„Értem, hogy Magyarországon, azután, ami Orbánnal történt, nem akarják megismételni az Orbán-esetet. De szerintem alkotmányos reformokat nem lehet egyedi esetek alapján végrehajtani” – mondta az Indexnek Roberto D'Alimonte a miniszterelnöki mandátum nyolc évben történő korlátozásáról.

A római LUISS egyetem professzora évtizedek óta foglalkozik választási rendszerekkel és azok összehasonlító elemzésével, az Olasz Választáskutató Központ, a CISE alapítója. Korábban az olasz választási rendszer tervezett átalakításáról kérdeztük, amelynek szakmai vitájában közvetlenül is részt vesz: az elmúlt hónapokban az olasz parlamentben is szakértőként hallgatták meg Giorgia Meloni reformtervéről.

A kontextustól függ

Ezúttal a magyar rendszer néhány új eleméről is megkérdeztük. Elsőként a miniszterelnöki mandátum nyolc évben, vagyis két ciklusban történő maximalizálását vetettük fel. A megoldás meglepte.

„A mandátumkorlátozás számos demokráciában és számos tisztségnél létezik. Olaszországban például a régiók elnökeinél és a 15 ezer főnél nagyobb települések polgármestereinél, az Egyesült Államokban pedig az elnöknél és az egyes államok kormányzóinál. Ezek a korlátozások azonban az elnöki típusú kormányformákhoz kapcsolódnak” – magyarázta.

Amikor jeleztük neki, hogy Magyarországon parlamentáris rendszerben vezettek be ilyen korlátozást, úgy fogalmazott:

Ez újdonság, és bevallom, meglepett. Nem hiszem, hogy létezne még egy ehhez hasonló a világon, a nagy nyugati parlamentáris demokráciák között pedig biztosan nincs ilyen.

A miniszterelnöki mandátum korlátozása mellett és ellen is komoly érvek szólnak. Támogatói szerint megakadályozhatja, hogy a politikai hatalom hosszú időre egyetlen vezető kezében összpontosuljon. Ellenzői viszont a választói szabadság korlátozását látják benne: ha a választók elégedettek egy miniszterelnökkel, miért ne választhatnák meg két ciklus után is?

D'Alimonte szerint erre nincs minden politikai rendszerre érvényes válasz.

A kontextustól függ. Magyarország esetében a túlzott hatalom korlátozása mellett szóló érv meggyőzőbb lehet. De óvatos lennék azzal, hogy a magyar esetből általános következtetéseket vonjunk le. A kontextus nagyon fontos. A mandátumkorlátozásnak vannak előnyei és hátrányai. A kontextus dönti el, hogy az előnyök felülmúlják-e a hátrányokat.

Ezen a ponton tért vissza a beszélgetés elején már felvetett gondolatához: érthetőnek tartja, hogy a hosszú Orbán-korszak után megjelent az igény a hatalom időbeli korlátozására, ebből azonban szerinte nem következik, hogy erre kell szabni az alkotmányos rendszert.

Értem, hogy Magyarországon, azután, ami Orbánnal történt, nem akarják megismételni az »Orbán-esetet«. De szerintem alkotmányos reformokat nem lehet egyedi esetek alapján végrehajtani. Az ad personam reformok veszélye abban rejlik, hogy nagyfokú mérlegelési szabadságot visznek a rendszerbe, ami gyengíti a reform legitimitását és magának az alkotmánynak a tekintélyét.

– fogalmazott az Olasz Választáskutató Központ, a CISE alapítója.

Nincsenek általános válaszok

A parlamenti képviselők esetében egy másik korlátozást is D'Alimonte elé tártunk: legfeljebb három cikluson keresztül tölthetnék be mandátumukat. A szabály kikényszerítheti a politikai elit megújulását, ugyanakkor tapasztalt és választói támogatással rendelkező politikusokat is kizárhat az újraindulásból.

Roberto D'Alimonte ebben sem lát egyértelmű választ. 

Ennek is vannak előnyei és hátrányai. Ismét azt mondom: a kontextustól függ. Talán a magyar esetben indokolható a korlátozás, de más országokban is lehet indokolt. Én pragmatikus vagyok. Látnom kell azt a környezetet, amelyben ezeket a szabályokat alkalmazzák. Nincsenek általános válaszok.

D'Alimonte nem tudott olyan európai parlamentáris demokráciát említeni, ahol törvényi szinten korlátoznák, hogy egy képviselő vagy szenátor hány cikluson keresztül töltheti be a mandátumát.

Olaszországban ugyanakkor egyes pártok saját maguk állítanak fel ilyen korlátokat. Példaként a Demokrata Pártot említette, amelynek belső szabályai korlátozzák a betölthető mandátumok számát, bár kivételeket is lehetővé tesznek. Ebben az esetben azonban nem az állam, hanem maga a párt szab feltételeket saját politikusainak.

A konkrét szabályok után arra is kíváncsiak voltunk, lehet-e általános receptet adni arra, milyen intézményi változtatásokkal akadályozható meg a politikai hatalom túlzott koncentrációja. D'Alimonte ettől következetesen óvakodott: szerinte a szabályokat mindig abban a politikai és intézményi környezetben kell megítélni, amelyben alkalmazzák.

Egy újabb „Orbán-eset”

Felvetettük neki azt a Magyarországgal kapcsolatban megfogalmazott kritikát is, amely szerint a hatalomkoncentráció felszámolására hivatkozva maga az új politikai többség is olyan eszközökhöz nyúlhat, amelyek korlátozzák a politikai versenyt. Az UnHerd egyik közelmúltbeli elemzése ezt az ellentmondást „liberális autokráciaként” írta le.

D'Alimonte nem akart állást foglalni anélkül, hogy pontosabban ismerné azokat a konkrét magyar javaslatokat, amelyekre a kritika vonatkozik. „Nem tudok válaszolni, mert nem ismerem eléggé a konkrét javaslatokat. Ha megmutatja őket, elmondhatom, mit gondolok róluk. De nem szeretnék általános ítéletet mondani olyan reformokról, amelyeknek nem ismerem pontosan a tartalmát.

Általánosságban szkeptikus vagyok az olyan megfogalmazásokkal szemben, mint az »illiberális demokrácia« vagy a »liberális autoritarizmus«. Valódi demokrácia nem létezhet liberális fékek és ellensúlyok rendszere nélkül, egy ilyen rendszert azonban nem lehet felülről, éppen azoknak a szabályoknak a megsértésével bevezetni, amelyeket meg kíván teremteni. A »liberális autoritarizmus« fogalma számomra önellentmondásnak tűnik. De ismétlem: nem ismerem eléggé ezt a kérdést, ezért itt megállok.

D'Alimonte szerint tehát nincs kész recept a magyar politikai rendszer átalakítására. Bár érthetőnek tartja azt a szándékot, hogy ne ismétlődhessen meg egy újabb „Orbán-eset”, arra figyelmeztetett, hogy alkotmányos reformokat nem lehet egyetlen politikai tapasztalatra építeni. Szerinte az ilyen reformokat mindenképpen széles konszenzussal kell bevezetni ahhoz, hogy olyan legitimitásuk legyen, amely hosszú távon is biztosítja fennmaradásukat.

(Borítókép: Magyar Péter 2025. március 15-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)