A halhatatlan medúza (Turritopsis dohrnii) teljesen kifejlett állapotban is mindössze 4,5 milliméter átmérőjű. Átlátszó harangjának közepén élénkpiros gyomor rajzolódik ki, szélén pedig akár kilencven hajszálvékony tapogató is sorakozhat, így a vízben szinte teljesen észrevehetetlen. Bár a fajt a Földközi-tengerben talált példányok alapján már az 1880-as években leírták, különleges képességére csak az 1990-es években derült fény.

Miért halhatatlan medúza?

Életciklusa során a medúza a megtermékenyített petesejtből először úszó lárvává fejlődik, majd egy szilárd felszínen megtelepedve polipkolóniát hoz létre. Ebből a kolóniából sarjadnak ki később a szabadon úszó, harang alakú medúzák.

Egy olaszországi laboratóriumban egy diák megfigyelte, hogy egy éhező, környezeti stressznek kitett példány az edény aljára süllyedve egyetlen szövetcsomóvá esett össze, majd meglepő módon ismét polippá fejlődött. 

Néhány nap elteltével ebből a polipból új medúzák alakultak ki, amelyek genetikailag teljesen azonosak voltak az eredeti állattal.

Ezt a biológiai folyamatot transzdifferenciációnak nevezik. Ennek során a specializálódott felnőtt sejtek – például az izom- vagy idegsejtek – közvetlenül más sejttípusokká alakulnak át anélkül, hogy előtte őssejti állapotba kerülnének. Mivel a medúza sérülés, éhezés vagy öregedés hatására is képes visszatérni ebbe a polipállapotba, ráragadt a „halhatatlan medúza” elnevezés. Ez persze a vadonban némiképp csalóka: a ragadozók és a betegségek miatt a legtöbb egyed végül elpusztul, mielőtt esélye lenne megfiatalodni.

Potyautas a ballaszttartályban

Az óceánjáró hajók a stabilitásuk megőrzése érdekében tengervizet szivattyúznak a ballaszttartályaikba. Egy nagyobb teherhajó akár több tízezer tonna ballasztvizet is magával vihet, amit aztán a következő kikötőben egyszerűen visszaenged a tengerbe.

Ezzel a vízzel együtt lárvák, planktonok, apró medúzák és polipok is eljuthatnak egyik óceánból a másikba. A Turritopsis dohrnii különösen jól alkalmazkodott az ilyen utazásokhoz. Polipjai könnyedén megtapadnak a tartály falán, apró medúzáit pedig szinte lehetetlen észrevenni. Ráadásul kedvezőtlen körülmények között a kifejlett egyedek ismét polippá alakulhatnak, és ebben a védett állapotban vészelhetik át a hosszú utat.