Cristiano Ronaldo 1985. február 5-én született Funchalban, és már életében akkora király lett, hogy fenségeknek kijáró szobrot kapott a madeirai repülőtéren; jó, a 2017-es alkotást – titokban – kénytelenek voltak lecserélni, mivel Emanuel Santos alanyi művész bronz mellalkotásán kissé aszimmetrikusnak tetszett Cé mosolya, s mintha a szemei is csöppet keresztbe álltak volna, nem kevés vizuális információt kínálva az internet kegyetlen mémgyárosainak.

A bántásra amúgy is fölöttébb érzékeny Cristiano azóta megannyi alkotás ihletőjévé vált – hogy mást ne mondjunk, negyvenedik születésnapján Sergio Furnari 3,6 méteres művével találta magát szemben a New York-i Time Square-en –, ahogyan legendás, „Siu” kiáltással kísért gólöröme is megtekinthető a glóbusz valamennyi pontján, amennyiben a Zöld-foki Köztársaság dühöngőitől Európa futballstadionjain át a grönlandi bálnazsírkészítő-üzemek alkalmi színtereiig megannyi klón utánozza a mozdulatsort meccset nézve vagy csak úgy, időjárástól és napszaktól függetlenül, esőben, hóban, reggel, délben meg este.

Cristiano Ronaldo közös nyelvet alkotott: a siúzás feltehetően a 7165. nyelv a világon – feltéve, hogy az Ethnologue számításai helyesek a 7164-gyel –, úgyhogy Cé, értsük jól, úgy is meghalhatna, hogy nem tenne egyebet, mint amit eddigi gazdag pályafutása alatt; persze nem lenne Cé, ha ennyivel (mennyivel is?) beérné. Nem. Neki, a folyamatosan új és új célokat kereső fiatalembernek alkalmilag az az ambíciója, hogy 1000 szerzett góllal intsen búcsút karrierjének; ha egy évadot még valóban lehúz a szaúdi Al-Nasszr színeiben – e pillanatban ebben sem lehetünk biztosak –, akkor elvileg már csak 24-et kell vágnia. Hm, ahogy elnézzük a formáját, simán elérheti a gigantikus határt.

Addig is érdemes megtekinteni főszereplőnk eddigi góllistáját:

• Real Madrid: 450
• Portugália: 146
• Manchester United: 145
• Al-Nasszr: 129
• Juventus: 101
• Sporting CP: 5 gól

Volt eme 976 között minden: oldalról, távolról, testrésszel elkövetett bőven, és ha most a személyes kedvencemet kérdeznék – köszönöm, igazán kedvesek tetszenek lenni! – azt az ollózós parádét mondanám, amelyet topklubja, a Real Madrid színeiben követett el 2018 áprilisában, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Juventus ellen.

Ez a gólcsoda nem csupán önmagában volt unikális, hanem azért is, mert a Dani Carvajal jobb oldali beadása után klasszikus mozdulattal kapuba küldött mestermunka elnémította az addig őt kritizáló-kinevető torinói publikumot, amely meglepettségéből ocsúdva tapsviharral jelezte: ez igen. Megannyi nézőtéri arcot mutattak a jelenet nyomán, amely azt fejezte ki: „Én utállak téged, Cristiano Ronaldo, de amit most tettél, az egyedülálló.”

De hogyan jutottunk idáig?

Ez is klasszikus sztori, mint megannyi előd-pályatársé. Gyermekkorát a szegénység, az alkoholista apa meg a napestig szakácsként és takarítóként dolgozó anya határozta meg. Előbbi, José Dinis Aveiro kertészként, valamint futballklub-mindenesként tette a dolgát, és jó eséllyel élete legfontosabb döntését hozta meg, amikor sertepertélő kisfiát levitte egyletébe, az Andorinhába. A kis Cé még csak 12 éves volt, amikor – páratlan tehetsége, de még inkább: mindent elsöprő akaratereje nyomán – lehetőséget kapott a lisszaboni Sporting akadémiáján. Hogy elsősorban tehetsége okán vagy egy emberséges pillanat következtében, mindenesetre makacsul tartja magát a történet, amelynek két alanya van: másik csapattársa és barátja, Albert Fantrau.

A tét elvileg a profi karrier, azaz a Sporting akadémiája, a lelátón a lisszaboni klub játékosmegfigyelői, a döntés pedig azt jutalmazza, aki több gólt szerez a meccsen. Az első gólt Ronaldo lőtte, a másodikat Fantrau szerezte; a harmadik, mindent eldöntő találat előtt a társ – mint a mesében – egy az egyben vezette rá a labdát a kapusra, ki is cselezte őt, de lepasszolta a labdát az akcióval futó Cristianónak. A meglepett gyerek elsősorban a kapuba továbbította a labdát, majd megkérdezte kollégáját, miért tette ezt. A válasz:

Mert te jobb vagy nálam.

Akárhogyan is történt, az ifjú csatár hamar felcserélte Madeira szigetét és unikális világát Lisszabonnal, ahol – mint a filmeken – végtelenül magányos és folyamatosan éhes volt; pénze semmi. Gyakran kuncsorgott haverjaival a közeli McDonald’s hátsó kijáratánál, és megesett, hogy a konyhán dolgozó nők megsajnálták a későbbi világsztárt: adtak neki néhány „leeső” szendvicset. Később Cé tévéinterjúban mesélte – könnyezve – a sztorit, „visszahívás” gyanánt keresve is azokat, akik segítettek neki az éhezés elől menekülve. Mindeközben folyamatosan sírt (utált veszteni) és küzdött a beilleszkedéssel (madeirai akcentusa miatt gúnyolták). Ha igazak a ma már mitikussá lényegült sztorik, a kis Cris egyszer a tanárához vágott egy széket; válaszul kicsapták. Ettől kezdve mániákusan koncentrált a futballra – oké, addig is csak arra –, sokszor különedzésekkel építgetve vékonynak és gyengének érzett testét.

Megveszekedetten kondizott, és súlyokat kötve a bokájára sprintelt, mintha nem lenne holnap. Az akkori Cristiano Ronaldót és a mostani „öreg” csávót aligha kellene bemutatni egymásnak: ez a 42 éves ember ugyanazzal az elánnal edz pályán, otthon, bárhol, legföljebb más, korszerűbb eszközöket alkalmazva önnön tréningjéhez.

A hollywoodi scriptbe belefér még csöpp szívműtét is – tizenöt éves volt, amikor szívritmuszavarhoz hasonló betegséggel diagnosztizálták –, majd elérkezett az utánozhatatlan karrier első nagy pillanata: bemutatkozott a kiváló Bölöni László edzette Sportingban. A naptár 2002. augusztus 14-ét mutatott: a 17 esztendős siheder az Internazionale elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn debütált az első csapatban.

„Nem, nem én bukkantam rá: már előttem felfedezték – szerénykedett a játékosként a román Steauával BEK-győztes szakvezető. – Amikor időm engedte, a fiatalok edzéseit figyeltem, és egyszer belebotlottam egy srácba, akit aztán edzőmeccsen is látni akartam. Felültem a lelátóra, ám a mérkőzés végén nem őt választottam, hanem egy másikat. Ő volt Cristiano Ronaldo. A történet tehát úgy pontos, hogy az adott pillanatban segítséget nyújtottam azzal, hogy – vállalva a kockázatot – siettettem a bemutatkozását. Hálás volt érte, ennek jele, hogy ott lehettem azon az ünnepségen, amelyen először kapott Aranylabdát.”

Kisvártatva Cé a portugál élvonalban is lehetőséget kapott, hogy aztán játékosmegfigyelők sora tobzódjon a Sporting lelátóján: nézte az Arsenal, a Barcelona, a Lyon, Juventus, és bár Arséne Wenger szívesen vitte volna a londoni egylethez, a két klub nem tudott megegyezni, így az évadot a Sportingnál töltötte.

Később Wenger a fejét verte a falba: belátta, hogy az ifjú Cristiano Ronaldo szerződtetése bármilyen pénzt megért volna. Alig egy évre rá, 2003 nyarán a Sporting stadionavatón fogadta a Manchester Unitedet (s verte 3–1-re), és amikor Alex Fergusonnak azt mondták, a gyerek ára 12 millió euró, a vendégek makacsul érdeklődő gigamenedzserét a legkevésbé sem érdekelte, hogy tiniátigazolási rekordösszegről volt szó: vitte.

És kvázi apja helyett apja lett.

Van egy 2016-os videó, amelyen az látszik, hogy az éppen Európa-bajnokságot nyerő portugál válogatott tagjai lefelé haladnak a páholyból, miközben Ferguson izgatottan tekintget fölfelé: és igen, pillanatokkal később a világsztár kisfiúként öleli át az őt sztárrá nevelő skót menedzsert. Mint később bármikor, bárhol, amikor és ahol találkoztak, legyen az Aranylabda-átadó vagy szimpla találkozó.

Na ja, Cristiano Ronaldo az MU-ban, Fergusonnal lett sztár – első BL-sikerét is a manchesteri alakulattal aratta: a 2008-as fináléban gólt fejelt, majd rontott az 1–1-t követő 11-es párbajban –, és világmárka-kezdeménnyé is Angliában vált: még szép, hogy 2009 nyarán átigazolási rekordot jelentő 94 millió euróért szerződtette a csillagokra mindig is érzékeny Real Madrid.

– Ma meccs van? – kérdezte mintegy magától Cé a játékoskijáróban kifelé kukucskálva, amikor szembesült azzal, hogy 80 ezer ember várja bemutatását a Bernabeu stadionban. Előtte bizonyos Diego Armando Maradonát várták megközelítően ennyien Nápolyban (75 000 érdeklődő). Talán a kis madeirai csávó szólt ki belőle, amikor így konkludált:

– Nem voltam felkészülve ekkora horderejű eseményre; arra, hogy ennyi ember jöjjön el csak azért, mert engem akar látni.

Aztán már „nagyfiú” módjára kiabálta a mikrofonba:

– Uno, dos, tres… Hala Madrid!

A köszöntés – nyilván nem gondolták – szintén ikonikussá vált: Kylian Mbappé is éppen így szólt a Bernabeu közönségéhez 2024-ben.

Cé – a már említett 450 gólja mellett – nem kevesebbet tett a királyi gárdáért, mint hogy visszavezette Európa élére. Persze ehhez kellettek a szintén hérosszá lett csapattársak: legelébb is két támadó, Gareth Bale és Karim Benzema (avagy hát: a BBC-re keresztelt támadótrió); továbbá az öreg kontinens legkreatívabb, leghatékonyabb, Luka Modric, Casemiro, Toni Kroos alkotta középpályája; na meg az egyaránt masszívnak és kreatívnak minősíthető védelem, a kapuban Keylor Navasszal, előtte Dani Carvajallal, Sergio Ramosszal, Raphael Varane-nal, Marcelóval.

Nem utolsósorban a kispadon Zinedine Zidane-nal.

Aki – némi hiszti után – azt is elérte Cénél, hogy bizonyos meccseken a kispadon üljön.

Ez volt az a Real Madrid, amely – máig sporttörténelem – egymás után háromszor hódította el a Bajnokok Ligája-trófeát (2016, 2017, 2018). A játéktudáson, taktikai felkészültségen (stb.) túl azért is tripláztak a habfehérek, mert erős volt a kohézió a csapatstruktúrában, no pláne a francia zseni mindenkivel el tudta fogadtatni, mit és miért tesz. Cristianóval – aki 2016 őszén, a Las Palmas ellen még hisztizett a lecserélése miatt – azt értette meg, hogy a sérülések elkerülése és a prolongált csúcsforma érdekében jobb szüneteket tartani a már akkor is durva mennyiséget kitevő mérkőzések között. Az eredmények Zidane-t igazolták, Cristiano pedig elfogadta a rotációt: fegyelmezetten ült a padon, ha kellett. Némi plusz, kik játszottak akkor – általában – „B-csapatként”: Isco, Ceballos, James Rodríguez, Mateo Kovacic, Álvaro Morata, Marco Asensio, Achraf Hakimi, Nacho…

Hogy a 2018-as BL-siker után miért intett búcsút Cé Madridnak, máig homály övezi. Madrid-szakértők azt írták-beszélték, hogy részint megromlott a viszonya Florentino Pérez elnökkel, részint – lehet, a kettő összefügg – hiányolta a megbecsülést; akárhogyan is, a harminc fölötti játékosok „jó érzékkel” megejtett elengedésében egyedülálló Real Madrid pénzügyileg szépen kaszált a távozáson: a Juventus, amelynek szurkolói már örömmel fogadták a csatárt, csaknem 100 millió eurót fizetett érte.

És most furcsa lesz, amit mondok, hiszen Cé ma is pályán van: utána bármi történt, legföljebb levezetésnek tekinthető. Persze nem klasszikus stílusúnak, hiszen eztán még 101 gólt vágott a Juventusban – később, második MU-korszakában 27-szer volt eredményes –, továbbá Portugáliával megnyerte a Nemzetek Ligáját, úgy, hogy a spanyolok elleni, 11-esekkel hozott fináléban gólt szerzett a rendes játékidőben… A mihez tartás végett: utóbbi esemény alkalmával (2025 nyara) már betöltötte a negyvenet.

S bár az áhított világbajnoki cím nem jött össze az idén sem – a portugálokat a negyeddöntőben búcsúztatták el (1–0) a későbbi aranyérmes spanyolok –, Cristiano Ronaldo már így is célba ért: többek között 5-5 BL-címmel és Aranylabdával, 1-1 Eb- és NL-győzelemmel, csaknem 1000 góljával a futballtörténelem legkiemelkedőbb (aktív) alakja; arról nem beszélve, hogy a még mindig 200 millió dolláros fizetést, plusz hozzávetőleg 50 milliónyi marketingpénzt kereső ikon mára megkerülhetetlen világmárka lett.

Soroljuk a Ronaldo-termékeket? Még nekem is van, khm, CR7-alsónadrágom, jóllehet nem vagyok elvakult hívő (és akkor még csak egy termékelemet említettem). Kinek van a legtöbb követője az Instagramon? Neki (karcolja a 700 milliót). Mi történik akkor, ha egy sajtótájékoztatón arrébb tesz egy kólásüveget, és jó hangosan vizet kér? A Coca-Colának rögvest több milliárdos tőzsdei esést kell elkönyvelnie (bekövetkezett ez a 2021-es, budapesti labdarúgó Eb alatt).

Cristiano Ronaldo bárkire és bármire hatással van egyetlen ezredmásodperc alatt, miközben – félig unottan – a szaúdi bajnokságot is nézzük miatta, na jó: inkább a Cé-meccsek összefoglalóját. Meg azokat a kedves, családi idillről árulkodó képsorokat; a meccsek előtt-alatt-után adott autogramokat, szelfiket, mosolyokat (igen, alatt is…); vagy éppen azokat az átveréseket, amelyeknél némi spéttel derül ki, hogy az alany: Cé. A kedvencem, amikor hajlék nélküli embernek öltözve driblizik, és sokan elsétálnak mellette; aki meg nem, hamarosan helyben alél, midőn a sztár leveszi gúnyáját.

„Valószínűleg ez lesz az utolsó évem a futballban” – nyilatkozta a portugál csatár a Vouge divatmagazinnak, immár feleségével, Georgina Rodríguezzel az oldalán, hozzátéve, hogy látványos örökséget akar hagyni maga után.

Jelentem, bármikor is fejezi be: sikerült.