Kopogtatnak a taxim ablakán. Széles mosoly, tökéletesen kisminkelt arc, feltűnően szexis (azaz semmit el nem takaró öltözet) – igazán zavarba ejtő fogadtatás ez Vietnám fővárosában, Hanoiban. Késő este van, minden tagom azt kívánja már, hogy a rettentően hosszú repülőút után a légkondicionált hotel ágyára heveredjek – de a rejtélyekkel teli, izgató környezet felnyomja az adrenalin szintemet...

Nincs messze a Vörös folyó, a híres Hoan Kiem tó látható távolságban, de ami rám ömlik, az bizony az émelyítő múlt. Amikor Hanoi híres-hírhedt francia negyedében a félhomály diszkrét sötétségébe bújó bárok mélyén tombolt az erotika és az ajtón át kitódult a kábítószer kesernyés illata, kint és bent pedig a francia, majd az amerikai katonák keresték a borzalmas forróságra és a harcterek sikító rémségeire legalább időlegesen gyógyírt jelentő mételyt.

Lenge öltözék és egyenruha

Ma is pontosan így van, legfeljebb az uniformist leváltotta a turisták laza öltözete és a mobiltelefonok villódzó fénye uralja az éjszakát. A Ta Hien – így hívják a híres „Sörutcát” – megannyi bárral és elképesztő mennyiségű, kicsit-nagyon belőtt fiatal lánnyal a pubok, kocsmák éjszakai lokálok bejárata előtt és persze bent. A magamfajta hírlapírónak illik kicsit vigyáznia, amikor mustrálja őket – elvégre elég egy határozott pillantás, s a lokálok felhajtói máris „vendégmarasztaló” módon invitálnak arra, térjek csak be a bárba, van ott ingyen ital, szivar, joint, vagy éppen keményebb cucc is. A portékát egyébként a nyílt utcán is megmutatják. Pontosan olyan a bőrtáska, mint ami nálunk a postásoknál van: ha felkattintják a kapcsot, máris kitárulkozik a delíriumos órákat megelőlegező tartalom számomra alig értelmezhető álcigarettákkal, dohányba kevert cuccal, de van ampulla is a mélyen.

Én a lányokat kémlelem. Azt szeretném megállapítani, vajon mennyi idősek lehetnek. Mármint fiatalok. Tinédzserek ők a javából, ezt megállapítom annak ellenére, hogy az ázsiai nők esetében nehéz belőni a kort, pláne, ha az arcot kilónyi alapozó és púder teszi olyan simává (és nyilván simogatóvá), mint a legszebb tengerparti föveny.

Uniformisból is akad azonban néhány – nem francia, nem amerikai – vietnámi! A Sörutca és a Luong Ngoc Quyen (furcsán hangzanak ezek a vietnámi elnevezések) sarkán vagy tucatnyi zöld egyenruhás álldogál. Szó szerint. Átlag életkoruk ötven fölötti. Úgy látom, nem éppen bevetésre, azaz razziázásra vezényelték ki őket. Nem is mennek sehová, csak cigiznek, beszélgetnek. Mellettük pedig megy az üzlet, ahogyan errefelé legalább egy évszázada megszokott...

Mintha megállna az idő, s visszatérnénk a két háború előtti gyarmati évekhez, amikor még a franciák uralták a csodálatos országot, s az amerikaiaknak még sejtelmük sem volt, nemsokára ők mennek vágóhídra – Vietnám pedig szovjet segítséggel győz. Bevezeti és máig tartja az egypárti kommunista berendezkedést – igaz, kapitalista gazdasági öltözékben.

Az igazi francia időket idéző kis hotel személyzete rendkívül udvarias, készséggel útba igazítanak, a gyors zuhanyozás után hová menjek – és hová ne az éjszakában. Merthogy itt az élet reggelig pörög. A Ma May utca sarkán hatalmas léggömböket kínálnak egy kerékpárról, az ember azt hiszi, a hélium rögtön felemeli a biciklit az árussal együtt. Aztán feltűnik a Coco Bar 2B és a Hidden Pub – no, úgy látom kis kalandozásom jobb, ha itt véget ér.

Rabul ejt a francia negyed

Másnap tündéri pincérnő hozza a kávét a Le Mejor hotelben, melynek berendezése, márványzata és főleg hangulata a francia időket villantja fel. A légkondicionálás azonban új, mert olyan hideg van, hogy pulóvert kell húzni, miközben a reggeli finomságait válogatom. De azért Phuongot is faggatom az éjszaka szerzett tapasztalataimról.

Reggel hat előtt alig érnek vissza vendégeink, s nem kell rögtön vad kalandokra gondolni, mert a francia negyed hangulata rabul ejti őket. Ezért nálunk sokáig lehet reggelizni, mert ha későn tér nyugovóra a vendég, akkor későn is kel

– mondja.

Félve merem megkérdezni, vajon honnan jönnek a bárokat elárasztó lányok?

Ahogy én tudom, sokan vidékről származnak, kell a pénz, s a profi ügynökök felhajtják őket. Pangás errefelé csak a Covid alatt és közvetlenül utána volt. Hírek szerint akkor európai lányokkal is próbálkoztak a bárosok, de az európai és amerikai turistákat az ázsiai hölgyek érdeklik.

Amennyiben a Hanoiba érkező turisták összetételét tekintjük, a jövő nem éppen tűnik fényesnek a bártulajdonosok számára: az amerikai és európai látogatóknál jóval visszafogottabb kínai és dél-koreai vendégek adják ugyanis az idegenek 45 százalékát. A számok azonban lenyűgözőek: Vietnámba évente közel 20 millió turista érkezik, s közülük 8 millió Hanoiba látogat.

A jövő a város számára ígéretes, és hatalmas állami beruházások teszik még vonzóbbá. A főváros déli részén, a 4-es körgyűrű mellett több ezer hektáron alakítják ugyanis ki a sportvárost, ahol már valóban futurisztikus kép fogadja a látogatót. Ahogyan kifelé haladunk autónkkal a Ha Long öböl felé, elképesztő méretű új városközpontokat látni, egyetemi kampuszokkal, magánkórházakkal, szórakoztató negyedekkel, mesterséges tavakkal, sportlétesítményekkel és természetesen kiváló közlekedési összeköttetéssel.

Kalauzom, Tran Hai Dang egyre csak egy nevet emleget: Vin, Vin, Vin. Tehát „győzelem”, gondolom, és van logika a dologban, ha már ez a beruházó tartja kezében egész Vietnámot. S valóban így van: a Hanoi-Ha Long öböl közötti jó úton csak egy cég nevét hallom, legyen szó lakótelepről, fürdővárosról, gyorsvasútról, autópályáról.

Win vagy Vin?

Dang kiejtése alapján arra gondolhatok: ez a „win” angol (győzni) kifejezést takarja. De nem. A Vin, az Vin. Tehát Vingroup. Így, szimpla „v” betűvel írva. Az egészen kiváló befektetési érzék, bátorság, és nem utolsó sorban a kommunista hatalommal ápolt bensőséges viszony repíti az egekbe a csoportot, amelynek vezetője a 47 éves Pham Nhat Vuong. Utánanézek a helyszínen és kutatom, hogy megtudjam, ki ő. Nagy hal, annyi biztos. Élettörténete Hanoiból Moszkvába, Kijevbe és újra Hanoiba vezet. A rejtély kulcsát egy hét múlva ezeken a hasábokon találja meg az olvasó...

Addig pedig éppen a holnapi vébé döntő előtti aktualitást kihasználva az ország fényes jövőjét hirdeti a Vingoup egy szuper stadionnal. Ez lesz a Bronzdob (Trong Dong), amiről nemrég portálunk is írt, de ami napról napra egyre magával ragadóbb alakot ölt. A bronzdob az időszámítás előtti 4. századtól kezdve terjedt el, s a délkelet-ázsiai kulturális örökség fontos része. Vallási szertartásokon, esőcsináló rituálékon és a törzsi vezetők státuszszimbólumaként használták őket – találó név választás, szent igaz...

A világ legnagyobb stadionja épül a főváros déli részében, ahová a kormány valósággal lapátolja a pénzt. Amennyiben a híreknek hinni lehet, másfél év múlva már átadják, amely teljesen fedett, 130 ezres aréna lesz. Olyan technikát építenek be, amelynek segítségével a pálya felülete fél nap alatt kicserélhető, mert a füves alapot leeresztik, s bármilyen burkolatot behúznak a helyére. Történik ez annak ellenére, hogy a vietnámi focibajnokság, a V. League átlagos nézőszáma alig haladja meg a hatezret...

Vietnám azonban nagyban játszik, láthatóan mesterségesen hevíti a gazdaságot – aminek a hatalmas beruházás szerves részét képezi. A stadion és a környező városrész szerves része annak az átfogó megújító tervnek, amellyel a kormányzó Vietnámi Kommunista Párt az évtized végéig évente legalább 10 százalékos gazdasági növekedést szeretne elérni. Ennek van realitása, mert a fejlődés fő mérőszáma már manapság is 7 százalék körül van.

Szinte a földből nőnek ki a lakótelepektől a kikötőkig korunk betonmonstrumjai. Amikor tíz évvel ezelőtt a Ha Long öbölben jártam, még híre sem volt Ao Tiennek – most már innen visznek a világ legcsodálatosabb, 1696 mészkősziklából álló természeti csodájához. A hajóállomás már a jövőt idézi mind küllemében, mind technológiai fejlettségében.

Ömlik a pénz az építőipari vállalkozásokba, s ebben a focivébéről dédelgetett álmok kulcsszerepet játszanak. Persze, ha a sportváros egész projekt tervét nézzük, akkor egyértelművé válik, Vietnám végső célja az olimpia – nem véletlenül húznak fel a hatalmas stadion mellett uszodát, több csarnokot és egy hatalmas lakótelepet, amely kiválóan alkalmas lehet az olimpikonok, sportvezetők és újságírók tízezreinek elszállásolására is.

Az állampárti vezetés úgy véli, az infrastruktúra-fejlesztésnek meg kell előznie a valós piaci keresletet, ám egyúttal figyelmeztetnek a bankrendszer növekvő sérülékenységére is. A projektet vezető Vingroupot jelentős adósságállomány terheli, hiszen pénzügyi kötelezettségei tavaly elérték a 36,7 milliárd dollárt. Ez az összeg a vietnámi magánszektor adósságainak több mint 4 százaléka.

Mr. Pham Nhat Vuong azonban köszöni jól van. Ő Vietnám első dollármilliárdosa, s holnap is ömlik kasszájába a pénz.

Teljesen mindegy ki lesz a világbajnok.