Az 1948-ban Budapesten született Cserhalmi György számára a színház nem későn felfedezett hivatás volt. Édesanyja, Varga Magda opera-énekesnő révén már gyerekként közel került a művészethez. 1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Békés András osztályában. Pályáját Debrecenben és Veszprémben kezdte, majd a Nemzeti Színházhoz került. A hetvenes évek magyar filmje azonban legalább olyan fontos terepe lett, mint a színpad.

Első filmjei között volt a Jancsó Miklós-féle Még kér a nép, amelybe eredetileg kaszkadőrként került. Jancsó mellett Bódy Gábor, Szabó István, Makk Károly, Mészáros Márta és Bacsó Péter filmjeiben dolgozott, vagyis olyan alkotók mellett vált a magyar film meghatározó arcává, akik maguk is új nyelvet alkottak a mozgóképben.

Generációs ikon

A hetvenes és nyolcvanas évek magyar filmművészetében egy-egy színész sokszor nemcsak a történet szereplője, hanem egy korszak jelképe is volt. Az Agitátorok vagy a Szerelmem, Elektra után olyan filmek következtek Cserhalmi karrierjében, mint Az ötödik pecsét, a 80 huszár, illetve az egyik legnagyobb filmes sikere, a Dögkeselyű. Szerepelt Szabó István Oscar-díjas Mephistójában, később pedig olyan alkotásokban, mint a Kontroll, a Jupiter holdja vagy Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény című filmje. Pályája pedig nem állt meg a magyar filmművészet határainál, külföldi produkciókban is dolgozott, többek közt a Zelary című cseh alkotásban, amely 2004-ben Oscar-jelölést kapott.

A színházban ugyanilyen sokszínű pálya áll mögötte. Shakespeare hősei és antihősei, Csehov, Molière, Euripidész, Bulgakov és magyar szerzők alakjai egyaránt visszaköszönnek karrierjében. Játszott Hamletet, Claudiust, Faustot, Mercutiót, Oresztészt, Coriolanust, Don Juant, Cyranót és Lear királyt is. 1983-ban a Katona József Színház alapító tagja lett, a legendássá vált társulat pedig pályája egyik legfontosabb állomásává vált. 

Szerepformálásaiban az adott kor zaklatottsága lüktetett, és többnyire töprengő, boldogtalan hősöket személyesített meg. Talán ez magyarázza, hogy miért lett Cserhalmi a nemzedékének egyik meghatározó arca. 

A közélettől sem futamodott meg

A közélet időről időre utolérte, még akkor is, amikor ő maga nem feltétlenül kereste azt. 1989. március 15-én, a rendszerváltás előtti hónapok egyik emblematikus napján a Magyar Televízió székháza előtt több tízezer ember előtt olvasta fel az ellenzéki szervezetek közösen megfogalmazott 12 pontját. Ez a néhány perc azóta szinte elválaszthatatlan lett a személyétől.

Cserhalmi György ettől függetlenül nem tekintett magára a rendszerváltás hőseként. Amikor egy 2008-as interjúban a korszak egyik főszereplőjeként beszéltek róla az 1989. március 15-i 12 pont felolvasása miatt, egyszerűen csak annyit mondott: „Nem volt abban nekem különösebb érdemem.”

Magánemberként sem a hagyományos sztáréletet kereste. Felesége halála mélyen érintette, de erről sokáig nem kívánt beszélni a nyilvánosság előtt. A veszteség után hosszabb időre visszavonult, és az élethez, a munkához való viszonya is megváltozott.

A feleségem halálának árnyékában maga az élet vált fontos ténnyé. Az, hogy élni egy baromi nagy, a testet, a lelket, időnként az agyat is igénybe vevő dolog

– mondta egy 2017-es interjúban. Lánya, Cserhalmi Sára szintén a film világában talált saját utat. Apa és lánya közösen is dolgoztak a Drága besúgott barátaim című filmen, amelyet Sára rendezett.

Az alkotás szépsége

Cserhalmi György számára a színészet soha nem egyszerűen a kész produkció létrehozását jelentette. Sokkal inkább maga a keresés, a próba és az alkotás folyamata érdekelte. Egy 2018-as interjúban arról beszélt, hogy az előadásokat bizonyos értelemben már csak „reprodukcióknak” tekinti, miközben a próbát tartja a színház lényegének. Amikor megkérdezték tőle, hogy akkor az alkotás izgatja-e, egy jellegzetes válasszal felelt: „Igen. Mi a fenét csinálj azzal, ami már kész van, és ki van rakva a falra? Nézzed? Hát mi abban a jó? Csinálni – na az valami őrület.”

A gondolat jól megvilágítja azt is, miért tudott Cserhalmi pályája ennyire sokáig változatos maradni. Nem a már megszerzett színészi eszközök kényelmes ismétlésében találta meg az örömét, hanem abban, amikor egy új szereppel, rendezővel vagy szöveggel valami ismeretlent kellett megfejtenie. Ezek után nem kérdés, hogy megérdemli-e az egyik legnagyobb állami kitüntetést.

(Borítókép: RTL)