb politikai lépésnél továbbra is meghatározó hivatkozási pontként jelenik meg az elmúlt tizenhat év öröksége. Ezért egyelőre azt érzékelhetjük, hogy a kormány politikai identitását nagyobb részben határozza meg az, amivel szemben áll, mint az a pozitív jövőkép, amely felé az országot vezetni kívánja” – fogalmazott lapunknak az elemző.

Noha megjelennek olyan általános célok, mint a jólét, a nemzeti egység vagy a társadalmi megbékélés, szerinte ezek integratív erejét gyengíti a kormány „kifejezetten konfrontatív, konfliktusorientált kommunikációja”, valamint az, hogy az ellenzékhez fűződő viszonyát sem elsősorban a konszenzuskeresés jellemzi.

Egyelőre inkább a konfliktus és az előző rendszer meghaladásának igénye a kormányzás politikai hajtóereje, és kevésbé egy olyan pozitív, integratív ethosz, amely önmagában is képes meghatározni az új korszakot. Ilyen identitásképző politikai vízió volt például az első Orbán-kormány idején a »polgári Magyarország« gondolata

– mondta Kovács János.

A Tisza-kormány előtt álló időszak egyik legfontosabb politikai kihívásának azt tartja, hogy képes-e a NER lebontásának programja mellé egy hasonlóan világos, de saját tartalommal rendelkező pozitív jövőképet is felépíteni.

Magyar Péter maga akar lenni a kormány akcióhőse

Az elemzőtől azt is megkérdeztük, hogyan értékeli az új miniszterek eddigi kormányzati szerepvállalását, illetve beszélhetünk-e arról, hogy a korábbi „one-man show-ból” „one-man kormányzás” lett. Szerinte egyértelmű, hogy a kormány nyilvános jelenlétét egyelőre Magyar Péter dominálja: a kommunikáció, az arculat és a politikai karakter nagyrészt a miniszterelnökre épül.

Ő a legaktívabb, ő van állandóan reflektorfényben. Bár vannak olyan miniszterek és kormányzati szereplők – például Kapitány István, Vitézy Dávid vagy Ruff Bálint –, akik az átlagnál nagyobb láthatóságot kapnak, a kormány üzeneteinek közvetítésében és politikai karakterének megjelenítésében változatlanul a kormányfőé a főszerep. Ebből azonban egyelőre korai lenne arra következtetni, hogy a »one-man show-ból« szükségszerűen »one-man kormányzás« lett

– vélekedett Kovács János.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyilvánosságban való jelenlét és a tényleges intézményi döntéshozatal centralizációja két külön kérdés. Az előbbi már egyértelműen látható, az utóbbi mélységét csak hosszabb távon lehet megítélni. A miniszterelnök erőteljes kommunikációs dominanciája azonban nem új jelenség a magyar politikában, az Orbán-kormányok kommunikációját is erős perszonalizáció jellemezte.

Válsághelyzetekben ugyanakkor Orbán Viktor jellemzően maga köré épített olyan intézményi arcokat és kormányzati szereplőket – gondolhatunk például Pintér Sándorra vagy az Operatív Törzsre –, akik a nyilvánosság előtt önállóan is megjelenítették az állam cselekvőképességét. Magyar Péternél egyelőre más mintázat rajzolódik ki. Kevésbé osztja szét ezeket a szerepeket, és személyesen igyekszik megjeleníteni egyszerre a politikai vezetőt, a cselekvő államférfit és a válságkezelő kormányfőt. Ha úgy tetszik, míg Orbán Viktor válsághelyzetekben maga köré épített »akcióhősöket«, akiknek a munkáját ő koordinálta, addig Magyar Péter egy személyben igyekszik betölteni az akcióhős szerepét

– fejtette ki az elemző.

A kettőjük közötti különbség részben abból is fakadhat, hogy a Tisza-kormány mindössze néhány hónapja kezdte meg működését. A kabinet tagjainak jelentős része még nem rendelkezik olyan országos ismertséggel és önálló politikai profillal, amelynek kialakulásához hosszabb kormányzati időszakra lehet szükség.

Kovács János szintén a következő időszak egyik fontos kérdésének tartja, hogy a miniszterek képesek lesznek-e önálló szakpolitikai és politikai profilt felépíteni. Legalább ennyire meghatározó lehet, hogy a miniszterelnök hajlandó lesz-e nagyobb teret engedni nekik, vagy a kormányzati teljesítmény megítélése tartósan elsősorban Magyar Péter személyéhez kötődik majd.

A múlt hibáira mutogatás idővel már kevés lehet

Az első száz nap tanulságait levonva Kovács János úgy látja, a Tisza-kormány számára a kormányváltást és Magyar Péter miniszterelnökségét övező rendkívül magas társadalmi várakozások jelentik a legnagyobb politikai kockázatot.

„Ezek a várakozások azonban idővel szükségszerűen találkoznak a gazdasági realitásokkal, illetve azzal az egyszerű ténnyel, hogy hosszabb távon nem lehet minden társadalmi csoport valamennyi elvárását egyszerre kielégíteni. A kormányzás ugyanis prioritások kijelölését, érdekütközéseket és értékválasztásokat is jelent. Ez különösen fontossá válhat a gazdaságpolitikában” – hangsúlyozta az elemző.

A kormány egyértelművé tette, hogy fontos számára a fiskális fegyelem, és amennyiben valóban elkötelezett az eurózónához való csatlakozás mellett, az még szigorúbb költségvetési fegyelmet követel. Ráadásul a mostani európai gazdasági környezet sem ad okot túl nagy optimizmusra. Kovács János arra figyelmeztetett, ez szükségszerűen korlátokat szab annak, hogy a választások előtt megfogalmazott társadalmi és gazdasági igényeket milyen gyorsan és milyen mértékben lehet kielégíteni. Szerinte az sem véletlen, hogy az első száz napot nem a jóléti intézkedések határozták meg. A felfokozott választói várakozások ezért idővel könnyen türelmetlenséggé válhatnak. Ha pedig Magyar Péter a növekvő választói türelmetlenségre nem tud érzékelhető kormányzati eredményekkel válaszolni, önmagában a kommunikációs kormányzás és az elmúlt tizenhat év örökségére való folyamatos visszautalás már nem feltétlenül lesz elegendő.

Az elemző szerint a másik érzékeny terület az államigazgatás működése. Úgy látja, az intézményi és személyi átalakítások végrehajtása egyelőre számos nehézségbe ütközik.

Ha a kormány valóban egy hatékonyabb államot kíván létrehozni, akkor az intézményi struktúrák, a működési mechanizmusok és a személyzeti politika kérdéseire is nagyobb hangsúlyt kell helyeznie. Hosszabb távon ugyanis a kormányzati kompetencia megítélésében a politikai kommunikáció helyett az állam mindennapi működésének minősége válhat meghatározóvá.

A mostani válsághelyzetek enyhülésével a politikai figyelem várhatóan a hétköznapi kormányzati teljesítmény felé fordul majd.

„Már az ősz folyamán egyre fontosabb kérdés lehet, hogy milyen kézzelfogható eredményeket tud felmutatni a kabinet, hosszabb távon pedig még inkább az, hogy a ciklus előrehaladtával mekkora részét képes teljesíteni a választási ígéreteinek. A választók figyelme idővel várhatóan elmozdul a közjogi és szimbolikus kérdésektől a mindennapi életüket közvetlenül meghatározó ügyek felé: hogyan működik az egészségügy és az oktatás, milyen állapotban vannak a nagy ellátórendszerek, milyenek a gazdasági kilátások, és mindenekelőtt hogyan alakul a háztartások jövedelmi helyzete” – mutatott rá Kovács János.

Az elemző összegzése szerint a gazdasági nehézségek, a kormányzati tapasztalatlanság és a társadalmi türelmi idő lejárta együttesen jelenthet komoly politikai kihívást a Tisza számára. A döntő pont akkor jöhet el, amikor a választók a kormányváltáshoz fűzött rendkívül magas várakozásaikat már nem elsősorban az előző rendszer teljesítményéhez, hanem saját hétköznapi tapasztalataikhoz és az új kabinet tényleges eredményeihez mérik.