Ezt felismerve az Európai Unió kiemelt célként kezeli az IKT-szakemberek számának növelését. A 2022-ben elfogadott Digitális Évtized 2030 szakpolitikai program azt irányozta elő, hogy az Európai Unióban dolgozó IKT-szakemberek száma 2030-ra 9 millióról legalább 20 millióra emelkedjen.

Az uniós törekvésekhez igazodva

Magyarország 2030-ra 380 ezer fős IKT-szakemberállomány elérését tűzte ki célul.

Az IKT-szakemberek száma 2022 és 2025 között 193,6 ezerről 212,5 ezer főre emelkedett, a bővülés üteme azonban elmaradt a modellezett célpálya időarányos ütemétől.

A feladat összetettsége

Az IKT-szakemberállomány növelésére vonatkozó számszerű cél egyértelmű fejlesztési irányt jelöl ki, teljesülésének mértéke azonban önmagában nem fejezi ki, hogy mennyire eredményes a szakemberhiány kezelése. A feladat ugyanis túlmutat a rendelkezésre álló munkaerő létszámának növelésén. Legalább ennyire fontos, hogy a képzések során megszerzett tudás és kompetenciák illeszkedjenek a munkaerőpiaci igényekhez és a gyorsan változó technológiai környezetben hosszabb távon is hasznosíthatók maradjanak. Ehhez a képzési kínálatot folyamatosan össze kell hangolni a gazdaság változó szakember- és kompetenciaigényeivel, valamint a technológiai fejlődés irányaival. Az IKT-szakemberhiány eredményes kezelése ezért nem valósítható meg kizárólag oktatáspolitikai eszközökkel, az oktatási, informatikai és foglalkoztatáspolitikai területek koordinált, összehangolt együttműködését igényli.

Az Állami Számvevőszék lezárult ellenőrzésében értékelte a diplomás IKT-szakemberhiány mérséklését célzó intézkedések eredményességét, hatásosságát, illetve vizsgálta, hogy kialakultak-e azok az irányítási, intézményi és információs feltételek, amelyek a szakemberhiány hosszú távú kezeléséhez szükségesek.

Nemzetközi tapasztalatok: eltérő modellek, közös működési elvek

A technológiai fejlődés ütemének növekedésével a képzési rendszereknek világszerte egyre rugalmasabban kellett alkalmazkodniuk a változó gazdasági és munkaerőpiaci igényekhez. Az ellenőrzés keretében áttekintett nemzetközi gyakorlatok arra mutattak rá, hogy erre a kihívásra nincs egy egységes intézményi megoldás. Egyes országokban központi oktatásszervezés érvényesült, másutt az intézményi autonómia és a piaci mechanizmusok alakították a képzési kínálatot, és határozták meg a fejlesztések irányát és ütemét. Az eltérő modellek mögött ugyanakkor kirajzolódtak olyan közös működési és szervezési jellemzők, amelyek támogatták a képzési rendszerek alkalmazkodóképességét, eredményességét:

• A szakpolitikai döntéseket rendszeres munkaerőpiaci elemzésekre, előrejelzésekre és a technológiai trendek vizsgálatára alapozták.
• Egyértelmű célokat fogalmaztak meg a szakemberek számának, kompetenciáinak és szakterületi megoszlásának fejlesztésére, a támogatásokat és finanszírozási ösztönzőket pedig ezekhez a prioritásokhoz igazították.
• A képzési kínálatot rendszeres nyomon követés és visszacsatolás alapján alakították, és egyre nagyobb hangsúlyt kaptak a változásokra könnyebben reagáló rugalmas képzési formák.
• Szorosabbá vált a felsőoktatási intézmények és a gazdasági szereplők együttműködése. A vállalatok nem csupán a gyakorlati képzésben vettek részt, hanem szakértői közreműködésükkel, visszajelzéseikkel és jövőbeni kompetenciaigényeik megfogalmazásával a képzések tartalmi fejlesztéséhez is hozzájárultak.

Az ellenőrzés megállapításai alapján Magyarországon ezen alkalmazkodóképességet, eredményességet támogató feltételek több területen csak részlegesen álltak rendelkezésre.

Sok szereplő, közös célok, koordinációs kihívások

Az IKT-szakemberhiány kezelése összetett szakpolitikai feladat, amelyet egyetlen ágazat nem képes önállóan megoldani. A felsőoktatás alakítja a képzési kínálatot, a foglalkoztatáspolitika feladata a munkaerőpiaci folyamatok követése, az informatikáért felelős szakpolitika a technológiai trendek és az azok nyomán változó kompetenciaigények azonosításában tölt be meghatározó szerepet. A hosszú távú eredményesség ezért a három terület összehangolt működését feltételezi.

Magyarországon ugyanakkor nem alakult ki olyan koordinációs mechanizmus, amely biztosíthatta volna e szakpolitikai területek céljainak és intézkedéseinek összehangolását, valamint információinak megosztását.

Ezek hiányában az egyes területek beavatkozásai egymástól függetlenül és eltérő szakpolitikai logikák mentén valósultak meg, azok nem épültek be egységes célrendszerbe, nem erősítették egymás hatásait.

A stratégiai célok teljesülésének nyomon követése és az intézkedések eredményeinek értékelése is hiányos volt. Nem volt biztosított ezen információk döntéshozók felé való eljuttatása, visszacsatolása, amely alapján meghatározhatták volna a szükséges korrekciós intézkedéseket és beavatkozásokat.

Az adatalapú döntéshozatal hiányzó feltételei

A koordinált szakpolitikai működés alapfeltétele, hogy a döntéshozók megbízható, strukturált, kellően részletezett és időszerű információra támaszkodhassanak.

Ennek ellenére elsősorban a felsőoktatási rendszer működésére vonatkozó adatok álltak rendelkezésre. Nyomon követhető volt például a hallgatói létszám, a felvettek és a végzettek számának alakulása, melyek alapján a képzési kibocsátás változása értékelhető volt.

Nem működött azonban olyan információs és monitoringrendszer, amely rendszeresen mérte volna a diplomás IKT-szakemberek iránti munkaerőpiaci keresletet, valamint annak mennyiségi, minőségi és strukturális jellemzőit. Nem álltak rendelkezésre olyan rendszeres munkaerőpiaci elemzések és előrejelzések sem, amelyek megbízható alapot biztosíthattak volna a képzési kínálat hosszabb távú alakításához.

Emiatt nem volt megítélhető, hogy a növekvő képzési kibocsátás milyen mértékben járult hozzá a gazdaság szakemberigényének kielégítéséhez. Nem volt egyértelműen értékelhető, hogy a végzettek kompetenciái és szakterületi összetétele megfelelt-e a technológiai fejlődésből fakadó változó igényeknek. Nem volt válasz arra a kérdésre, hogy milyen mértékben mérséklődött a gazdaság által érzékelt mennyiségi, minőségi és strukturális szakemberhiány.

A modernizáció korlátai és a finanszírozási ösztönzők hiánya

Több olyan szakpolitikai kezdeményezés is indult, amelyek a felsőoktatás korszerűsítését, rugalmasságának és alkalmazkodóképességének erősítését célozta. A felsőoktatás szereplőinek széles körű bevonásával kidolgozott javaslatok és előkészített fejlesztési eredmények bevezetése azonban nem volt teljes, emiatt a kezdeményezések modernizációs hatása korlátozott maradt.

Hasonló következtetés vonható le a finanszírozási rendszer vizsgálata alapján. Bár a stratégiai dokumentumok következetesen hangsúlyozták a diplomás IKT-szakemberek képzésének jelentőségét,

a felsőoktatás finanszírozási rendszere nem tartalmazott olyan tartós és célzott finanszírozási elemeket és ösztönzőket, amelyek következetesen támogatták volna az informatikai képzések fejlesztését és bővítését.

A célkitűzésekben rögzített szakpolitikai szándékhoz így nem párosult olyan finanszírozási elem, amely a felsőoktatási intézmények döntéseit a kijelölt stratégiai prioritások irányába terelte volna.

A felsőoktatási intézmények reagáltak a kihívásokra

A felsőoktatási intézmények mindazonáltal reagáltak az IKT-szakemberek iránti növekvő keresletre és a szakember-utánpótlás erősítését célzó szakpolitikai törekvésekre. Az informatikai képzési terület hallgatói létszáma és a végzettek száma egyaránt növekedett.

A női hallgatók részarányának növelése ugyanakkor továbbra is fontos tartalékot jelenthet a diplomás IKT-szakemberutánpótlás bővítésében. Arányuk az IKT-képzésekben tartósan 16-17% körül alakult, ezért indokolt lehet célzott pályaorientációs eszközök összehangolt alkalmazása.

A felsőoktatási intézmények kiemelt fejlesztési területként kezelték az informatikai képzéseket, intézkedéseik kiterjedtek a képzési kínálat fejlesztésére, a képzések népszerűsítésére, a hallgatói sikeresség támogatására, valamint a vállalati és szakmai kapcsolatok bővítésére. Törekedtek arra is, hogy képzéseik tartalma és szerkezete alkalmazkodjon a technológiai fejlődésből fakadó új kihívásokhoz.

Az időszaki folyamatok ugyanakkor egy fontos változásra irányították rá a figyelmet. Fokozatosan növekedett a felsőoktatási intézmények szerepe a képzési kínálat alakításában, ezzel párhuzamosan azonban nem alakult ki olyan támogató információs és előrejelző rendszer, amely megbízható támpontot adott volna számukra a jövőbeni szakemberigényekhez igazodó képzési kínálat meghatározásához. Döntéseiket így elsődlegesen közvetlen vállalati kapcsolataikra támaszkodva, adottságaikat, lehetőségeiket és rövid távú működési szempontokat is figyelembe véve alakíthatták, ez korlátozta annak lehetőségét, hogy következetesen érvényesüljenek a hosszabb távú versenyképességi, nemzetgazdasági és munkaerőpiaci szempontok.

Záró gondolatok

A felsőoktatási rendszer reagált a növekvő diplomás IKT-szakemberigényre. A szakemberhiány kezelésének eredményessége, illetve annak mértéke azonban nem ítélhető meg kizárólag a felsőoktatás kibocsátási adatai alapján, annak kritériuma az, hogy a kibocsátott szakemberek száma, tudása és összetétele mennyiben felelt meg a gazdaság aktuális és jövőbeni igényeinek. Ennek megítéléséhez azonban nem álltak rendelkezésre a szükséges információk.

A jövő szempontjából ezért nem csupán a képzési kapacitások további bővítése a meghatározó. Szükség van a munkaerőpiaci és technológiai trendek rendszeres elemzésére, az érintett szakpolitikai területek koordinált együttműködésére, a stratégiai célokat támogató ösztönzőkre, a technológiai változások gyors ütemére reagálni képes, rugalmasabb képzési struktúrák elterjedésére, valamint olyan információs és monitoringrendszerre, amely megbízható visszacsatolást ad a beavatkozások eredményességéről.

A teljes számvevőszéki jelentés az Állami Számvevőszék honlapján érhető el.

Címlapkép forrása: Shutterstock