„Nem szeretnék találgatni a baleset okait, az a szakértők dolga, csak szimplán leírom a saját tapasztalataimat a különjárati buszvezetésről, és arról hogy miért döntöttem úgy, hogy közel 2 évtizedes gyakorlat után abba hagyom. Egy ilyen balesetnél mindig eszembe jut, hogy milyen szerencsés ember vagyok, voltam. Részvétem a hozzátartozóknak, együttérzek velük, de leginkább a gépkocsivezetővel, mert ilyenkor mindig arra gondolok, hogy hogyan lehet tovább élni ekkora teherrel, akár hibázott, akár nem!" – írja részletes, szakmai szempontokat összegző Facebook-bejegyzésében.

„Ezt a fajtáját a különjáratozásnak, amit most a lengyel busz is csinált, az éjszakai munkát, és az úgynevezett transzferezést mindig igyekeztem elkerülni, de mégis rengeteg olyan helyzetben találtam magam, ahol nem igazán volt szabad döntésem arról, hogy kipihent legyek. A különjárati buszvezetés mindig egy picit kaland a gépkocsivezető részére, a szónak a jó és a rossz értelmében is. Mindig új emberek, csoportok, új helyek, új szállodák, de ugyanakkor lutri is sokszor, hogy milyenek lesznek a körülményeim, tudok-e majd pihenni, aludni" – folytatódik a poszt.

„Én fiatalon, szinte 20 évesen megtanultam kizsákmányolni a saját testem, sokszor 3-4 napot mentünk egyfolytában, bár teherautóval, de arra mindenképp jó volt, hogy megismertem a saját testem, a határaimat, és azt hogy minél többször „zsákmányolom" ki saját magam, annál nagyobb a hibázási lehetőség. A testem vagy az agyam a legváratlanabb pillanatban bosszulhatja meg, ha nem adtam meg neki azt, ami jár!" – ecseteli a részleteket.

„Megtanultam, hogy nem ehetek akármikor akármit, nem ihatok akármikor, és még egy ártatlan fájdalomcsillapítót se biztos, hogy bevehetek csak úgy akármikor. Nem lehetek, fáradt, nagyon éhes vagy szomjas, nem fájhat a hasam, a fejem, mert ez mind-mind elvonja a figyelmem. Ezek mindegyike az én felelőségem. Viszont nagyon sokszor volt olyan esetem, hogy nem biztosították számomra a megfelelő pihenési (legalább 6 óra) lehetőséget. Többször előfordult, hogy betettek nyáron 40 fokban egy klíma nélküli szobába, netán 2-3 sofőrt helyeztek el egyetlen helyen, miközben az ismeretlen horkol, vagy kiabál álmában, és lehetetlen a regeneráló pihenés" – vázolja a kényelmetlenségeket.

„Nagyon sokszor volt olyan is, hogy hiába mondtam: én nem kelek fel hajnali 4 óra előtt, mert akkor nem vagyok 100 százalékos a fáradtság miatt, a csoport hajthatatlan volt, mert ők nem akartak későn odaérni, és ha legalább korán kelnek, akkor tudnak aludni a buszon. Szóval a saját szempontjuk sokkal fontosabb volt, mint az én pihenésem, miközben rám bízták az életüket! Aztán még az is előfordult, hogy olyan buszsofőrt raktak be mellém, aki mellett konkrétan halálfélelmem volt, mert úgy vezetett! De kaptam olyan sofőrt is, aki alkoholista volt, és bár titokban, de ivott mellettem! Olyankor mit csinálsz? Vagy hagyod úgy vezetni, vagy letekered egyedül az egészet, de bárhogy is döntesz, mindkettő szabálytalan" – teszi hozzá a rutinos sofőr.

Az Economxon megírtuk, hogy kísérteties hasonlóságok: három lengyel zarándokbusz-tragédia, ami sokkolta az országot