Rémes a The Boroughs Netflix-sorozat magyar címe. Persze, tudom, ha a magyar címe is az lenne, hogy The Boroughs, eléggé béna volna, de ne jusson több víz a Velencei-tóba, ha A nyugdíjas forradalmárok jó magyarítás. Mert ha ez a sorozat az elaggott Che Guevara baráti kör lázadásról szólna vagy az idősb Kossuth-huszárok Ferenc József császár elleni szervezkedéséről, az forradalmi volna, csakhogy A nyugdíjas forradalmárok egy öregek otthonának épített, idillinek tűnő mesterséges városkában játszódik.

Sokat nem kell azon gondolkozni, hogy A nyugdíjas forradalmároknak miért nem lesz második évada. Ha mégis kiváncsiak a válaszra, a cikk végén megtalálják.

1. Ez a történet véget ér. Lekerekített, van eleje és lezárása.
2. Annyira nem erős, hogy megérje a folytatást.
3. Gyengébb volt a nézői fogadtatása, mint azt remélték.
4. A magyarított címe miatt iszonyatosan ostobán nézne ki, hogy A nyugdíjas forradalmárok 2.

Ha vicces kedvemben volnék, és tippelnem kellene, hogy a Netflix miért nem rendelte be a második évadot, a negyedikre tenném a voksot. Ennyire rémisztően rosszra magyarított címet már tényleg régen láttam.

Pedig a sorozat messze nem nézhetetlen. Sőt. Kifejezetten szépen forgatták (Matthew Jensen 4 epizód, Michelle Lawler 4 epizód), a vágások jók, a trükkök/effektek működnek, a sorozat atmoszférája kellemes. De akkor mi lehet a gond?

Sci-fi, horror, sebaj!

Még a szereposztással sincs baj, bár Bill Pullmannal (Jack Willard) reklámozni ezt a sorozatot kicsit túlzásnak tűnik. Nem lesz spoiler, nyugi, aki megnézi A nyugdíjas forradalmárokat, az úgyis rájön, miért. Alfred Molinával (szerepében Sam Cooper) már jobban lehetne (ő a csokiimádó polgármester a Csokoládé című filmből), de a Drót ikonikus nyomozóját alakító Clarke Peters is alkalmas volna erre, ráadásul A nyugdíjas forradalmárokban iszonyatosan jól hozza a nyugger gandzsás Art Danielst, és az 1989-ben Oscar-díjat kapott (Az alkalmi turista, legjobb női mellékszereplő) Geena Davis (Renee Joyce) is meglepően friss.

Akkor a műfajjal volna gond? Kizárt. Az igaz, hogy A nyugdíjas forradalmárok kicsit tényleg olyan, mintha a nyugger Stranger Things hangulatvilága elevenedne meg (nem véletlen, hogy a The Boroughs producerei között ott vannak a Duffer fivérek is), de azzal nincs baj, hogy ez a nyolcrészes sorozat 

Ilyen kombót már láttunk, és működik, akkor is, ha a főszereplők gyerekeket, és akkor is, ha nyugdíjasok.

Város, ahová az emberek meghalni mennek

Gondolhatnánk, hogy a befejezettség élménye az, ami miatt nem nézhetjük tovább, mi történik a sivatag közepére épített, elit öregek otthonok városában. 

Mert azzal, hogy Sam Cooper megérkezik, és beköltözik az egyik megüresedett házba, minden megváltozik. Cooper ugyanis nem nagyon akar ebben a földi paradicsomban maradni, ahová, mint mondja, 

meghalni jönnek az emberek.

Aztán mégis marad, mert olyasmi történik, amire első ránézésre nincsen magyarázat. Egy gyilkosság szemtanúja lesz, az elkövető azonban nem ember – és igazából nem is akar gyilkolni.

Igen, ez a sorozat innentől lesz kicsit sci-fi, kicsit krimi, kicsit horror, és kicsit a mai világ szomorú reflexiója is, feltéve, persze, ha mindezt képesek vagyunk abból a nézőpontból látni, hogy az öregség nem vénség, és attól még, hogy a test és a szellem állapota hanyatlik, a gondok, a problémák, a vágyak ugyanolyanok, mint fiatalkorban, csupán a lehetőségek mások.

Ám amitől minden kaland és képtelenség ellenére A nyugdíjas forradalmárok végtelenül szomorú kortünetre mutat rá:

• az egyetlen lehetőség a nyugdíjas évek méltó megélésére az, ha valakinek sok pénze van arra, hogy beköltözzön egy ilyen otthonvárosba, ahol minden ellátást megkap, 
• a gyermekek nem veszik magukhoz idős szüleiket, őket kényelmesebb egy otthonba elhelyezni, mondván: ott minden ellátást megkapnak.

A szeretet és család fogalmának, valamint a köréjük hazudott idilli kép szétszaggatása nem ismeretlen a filmművészet, az irodalom világában. 

Humor és irónia, valójában dráma

Ugo Tognazzi 1979-ben írt és rendezett már megrendítő filmdrámát Az éjszakai utazók (I viaggiatori della sera) címmel egy olyan városról, ahová minden 50. életévét betöltő embernek be kell költöznie, és bár ott mindennel ellátják őket, amire szükségük van, de részt kell venniük egy játékon, amelyen hajóutat nyerhetnek az örökkévalóságba. 

Azonban támad egy kis gond: a főhősök nem akarják elfogadni ezt a sorsot, ezt a kényszerűséget, ezért lázadnak.

Ilyenek A nyugdíjas forradalmárok hősei is, csak nekik még egy ismeretlen erejű, nem földi eredetű valósággal is szembe kell nézniük. A Netflix sorozata innen nézve nem is rossz, egészen jól felépített történet, szerethető, kedvelhető karakterekkel.

Csak éppen, ahogyan sokak számára az élet, véget ér, nem kap folytatást. Még ha lenne is ilyen szándék, az már csikorogna. Egy 45-ös lábat sem érdemes 38-as cipőbe beleszuszakolni. Lehet, hogy menne, de fájna. Ezen, így, egy évad alatt, nyolc részben jól lehet szórakozni. 

S hogy A nyugdíjas forradalmárok miért nem kap folytatást? Mert a Netflix mérései szerint annyian azért nem nézték, amennyi nézőt reméltek vagy vártak volna. Ám ez még nem jelenti azt, hogy ne volna érdemes megnézni.

7,5/10