• Cserháti Zsuzsa karrierjét egy visszautasított ajánlat és egy befolyásos zenei vezető megtörte.
• Évekig mellőzték, lelki nehézségekkel küzdött, mindennapi munkát is vállalt.
• A kilencvenes években barátai, köztük Horváth Charlie segítették visszatérésében.
• Rövid sikeres időszak után azonban a múlt sebei továbbra is kísértették.
• 2003-ban, 55 évesen hunyt el; visszaemlékezéseit könyvként már nem írhatta meg.

Cserháti Zsuzsa hangját nem lehetett elfelejteni. Volt benne valami, amit lehetetlen megtanulni, utánozni vagy lemásolni. Amikor megszólalt, egyszerre volt benne erő, fájdalom, vágyakozás és valami nehezen megfogalmazható szomorúság. A hetvenes években egy ország fedezte fel magának, és hamar kiderült: nem egyszerűen egy új énekesnő érkezett a magyar könnyűzenébe. Egy különleges tehetség született.

Ez is érdekelheti

Miközben a közönség egyre jobban megszerette, a háttérben formálódott egy olyan történet, amely hosszú évekre megváltoztatta az életét. Az 1981-es Táncdalfesztivál után Erdős Péter, a korszak egyik legbefolyásosabb zenei vezetője ajánlatot tett Cserháti Zsuzsának: a Neoton Famíliában számítottak volna rá, de nem szólóénekesként, hanem Csepregi Éva mögött vokalistaként kapott volna helyet.

Cserháti nemet mondott, és ezután mintha bezárultak volna előtte az ajtók.

Úgy volt vele: ha itthon nem lehet, majd máshol él a lehetőséggel, és az Európa együttessel a Vasfüggönyön túlra, az NSZK-ba utazott. A Magyar Népköztársaság után ez persze álomországnak tűnt - írta Mező Gábor A szárnyszegő című könyvében.

"Cserháti Zsuzsa a kezdő (vagy már kissé kiégett, lecsúszott) zenészek életét élte: füstös, hangos kocsmákban játszott, munkásszállókon aludt. A nyilván teljesen vegyes közönség is meglepődött: mit keres a megyei stadionokban, a sörszagú mulatókban ez a világklasszis?"

A későbbi években sokan próbálták megfejteni, mi történt valójában. A történet körül legendák születtek, Erdős Péter neve pedig újra és újra előkerült. Egyes visszaemlékezések személyes konfliktusról is beszélnek, ám ennek minden részletét ma már nem lehet bizonyossággal rekonstruálni.

"Nem akarok és nem tudok egy meghatározott vonalat követni, ez borzasztóan unalmas volna. Én nem vagyok menedzsere magamnak, de azt sem akarom, hogy beskatulyázzanak. Engem ne találjon ki senki, én magam vagyok. Nagyon szeretem a munkát, eddig mindig, mindenért keményen megdolgoztam, s nem várom ezután sem, hogy bármi az ölembe hulljon" - mondta a könyv írója szerint Cserháti a Mai Magazin 1986. május 1-i számában.

Azt azonban a pályatársak sem vitatták, hogy Cserháti karrierje hosszú időre megtört. Balázs Klári közelről látta mindezt, egy időben még lakótársak is voltak, Cserháti pedig akkoriban a Divatcsarnok illatszerosztályán dolgozott. Nehéz elképzelni, hogy ugyanaz a nő, akit később emberek ezrei ünnepeltek a színpadon, egykor teljesen hétköznapi életet élt.

„Úgy énekelt, mint egy istennő. Reggel, délben, este – neki sosem volt gondja a torkával” - emlékezett vissza Balázs Klári, majd hozzátette: akkoriban még nem voltak olyan menedzserek, akik megfelelően képviselhették volna az előadókat egy nagy hatalmú emberrel szemben.

A hosszú mellőzésnek ára volt. Cserháti egyre inkább magába fordult, és a hozzá közel állók szerint komoly lelki nehézségekkel küzdött.

Mivel Cserháti Zsuzsa nem volt tagja a magát átmentő politikai-kulturális köröknek, a már sokszor megidézett elitcsapatoknak, és se ide, se oda nem állt, a rendszerváltásnak, a rendszerváltoztatásnak sem lehetett igazi nyertese. Ez a társadalom, ez a masina különösen kegyetlen azokkal, akik nem választanak térfelet - fogalmazott művében Mező Gábor.

Amikor Horváth Charlie külföldről hazatért, megdöbbentette, milyen állapotban találta Zsuzsát. Az énekesnő akkoriban a Piaf klubban énekelt, és lelkileg, fizikailag is nagyon nehéz helyzetben volt. Charlie segíteni próbált: turnézni vitte, fellépési lehetőséget adott neki, és együtt dolgoztak a Hamu és gyémánt című lemezen.

1996-ban aztán jött a csoda. Charlie koncertjén Cserháti ismét színpadra állt. A közönség pedig nem felejtette el. Újra megszólalt az a hang, amelyet hosszú éveken keresztül nélkülözniük kellett. Új dalok, új lemezek és új sikerek jöttek. Úgy tűnt, talán mégis lehet happy end. Csakhogy a múlt sebei nem tűntek el: Cserháti már nem ugyanaz az ember volt, aki a hetvenes években berobbant a köztudatba. A hosszú mellőzés, a magánéleti veszteségek és a lelki küzdelmek mind nyomot hagytak rajta.

„Megmenteni mégsem tudtuk. Megmenteni őt az utókornak” - jelentette ki Charlie.

A közönség visszakapta a hangját, de talán magát Zsuzsát már soha nem kaphatta vissza teljesen. 2002-ben még egyszer stúdióba vonult, közreműködött a Klónkirály című albumon. A lemezbemutatóra azonban már nem ment el. 2003. július 23-án, mindössze 55 évesen meghalt. A fia találta meg a lakásban, halálát gyomorvérzés okozta.

Cserháti Zsuzsa könyvet szeretett volna írni az életéről. Már magnóra is elkezdte mondani az emlékeit, talán el akarta mesélni a sikereket, az elvesztegetett éveket, a külföldi fellépéseket, a nehézségeket, a visszatérést – és mindazt, amit mások csak találgatni tudtak róla. A könyv azonban soha nem készülhetett el.