Akkoriban még nem volt szokás nyilvánosságra hozni, hogy egy-egy játékosért mennyit fizetett az új klubja, s persze azt sem, mennyi pénz csúszott a zsebbe ilyenkor. A magyar futball épp hullámvölgyben volt, ez persze nem először fordult elő. Túl voltunk az 1982-es világbajnokságon, ahová Mészöly Kálmán irányításával kijutott a magyar válogatott. De a belgák elleni 1-1 és a kiesés nem esett jól a szurkolóknak S azt még nehezebben emésztették meg, hogy megint új csapat épül. Egyre több kritikus hang jött a lelátókról, s ebben a hangulatban jelent meg a hír 1984 legelején, hogy az Újpest négyszázezer forintot és egy játékost adott a Csepelnek Dékány Gáborért.

Négyszázezret – miközben egy melós örült, ha megkeresett ötezer forintot!

Hogy kinek az ötlete volt az összeget nagy dobra verni, az végül is mindegy. Dékány Gábor aligha köszönte meg neki mindezt. Mert ha nem jött be egy csel, ha kihagyott egy ziccert, máris kiabáltak neki, hogy: nem négyszázezret, négyezret sem érsz meg te…!

Pedig akik látták őt futballozni azt mondják, Törőcsik-szerű tehetség volt.

– Együtt nevelkedtem Dekával a Honvéd utánpótlásában, s onnantól kezdve lettünk barátok. Ez a kapcsolat az élete végéig kitartott. Figyeltük, kerestük a másikat. A kispesti gyerekévek után Cegléden is együtt futballoztunk, bakaként a helyi katonacsapatban. Különleges tehetség volt. A Honvéd fekete-salakos edzőpályáján, ahol felnőttünk, ő volt a legtechnikásabb futballista. Ha azt kérdezné tőlem valaki, miért nem lett belőle igazi nagy spíler, akkor azt mondanám: talán azért, mert túl lelkizős típus volt. Volt olyan meccs később, amikor már egymás ellen játszottunk. Én a Vasasban, ő az Újpestben. Nyertünk 6-3-ra és ezzel zrikáltam őt jó sokáig. A Pók utcai lakótelepen volt egy lakása, onnan rendszeresen kijártunk a közeli Római strandra, és órákig lábtengóztunk. Én Szeibert Gyurival voltam, ő meg Szendrei Józsival. Csodálatos időszak volt. Futballoztunk, buliztunk, s azt gondoltuk, megváltjuk a világot. Igazából egyikünknek sem sikerült. Deka olimpiai válogatott lett, Mezey György hívta meg őt, de a Dózsában mégsem lett belőle egy új Törőcsik – mesélte Nyul István, a Vasas egykori Magyar Kupa győztes, gólerős csatára a barátjáról.

Arról a Dékány Gáborról, aki valóban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket lila-fehér mezben, talán épp a világgá kürtölt négyszázezer forint miatt. S persze a helyzete sem volt egyszerű a Megyeri úton, ahol Törőcsik Andrást és Kiss Sándort kellett kiszorítania. Később játszott Salgótarjánban, Finnországban, majd edzőként dolgozott a III. Kerület utánpótlás csapatainál. Aztán egy napon kórházba került a szíve miatt.

Hiába marasztalták

– Volt időszak, amikor már kevesebbet találkoztunk, de mindig tudtam, mi van vele. Tudniillik a két fiával együtt fociztam az ELTE kispályás jogász csapatában. Ügyes gyerekek voltak. Deka akkor már edzősködött és hallottam, hogy kórházba került. Megdöbbentett a betegsége, hogy komoly gond van a szívével. Úgy emlékszem, két hétig volt kórházban, vizsgálták, de ahogy jobban lett, saját felelősségére hazament. Mondták neki, hogy maradjon, de ő hajthatatlan volt. Akkor gondnokként dolgozott az edzősködés mellett, és a kórházi kezelés után néhány nappal összeveszett az egyik lakóval, de nagyon csúnyán. Feldúltan ment haza, lefeküdt és soha többet nem ébredt fel. A felesége talált rá másnap reggel, mozdulatlanul, élettelenül – zárta gondolatait Nyul István.

Dékány Gábor, akiért Csepelen egykoron olyan sokan rajongtak, 2016. április 9-én hunyt el, 57 esztendősen. Síremléke a Batthyány téri templomban van.