Az M1 Garand és a „halálos ping”

A második világháború előestéjén az Egyesült Államok volt az első olyan ország, amely tömegesen – és sikeresen – rendszeresített egy öntöltő (a lövés energiáját az elhasznált hüvely kivetésére, majd egy új lőszer betöltésére használó) puskát. Bár nem Washingtonnál jelentek meg először rendszerben az ilyen fegyverek – ez a díj a mexikói fejlesztésű, Svájc által nagyon rövid ideig használt Mondragónt illeti meg – kétségtelen, hogy amikor 1941-ben az USA hadba lépett, a katonáknak komoly előnyt jelentett, hogy nem egy forgó tolózáras ismétlőpuska a sztenderd kézifegyverük. Mégis megjelent egy nagyon furcsa legenda.

Aki nézett már amerikai katonákat szerepeltető háborús filmet, vagy játszott ilyen tematikájú videojátékkal, szinte biztosan tudja, hogy a Garand a tár kiürülésekor egy nagyon jellegzetes „PING” hangot ad ki, ahogy a lőszereket a tárban tartó töltőlécet kiveti a fegyverből.

Innen jön a rémtörténet: ez a hang annyira könnyen felismerhető, hogy a német és japán katonák meghallva egyszerűen lerohanták az újratöltő katonát.

Bár nagyon szigorúan véve nem zárható ki, hogy a fenti eset a háború során néhány alkalommal valóban megtörtént, azt teljes magabiztossággal állíthatjuk, hogy egyáltalán nem volt rendszerszintű. Ez már abból is kiderülhet, hogy mikor kelt lábra a sztori.

Az első írásos feljegyzés, melyben olvasni lehet a történetről, a csendes-óceáni hadszínteret megjárt amerikai fegyvermester, Roy Dunlap 1947-es könyvéből, az „Ordnance went up front”-ból származik. Dunlap könyve egyébként kifejezetten szórakoztató, de van vele kettő nagyon nagy probléma: egyfelől megbízható információk szinte kizárólag az amerikaiak által használt fegyverekről találhatóak benne (brit, japán és német vonalon is olvashatunk komoly butaságokat), másfelől nagyon sok egyszerű anekdotát tényként állít be. Ezek közé tartozik a „halálos ping” is. Dunlap könyvében a sztori alapja az, hogy az amerikai fegyveres erők megkérdezték a katonákat, mik aggasztják őket a fegyvereikkel kapcsolatban, néhány katona pedig kifejezte abbéli félelmét, hogy a Garand puska jellegzetes hangja elárulhatja őket (a listában ez a kétszáz valahanyadik helyen áll).

Nem arról van tehát szó, hogy amerikai katonai jelentésekben szó esett ilyen anomáliákról, csak arról, hogy pár katona tartott a lehetőségtől.

A háború alatt egyetlen ilyen beszámoló sem készült.

A helyzetet egyébként rettentő könnyű megmagyarázni: a világégés során a katonák nem kaptak fülvédőt, a lövöldözés közben pedig maximum a golyók süvítését hallhatták, egy néhány grammos fémdarab csattanását biztosan nem. Az sem valószínű, hogy a kifejezetten gyorsan újratölthető Garand esetében komoly gondot okozott egy katonának az, hogy a fegyver kiürülése után új töltőlécet nyomjon a fegyverbe annyi idő alatt, amíg az ellenség megrohamozza – főleg, hogy a katonák nagyon ritkán mozogtak egyedül . Apró érdekesség, hogy a Dunlap-könyvben említett problémák között még az is előrébb szerepel, hogy az M1 Garand biztosítókapcsolója egyébként valóban nagyon hangos volt, és mivel azt még a lövöldözés előtt használták a katonák, könnyebben elárulhatta őket.

Tényleg haszontalan fegyver volt az M1-es karabély?

Szemben az M1 Garand hangeffektjét érintő történettel, az M1-es karabélyt övező modern „közutálat” eredetét nem igazán lehet belőni. A lényeg jelen esetben az, hogy az amerikai katonák nem szerették a karabélyokat, mert azok „túl gyengék” voltak a Garandhoz képest. A probléma csak az, hogy az eredetileg Garanddal felszerelt katonák csak nagyon ritka esetben kaptak karabélyokat.

A tévképzet alapját valószínűleg az adja napjainkban, hogy az emberek úgy gondolják, az M1-es karabély vagy a géppisztolyok, vagy a Garand lecserélésére készült, ami egyszerűen nem állja meg a helyét. A háború korai szakaszában azok a katonák, akik ugyan nem harcoltak az első vonalakban, de volt valamicske esély arra, hogy tűzharcba keveredjenek (magasabb beosztású tisztek, sofőrök, tüzérek, stb), Colt M1911A1-es öntöltő pisztolyokkal voltak felszerelve. Bár a „911”-es egy teljesen jó pisztoly volt, nem nehéz belátni, hogy az alacsony hatékony lőtávolság, valamint a hét lőszeres tárkapacitás egy valódi tűzharcban nagyjából behozhatatlan hátrányt jelentett.

Az M1-es karabély kifejezetten a maroklőfegyverek leváltására lett tervezve, ezen a téren pedig fenomenális teljesítményt nyújtott:

töltve kb 2,5 kilós volt, kevesebb mint felét nyomta tehát egy Garandnak, 15 lőszeres tárkapacitása volt, a fa tusa miatt nagyságrendekkel könnyebb volt célzott lövéseket leadni vele, hatótávolsága és pontossága is verte a Coltot.

Az M1 Garanddal szemben a „hátrányt” az jelentette, hogy míg a puska a .30-06-os lőszert tüzelte, addig a karabély egy kevésbé potens, .30 Carbine néven futó lőszerrel működött, amely valóban kisebb átütőerővel és hatékony lőtávolsággal áldotta meg a fegyvert, ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy „légpuska” lett volna. A .30 Carbine 90 méteren tömegközépponton eltalálva egy embert halálos volt, efölé a távolság fölé pedig a katonák elenyésző része tudott éles körülmények között pontos lövést leadni.

A történethez ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a karabélyt az amerikai deszantosok is használták, akik, szemben például egy sofőrrel, jóval gyarkabban kerültek tűzharcba. A fegyver negatív hírneve itt sem a tűzerejéből jött, ráadásul a deszantosok számára kisebb áldás volt, hogy nem a bő öt kilós Garandokkal kell ugrani, ugyanakkor az M1A1 deszantvariáns behajtható tusája valóban rettentő kényelmetlen volt (ami egyébként a kor lényegében minden, hasonló célra tervezett fegyverére igaz).

Amerikában csak a mesterlövészek használták az M1903-as Springfieldet

Utolsó történetünk talán a legkevésbé elterjedt, de Hollywood és a videojátékok itt is tudnak tévképzeteket kelteni: próbáljunk meg olyan filmet, vagy játékot felidézni, ahol a Springfield ismétlőpuskákon nincsen távcső. Nem találunk túl sok ilyet, ennek pedig az az oka, hogy szegény amerikai tengerészgyalogosokról néha bizony megfeledkezik a média.

Az Egyesült Államok fegyveres erőinél amolyan ökölszabály, hogy az új fegyvereket először mindig a hadsereg kapja meg, a tengerészgyalogság csak ezután következik – erre egyébként az amerikai tengerészgyalogosok kifejezetten büszkék szoktak lenni, hiszen gyengébb felszereléssel kell jó teljesítményt nyújtaniuk -, nem volt ez másképp az M1 Garandokkal sem.

A háború korai szakaszában a Csendes-óceán térségébe még egyszerűen nem érkeztek meg az öntöltő puskák, a tengerészgyalogság ezért gyakran kénytelen volt az egyébként maga korában remekül működő M1903-as ismétlőpuskákkal hadba vonulni. Ez a jelenség amúgy más fegyvereknél is előkerült, M3-as géppisztolyokat és M1919-es géppuskákat is aránylag későn kaptak, a korai csatározásokban a csak tengerészgyalogosok által rendszeresített, kétes hírű M55 Reising géppisztoly, és az első világháborút idéző vízhűtéses M1917-es géppuska volt szolgálatban.

Nagyon röviden érdemes egyébként kiemelni, hogy a „mesterlövész” és a „sima” Springfield egyébként nem is pontosan ugyanaz a modell.

A II. világháború során a tengerészgyalogosok által használt verzió az M1903A3-as volt, míg a mesterlövész-verzió A4 jelzést kapott, nem került rá a távcsövön kívül más irányzék, és kicsit más volt a tus profilja, hogy magasabbra helyezze a lövész arcát, így könnyebben használhatóvá téve a távcsöveket. Az a videojátékos elképzelés tehát, hogy egyikből a másikká egy perc alatt át lehet alakítani a fegyvereket, nem igaz.

Ezen a ponton egyébként vegyünk elő egy legendás filmet, a Ryan közlegény megmentését: a film egyik főszereplője, Jackson közlegény kiváló mesterlövész, a történet során egymás után ad le nagyon szép lövéseket, az utolsó jelenetében mégis sorra téveszt célt, miért van ez? A válasz egyszerre zseniális, és nagyon pontatlan is. A film során Jackson jól láthatóan két távcsövet használ, a kisebb nagyítású M73B1-et, illetve egy nagyobb nagyítású Unertl-t. Ezek cserélgetése valóban el tudja állítani a távcső beállításait, megnehezítve a pontos lövések leadását, a gond csak az, hogy az Unertl távcsövet a tengerészgyalogság használta, az M73B1-et pedig a hadsereg, Jackson pedig nem tengerészgyalogos, tehát nem sok esélye lehetett arra, hogy hozzájusson a nem rendszeresített optikához, amit ráadásul teljesen máshogy kell felszerelni a puskára.

Címlapkép forrása: Philippe Clément via Getty Images