Zúgott a füle. Felrúgták focizás közben, és megütötte a fejét. Ilyen máskor is történt már vele. Mint ahogyan általában, most is felpattant, és tovább játszott. Este a barátaival vacsorázott a szálloda éttermében, ahol a lakosztályt vette ki. Előző nap lett ötvenéves, úgy gondolta, most az egyszer neki is jár a luxus. Amikor ágyba dőlt, úgy érezte, ólomnehezékeket építettek a végtagjaiba. Aludni akart, semmi másra nem vágyott.

Álmában épp érett gyümölcsöket szedett a kertben, amikor egy furcsa érzés felébresztette. Olyan volt, mint amikor az ember ujjai alatt, gitározás közben elpattan egy húr. Az ezzel járó zajt is hallotta. Azt is érezte, amint a vékony fémszál elszakad, és megcsípi a bőrét. Valahol lent, az utcán, még hallotta egy taxi ajtajának csapódását, ahogy egy másik vendég hazaért a szállodába. Azon gondolkodott, miközben felült az ágyban, vajon a képzelete ennyire élénk, vagy valóban megcsípte valami. Kinyitotta a szemét, sötét volt a szobában. Semmit sem látott, s mivel egy idegen szállodai szobában tért nyugovóra, nem tudta hol kell felkapcsolni a villanyt. Az ágy melletti éjjeliszekrényen ott hevert a szálloda mappája a szolgáltatások listájával és a tűzriadó tervrajzával, de ezt persze nem látta. Úgy érezte, nem aludhatott sokat, s mivel teljes sötétség uralkodott a szobában, biztos volt benne, még nem hajnalodik.

Gyerekkori emlékek árasztották el. Amikor kicsi volt, rettegett attól, hogy be kell lépnie egy sötét helyiségbe. Sohasem ijesztgették ilyesmivel, ettől a helyzettől mégis félt. Nem szellemeket, rémeket, zombikat vagy boszorkányokat képzelt a sötétség mögé, inkább az ismeretlen nyomasztotta, hogy hozzáér valamihez, ami nyálkás, elvesznek tőle valakit, akit nem akar elengedni, vagy elveszít valamit, amit aztán soha többé nem talál meg. A szülei úgy kezelték a problémáját, hogy égve hagyták neki a lámpát. Ez volt a legegyszerűbb megoldás.

Felállt az ágyról, megpróbálta kitapogatni a villanykapcsolót. Székekbe ütközött, az egyik támláján ott hevert a szálloda hímzett logójú fürdőköpenye, a másikon a nadrágja, amit az este hanyagul ledobott. A farmert véletlenül leverte a székről, fémpénzek koppanása zavarta meg a csendet, s valami műanyag is koppant – talán a szobakártya az, gondolta. Nem akart zajt csapni, nem szerette volna felébreszteni a szomszédos szobák vendégeit. Tudta, milyen vékonyak errefelé a válaszfalak. Átlépte a fémszázasokat, kitapintott egy alacsony asztalt, rajta egy kosárral és valami sima héjú gyümölccsel – bizonyára a bejelentkezéskor kapott üdvözlő kosár, állapította meg. Az orrához emelte az egyik gyümölcsöt, majd beleharapott. Sosem érezte még ennyire intenzív ízt. Furcsa gondolat nyugtalanította, de nem tudta volna szavakba önteni sem szorongásának okát, sem pedig magát az érzést. Csak abban volt biztos, sokkal érzékenyebb mindenre, mint néhány órával korábban volt. A váratlan felfedezés meglepte.

Puha pokróccal leterített fotel állt az asztal mellett, legalábbis tapintás alapján így képzelte. Ilyet látott lent az előcsarnokban is, amikor bejelentkezett. Körüljárta, és megállapította, ez a bútor nagyobb, mint amilyen nagypapája kedvenc fotelja volt. A papa Alzheimer-kórban szenvedett, utolsó éveit a kényelmes szék fogságában töltötte szótlanul mosolyogva. Csak akkor beszélt, ha valaki kérdezte. Miután meghalt, a fotelt kidobták a rokonok. A nagyapja arcát ezután soha többé nem tudta felidézni. Most, hogy körbetapogatta a sötétben rejtőzködő bútort, a papa újra megjelent előtte. Törékeny teste nyílegyenesen tartott az ég felé, sovány arca sima volt, csak egy kis bajusz törte meg borotváltságát. Most is mosolygott és hallgatott. A sötétben keresgélő férfi lehanyatlott a földre, összegömbölyödött a padlón, mint a méhben szunyókáló magzat. Sírt. Most először örült annak, hogy a nappali világosság nem fedi fel gyengeségét. Néhány percnyi zokogás után felállt és továbbindult, hogy megkeresse a villanykapcsolót.

Falnak ütközött. Nem sejtette, hogy a szobának melyik oldalát sikerült elérnie, még csak azt sem tudta felmérni, melyik irányból indult el, hol lehet az ágy. Az újabb és újabb tapasztalásokat a kezével kereste. Néhány falra akasztott kép mellett haladt el. Úgy képzelte, tájképek vagy a szálloda régi fényeit idéző fotók lehetnek. Aztán kitapogatta az ablakkeretet, érezte, hogy le van engedve a redőny. Nem találta a felhúzóját. Elért a bejárati ajtóig, ez reménységgel töltötte el. Biztos volt benne, hogy ott találja a villanykapcsolót, ám hiába érintette a falat, semmit sem érzett. Lenyomta a kilincset, és ekkor jött rá, csak a szobai gardróbot találta meg. Odabent egy vasalódeszka és egy papucs várta, pontosan úgy, mint a legtöbb szállodában. Erős levendulaillat áramlott a ruhák közül. Molyirtónak használták a csokorba fogott lila virágokat. Nem szerette ezt az illatot. Bosszúsan csapta be az ajtót, és továbbment, hogy felfedezze az ismeretlen sötét szállodai lakosztályt.

Kintről hangokat hallott, mintha valaki fürdővizet engedne a szomszéd szobában. Odalent, a folyosó végén, halkan nyikorgott egy szobapincér kocsijának kereke. Megfordult a fejében, hogy segítséget kérjen, de végül mégsem tette. Rendkívül tisztán hallotta, ahogy a víz egyre erősebb sugárban folyik a kádba, és még az sem kerülte el a figyelmét, ahogy a meztelen test beleereszkedik a vízbe. Úgy gondolta, egy nő fürödhet, a csobbanás nem volt erős. Újra megállapította, élesebben érzékeli a hangokat, mint világosban.

Néhány tompa ütközés után megtalálta a bejárati ajtót, mellette pedig azt a műanyag dobozt, amibe a szállodai kártyát tartják és ami kétségtelenül a világosságot jelentette számára. De hiába tapogatta, nem volt benne a kártya. Továbbra is sötét maradt a szobában. Eszébe jutott, hogy az este az asztalra tette a telefonját, amivel most világíthatna, hogy legalább kitaláljon a folyosóra. Új módszerrel próbálkozott, négykézláb mászott körbe-körbe a helyiségben. Ennyire kiszolgáltatottnak és szerencsétlennek régen érezte magát. A feje érte el először az asztalt. Felkapaszkodott, és két kézzel tapogatta a szanaszét dobált tárgyakat. Megtalálta az almát, amibe beleharapott, kitapintotta a cigarettát, az öngyújtót, egy összegyűrt papír zsebkendőt, néhány tablettát és egy poharat. A mobiltelefonján könnyedén megtalálta azt a gombot, amely feloldja a zárat. Megnyomta, de nem világított. Idegesen nyomkodta, érezte, hogy nem tud magán uralkodni. Ösztönösen segítségért kiáltott.

A szállodai szobalány épp takarított a szomszéd szobában, ő hallotta meg a segélykiáltást. Pár percen belül a szomszéd szobák vendégei is az ajtaja előtt kíváncsiskodtak. Egy fiatalember felsegítette a földről, a fotelba ültette. A tekintete üres volt, a feje vérzett. A távolból gyereksírást hallott és megszámolta, ahogy a templom harangja tizenkettőt üt. Valaki arról beszélt, hogy az étteremben már megterítettek az ebédhez.