Rövidfilmekkel indította filmes pályafutását Christopher Nolan, akinek első egész estés alkotása, az 1998-ban bemutatott A csapda (Following) az író-rendező első próbálkozása volt a nem lineáris történetmesélésre. Egy neo-noir gengsztersztori, melyben egy szenvedő, munkanélküli író az inspirációt keresve merült alá London bűntől mocskos alvilági utcáiba. Ezt a történetmesélési eszközt azóta is nagy kedvvel használja Nolan, az emlékezetkieséstől szenvedő, a cselekményt részben visszafelé átélő Memento főhőse, a Guy Pearce által játszott Leonard Shelby is tudna erről mesélni, és ez az ötlet az elmúlt több mint két és fél évtized alatt a direktor védjegyévé vált. Nem meglepő módon a július 16-án a hazai mozikban bemutatott Odüsszeiában is tiszteletét teszi.

Christopher Nolan pályafutása megkérdőjelezhetetlen, Steven Spielberg, James Cameron, Quentin Tarantino, Wes Anderson, Denis Villeneuve és Martin Scorsese mellett, hogy csak a legjelentősebb neveket említsem, ő az egyik utolsó olyan nagy, élő rendező, akinek szabad kezet engednek a filmkészítéshez a nagy stúdiók. Persze, pénz beszél, kutya ugat, nem szívjóságból teszi mindezt az Universal, hanem abból indulnak ki, hogy Christopher Nolan az eddigi filmes pályafutása alatt hatmilliárd dollárnyi bevételt harácsolt már össze. Őszintén, hülyék lennének, ha nem hagyatkoznának az alkotóra. Széljegyzetként írom ide, hogy az Odüsszeia 200 millió dolláros nyitására számítanak a box office guruk világszerte, ami a mai jegyárakat, általános moziba járási kedvet tekintve szép kezdés lenne. Az Oppenheimer első hétvégéjéhez képest jobb, bár ne felejtsük el, a Barbenheimer-jelenség minden bizonnyal jelentős számban csent el nézőket Nolantől 2023-ban.

Cikkünk címszereplője nyilván valamit jól csinál, filmjei 18 Oscart nyertek összesen 49 jelölésből, és az Oppenheimerért a legjobb film és a legjobb rendező kategóriákban is győzelemnek örülhettek Nolanék többek közt. Nem meglepő azonban, hogy a rendezőt jó ideje azzal vádolják, hogy egy ponton átfordult, és a mély, grandiózus, szerzői filmek helyett elkezdett kifejezetten az Oscarra vadászni, „Oscar-bait” filmeket hozni a nagyvászonra.

Nolanhez hasonlóan most én is visszafelé, a legújabb filmjétől, az Odüsszeiától kezdve igyekszem felgöngyölíteni, hogy vajon mikor lehetett az a pont, amikor a brit–amerikai direktor, úgymond, eladta a lelkét.

Túl nehéz dolgom nincsen, az Odüsszeián egyszerű fogást találni, már önmagában az Oscar-baitet üvölt, ahogy a szereplőgárdát összeállította a készítő, egytől egyig nagy, befutott sztárok játsszák a karaktereket, Matt Damon, aki a Bourne-filmekben is önmagát, na meg az emlékeit kereste, újfent hasonló csapdába esik Odüsszeusz szerepében. Mondjuk, a színész nagyot megy az Odüsszeiában, ahogy Anne Hathaway is sziporkázik, náluk egy fokkal zavaróbb már, hogy Télemakhoszt mindenki Pókembere, Tom Holland játssza, a mostanában mindenben felbukkanó Zendaya, a Marvel Megtorlója, Jon Bernthal, de akár még a horror új scream queenje, Mia Goth is olyan nevek, olyan arcok, akiket azonnal ezer filmhez, sorozathoz kapcsol az ember. Persze, jót tesz, hogy emiatt nem kell gondolkoznunk, hogy ki kicsoda, mert fogódzkodót adnak a híres sztárok, mégis lerí, hogy java részükkel mi Nolan célja. Még úgy is, hogy Zendaya valójában Emmy-, nem pedig Oscar-kedvenc.

Lupita Nyong’o egyébiránt tehetséges színésznő, aki elvitte a hátán a Mi című, Jordan Peele által készített horrorfilmet és a Hang nélkül: Első napot is simán, mégis a támadások kereszttüzébe került a bőrszíne miatt, mert ő lett Szép Heléna. Úgyszintén az Esernyő Akadémiában még Ellen Page néven látott, mostanra nemet váltott transz színész, Elliot Page felverte az indulatokat a médiában. Napjainkban ez előremutató, tényleg haladó gondolkozású lépés lehetne, ha nem 2-2 percet szerepeltek volna a színészek a filmben, és nem tolták volna őket annyira agresszíven előre a trailerek, hogy az indulatokra még ráfűtsenek. Nem érdemes szó nélkül elmenni amúgy Travis Scott mellett sem, aki az Odüsszeiában bárdot alakított, de volt vagy két mondata. Ilyen módon hype-ot generálni egy filmnek teljesen fölösleges. Nolan-filmre úgyis mennek az emberek, az Odüsszeiára meg pláne.

Bár idehaza a magyar szöveget Speier Dávidnak köszönhetően hexameterben hallhatjuk az Odüsszeiában, a mainstream felé való végletes eltolódás jele az, hogy Christopher Nolan az Odüsszeia szkriptjét modern angolt használva írta meg. Pedig a szinkront hallgatva nagyon is hozzátett a régies stílushoz ez az időmértékes versforma.

Hogy vajon mikor kezdett el ennyire eltolódni a szerzői filmektől a tömegfilmek irányába Christopher Nolan, arra nincs egyértelmű határvonal, bár a már említett, 2023-as Oppenheimer is abszolút Oscar-bait volt, történelmi, az időben oda-vissza ugráló történetmeséléssel, sztárkavalkáddal, blockbusterbüdzsével csalogatta a rendező 2023-ban a közönséget, a Barbie-val dacolva. Vagy inkább kéz a kézben, ha ez a barátibb, „fogjunk össze” hozzáállás valakinek szimpatikusabb. Persze Hollywoodban nincs összefogás, főleg rivális stúdiók között, ne legyünk naivak.

Amennyire az Oppenheimer az Oscar-vadászat kicsúcsosodása, úgy a Dunkirkre még inkább ráhúzható, hogy Nolan célja a díjak bezsebelése, saját szakmai felemelkedése volt ezzel a 2017-es szuperprodukcióval. Talán nem is kell magyarázni, a történelmi, második világháborús filmeknél nagyobb esélye semmilyen más zsánernek nincs a legnagyobb filmes díjátadón: a Schindler listája 7 Oscart, Az angol beteg 9-et zsebelt be, de említésre méltó a Ryan közlegény megmentése a maga 5 Oscarjával vagy az Érdekvédelmi terület a közelmúltból, mely megosztóbb, nem tipikus háborús film volt, 2 Oscart ért neki. A Dunkirköt se hagyjam ki a felsorolásból, mely 8 jelöléséből 3-at váltott díjra.

A fordulópont Christopher Nolan karrierjében valamikor a Csillagok között idejére tehető, mely papíron hasonlóképpen kockázatos, eredeti ötletre építő, filozofikus sci-finek tűnt, mint az Eredet, ám a pátoszos történetvezetés, a sztárkavalkád már arra utalt, hogy a rendező a magnum opusát igyekezett elhozni nekünk. Erre egy újabb próbálkozása volt a szerzőibb, nehezebben befogadható, teljesen felborított időrendben mesélő Tenet, ám azzal a filmmel sem tudta az időutazós műfajt felkavarni Nolan. Végül azért befutott a Nagy Mű, elmondása alapján népmesei hősünk

A végeredményt elnézve én amúgy el is tudom ezt hinni, nem az a tipikus marketingduma. Lehet, hogy megint Oscar-bait, de élvezetesebb az Oppenheimernél, nem is kevéssel.

Fáj azért az ember szíve, mert az Eredet úgy kevert össze egy heistfilmet és egy, az álmodásnak emlékezetes szabályrendszert megíró sci-fit egy zseniális Leonardo DiCaprióval – és akkor még Ellen Page-dzsel a főszerepekben –, hogy a mai napig sarkalatos pontnak számít ez a mű a modern science fictionben. Pont azért, mert Nolan akkor még nem próbált mindenkinek megfelelni, a szerzőiség, az elvontság és a mondanivaló állt sokkal inkább az alkotó szándékában. Nem akarom megsérteni Wes Andersont és társait, de Nolannek ekkor még esélye volt arra, hogy auteurrá avanzsáljon.

A korai, elgondolkoztató és meghökkentően brutális thrillereivel nagyot alkotó Christopher Nolant így se lehet nagyon ekézni. Persze azért, mert valamelyest tömegfilmessé tette saját magát, igen, de mégis, egy realisztikusabb, militarista Batman-trilógiát hozott nekünk 2005-től, a Batman: Kezdődik!-kel elindulva, aztán Heath Ledger zseniális Jokerével jött 2008-ban A sötét lovag, végül A sötét lovag – Felemelkedés. Ezt a valóságszerűbb szuperhősös irányt amúgy hol a Marvel, hol a DC a mai napig igyekszik megidézni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Úgy igazán az, hogy isteneket, playboy milliárdosokat vagy mítoszi hősöket, esetleg amnéziás antihősöket, álmokban ugráló, nagy szajrékra hajtó bűnözőket hozzon nekünk, még mindig Nolannek megy leginkább.

Vélhetően a közeljövő Christopher Nolannek további díjesőket, szakmai elismerést, box office sikereket hoz majd, és talán annyira nem is lehet haragudni a rendezőre, mert legalább ezekkel a sikereivel eléri, hogy ő és még féltucatnyi kiválasztott szabad kezet kapjon egy olyan Hollywoodban, ahol mindent matekzseni öltönyösök irányítanak, és számokkal próbálják kordában tartani a filmművészetet. Persze, Nolan is nagy matekos, és a filmjei bizonyos tekintetben, hiába a mai napig mélyek és mélyenszántóak, kiszámítottak. Ha rám hallgat a mester, a közeljövőben felvesz maga mellé még egy forgatókönyvírót, aki stabil munkatársa, jobbkeze tud lenni, másképp ez a mainstreammánia a kiégés felé vezethet, egyenes úton. Főleg, ha tényleg az Odüsszeia a magnum opusa, a csúcsok csúcsa számára szakmailag.