EgyébSzerző: euronews 2026. 08. 17. 5 percnyi olvasás
Egyre gyakoribbak és súlyosabbak a hőhullámok – de egy új tanulmány szerint a hőségre vonatkozó figyelmeztetéseket észlelők 41%-a nem tett semmilyen védekező intézkedést Angliában. Miért nem válnak a figyelmeztetések tettekre?
Az idei nyári hőség rendkívüli volt. Az egymást követő hőhullámok kiszárították a tájakat, elolvadtak a gleccserek, összezsugorodtak a tavak és folyók, miközben az erdőtüzek hatalmas területeket perzseltek fel, és a tájak drámai átalakuláson mentek keresztül.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Az extrém hőség hatásai azonban messze túlmutatnak azon, amit a tájon láthatunk. A szélsőséges hőség egyik legsúlyosabb következménye pedig nehezebben látható: az egészségünkre gyakorolt hatás.
Az egészségügyi tisztviselők többszöri figyelmeztetése ellenére Angliában sokan még mindig nem tekintik az extrém meleget komoly egészségügyi kockázatnak.
Az ENSZ Egyetem szakértőinek új vizsgálata jelentős szakadékot talált a hőségre vonatkozó figyelmeztetések és az emberek viselkedése között. A tanulmány azt vizsgálta, hogyan reagálnak az emberek a hőség-egészségügyi figyelmeztetésekre (HHA), és hogy a figyelmeztetések miért nem mindig vezetnek védőintézkedéshez.
A kutatók 1097 felnőttet kérdeztek meg Angliában, és 29 embert kérdeztek meg, akik részt vettek a hőségkockázatok közlésében.
Az eredmények egyértelmű szakadékot mutatnak aközött, amit az emberek tudnak a hőről, és aközött, amit valójában tesznek ellene.
Körülbelül 10 megkérdezett ember közül hét tapasztalt hőség-egészségügyi riasztást. De azok közül, akik láttak riasztást, 41 százalék számolt be arról, hogy nem tesz semmit saját védelmére.
A leggyakoribb ok egyszerű volt: nem hitték el, hogy személyesen veszélyben vannak.
Csupán az emberek 18,1 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagy kockázatot észlel a szélsőséges hőség miatt. Körülbelül 30 százalékuk azt is mondta, hogy korlátozott mértékben vagy egyáltalán nem tudott azokról az intézkedésekről, amelyek megvédhetik őket.
A nem cselekvés okai változatosak voltak. Tizenkilenc százalék hivatkozott arra, hogy alacsonyan érzékeli személyes kockázatát. Kilenc százalékuk nem ismerte fel a riasztást, 7 százalékuk pedig bizonytalan volt abban, hogy mit tegyen, és 5 százalékuk nehezen érthetőnek találta a riasztást.
A kutatók szerint nem elég pusztán egy riasztást küldeni. Az embereknek meg kell érteniük, hogy a szélsőséges hőség veszélyt jelenthet az egészségükre, fel kell ismerniük, ha figyelmeztetés vonatkozik rájuk, és tudniuk kell, mit tehetnek önmaguk védelmében.
A probléma része lehet, hogy a figyelmeztetések hogyan jelennek meg.
A megkérdezett hőségkockázatú kommunikátorok 90 százaléka azt mondta, hogy digitális csatornákat használ. Ezek lehetővé teszik az információk gyors terjedését, de nem feltétlenül jutnak el mindenkihez egyformán. A közösségi médiát a hővel kapcsolatos információk legkevésbé megbízható forrásaként azonosították, különösen az idősebb felnőttek körében.
Az emberek körülbelül 30 százaléka arról számolt be, hogy egyáltalán nem találkozott hőség-egészségügyi riasztásokkal vagy hővédelmi információkkal. Ez aggasztó eltérést okoz: a hőségkockázatok közlésére használt csatornák nem mindig jutnak el a számukra leginkább kiszolgáltatott emberekhez.
A kutatók azt is javasolják, hogy megbízható helyi szervezeteket – köztük közösségi csoportokat, könyvtárakat, szociális gondozókat, önkéntes szervezeteket és vallási csoportokat – vegyenek igénybe, hogy elérjék azokat az embereket, akiket esetleg hiányolnak a digitális figyelmeztetések.
A kutatók szerint a hatóságoknak jobban kell mérniük, hogy kommunikációjuk valóban működik-e. Ahelyett, hogy egyszerűen számolnák a webhelylátogatásokat, a közösségi médiában való részvételt vagy a médiavisszhangot, fel kell mérniük, hogy az emberek megértették-e a figyelmeztetéseket, és hogy ezek a figyelmeztetések védőintézkedéshez vezetnek-e.
A hőkockázat-kommunikátorokkal készült interjúk egy másik problémára is rámutatnak. Angliában a hőkommunikáció nagyrészt az intézmények közötti koordinációra és a veszélyhelyzetekre való felkészülésre összpontosít, nem pedig arra, hogy segítsen az embereknek viselkedésük megváltoztatásában.
A kutatók szerint jelenleg az emberek tájékoztatása a domináns cél. De a tájékoztatás önmagában nem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy az embereket védekező intézkedésekre motiválja.
A kommunikáció pedig csak egy része a problémának.
A tanulmány rámutat olyan alapvető tényezőkre is, amelyek meghatározzák, hogy kik érzékenyek a szélsőséges hőségre. Ide tartoznak a lakhatási körülmények, a társadalmi-gazdasági hátrányok, a meglévő egészségügyi problémák, a környezeti kitettség és az erőforrásokhoz való hozzáférés.
A figyelmeztetés nem képes kezelni ezeket a tényezőket.
Ahogy a hőhullámok egyre gyakoribbá és súlyosabbá válnak, a kutatók azzal érvelnek, hogy Angliának túl kell lépnie a túlnyomórészt figyelmeztetésen alapuló megközelítésen.
Ez azt jelenti, hogy javítani kell a hővel kapcsolatos kockázatok kommunikációját, de hosszabb távú változtatásokat is kell végrehajtani az emberek kitettségének és sebezhetőségének csökkentése érdekében.
Ennek kulcsfontosságú része a lakhatás. A kutatók azt kérik, hogy a hőtűrő képességet integrálják a lakhatási szabványokba, a tervezési politikákba és az utólagos felújítási programokba, beleértve az épületek túlmelegedésének csökkentését célzó intézkedések erősebb végrehajtását és betartatását.
A kutatók szerint ezért a kihívás nem csak az, hogy figyelmeztessék az embereket a következő hőhullám közeledtére, hanem az, hogy minél kevesebb ember legyen sebezhető, amikor megérkezik.
Napi