Az egymáshoz verődő vasdarabok hangja olykor tompa, olykor azonban meglehetősen rikító. Aztán egyre ritmusosabbá válik a dübörgés, mert minden attól függ, mikor is zöttyen bele kocsim egy kátyúba. Mert abból aztán van az 5-ös úton rendesen! Pedig nem is otthon autózom...

A Ford rakterében a golfütők nem igazán értékelik mindezt, s az igazat szólva én sem. De hát hajt minden golfozó vágya, hogy felfedezzen egy új pályát. Különösen Dominikán, ahol ugyebár mindig süt a nap, öntözik a füvet, ezért üde zöld minden.

Humidorban pihen a szivar

Puerto Platáról indulok a tengerparti úton, amely az északi részen hatalmas sziklafalak émelyítő mélységének határán tűnik fel. Ide építették a Plaha Grande golfklubot is, talán a legszebb a szigeten. Kisebb-nagyobb öblök miatt egészen káprázatos a partvonal, ez persze hatalmas kihívás a játékos számára, mert nem célszerű a tengerbe ütni a labdát, a végén még sargassum lesz belőle. De erről később!

Mindenki igen készséges, velem jön a klub főedzője. Manuelnek hívják, beültet a golfkocsiba és játszik velem néhány szakaszt. Közben két labdát belesuhintok a vízbe, megértő mosollyal veszi.

Ez itt megszokott, a sziklafalak mögött kibúvó óceán valósággal magába szívja a labdát. Hozzánk főleg amerikaiak jönnek, mert Dominika nagyon közel van, ráadásul az utóbbi időben rengeteg golfpálya készült, elvégre az amcsik közül szinte mindenki játszik. Ezért van az, hogy ma már 20 golfközpont várja őket.

A klubház egyszerű deszkából készült, mint szinte minden kisebb épület a szigeten. Jobbára nincs emelet, nyikorog a padlózat, kívül a kék, zöld és sárga színek dominálnak, a golfosoké inkább vajfehér. A legfontosabb, hogy a bárban sorjáznak a rumos üvegek, a humidorban (párásító, hogy a dohány ne száradjon ki) egymás hegyén hátán a leghíresebb dominikai szivarok.

Errefelé jól érzik magukat az emberek, ha van munkájuk, s egyre többnek van

– mondja az edző, akinek nincs rettegni valója a jövőt illetően, ahogyan elnézem a folyamatosan bérautóval érkező nagyszájú és főleg hangos amerikai játékosokat.

Aztán már irány vissza Puerto Platába, de Cabarete azért megér egy állomást. Ez az északi part kiteszörf központja, nagyon élvezik az állandóan erős szelet. Megannyi világbajnokságot rendeztek már itt. Csak állok és figyelem milyen érzék kell ahhoz, hogy az ejtőernyőszerű fonaltömegből a szörfös éppen azt húzza meg, amellyel a magasba viszi a kis vitorlát a szél, s így magával röppenti a szörföt és természetesen utasát.

Gyönyörű a parti föveny, kristálytiszta a víz. A veszélyt itt még nem érezni. De hát ez Dominika északi része, az Atlanti óceán mossa a partot, nem pedig a Karib-tenger, amely ugyan meseszép – de veszélyessé vált.

Másnap már Bávaro felé veszem az irányt, ez már a keleti part, itt a legszebbek a strandok, itt a legtöbb szálloda, nyüzsögnek a vendégek a parton, az all inclusive hotelekben állandóan ömlik a csapolóból a sör, a rumos üvegekbe pedig másodpercenként dobálják a jeget a rettentően ügyes pultosok. Némelyek egy méterről is mindig hajszálpontosan betalálnak.

No és persze mindenütt medence beach bárral. A nyakadig ér a hűs víz, pálmafák adják az árnyékot, de a személyzet folyton folyvást takarít. A medencéből kiszedik a befújt náddarabokat, s ellenőrzik nincs-e a nagy melegben algásodás.

A parttól távolabb a helyi golfklubban Diancady Santana vezető oktató örömmel újságolja, itt is özönlenek a játékosok a klubba. Egy golfpályás hotelben általában 250 szoba van, a vendégek kényelméről ezer dominikai gondoskodik, akiket 130 ezer forintnyi fizetés is megillet, de a legfontosabb, hogy van állandó munkájuk – amíg jönnek a turisták.

Clinton bevállalós volt

Santana egyike a legmenőbb edzőknek, hatéves kora óta játszik. Nem csoda, hogy sok amerikai híresség is őt választja, amikor trénert keres magának 2-3 hetes dominikai tartózkodására. Járt már itt Kevin Costner, Michael Douglas is – hogy csak a golfozó filmszínészeket említsük –, csakúgy, mint Bill Clinton amerikai exelnök. Santana büszkén meséli, hogy „Bill a legvagányabb híresség”, akivel találkozott. A legnehezebb helyzetekben is kockáztat, de általában bejön neki.

Punta Cana, a világhírű üdülőhely szó szerint egy erős golfütésnyire van, Dominika első számú pénztermelő központja évi 12 millió turistával és legalább 11 milliárd dolláros bevétellel. Sorjáznak az exkluzív hotelek, a fehér tengerparton pedig a bárok. Általában a jó szállodában a szobákat manapság 100 ezer forintért kínálják éjszakánként.

Kimegyek a partra, ott a mentőöv, úszómesterből is akad jópár. A vízben pedig ezernyien keresik a hűsölést, s ez így volt korábban is, amikor ellátogattam errefelé. Csak most már olykor sok a zöld, ragadós, alapvetően visszataszító valami a vízben. Amikor a helyieket kérdezem, mindenki egykedvűen legyint: „csak a mai áramlás az oka, holnapra eltűnik!” – mondják. De így van ez 2011 óta, amikor először cikkeztek algaszennyeződésről.

S ez a keleti part, ahol még nem arat a turizmus és a tenger alattomos hínár-halála. Miként itthon az aszály következtében hirtelen szembesültünk a kiszáradt folyók hideglelős látványával, addig a világ turizmusának két központjára idén csapott le a végzet a barnaalga invázió képében: Mexikóra és a Karib-tenger egyes országaira. A tét rendkívül nagy, mert ezen országok GDP-jében a turizmus oroszlánrészt játszik.

Amennyiben az utazásokkal kapcsolatos közvetlen költségeket nézzük (szállás, vendéglátás, szolgáltatások) St. Lucia magasan vezet 32 (!) százalékkal, Dominikában is rendkívül magas a mutató 16-tal, míg Mexikó a középmezőnyben található 8 százalékkal. Az áramlások miatt elsősorban Dominika, Barbados és St. Lucia partjainál alakultak ki hatalmas hínármezők – Mexikóról nem beszélve. Tehát az eddig irigykedve szemlélt Karib-övezetben. Kutatók úgy vélik tavaly 27 millió tonna sagrassum (barnaalga) termelődött a világtengereken.

Terjeng a bűz

Amennyiben a látvány és a bűz elriasztja a vendégeket, akkor százezrek munkája vész oda. Márpedig a barnamoszat, amikor a parton száradni kezd, gyakorlatilag áthatolhatatlan mezőt képez a homok és a tenger között, ide senkinek nincs kedve bemenni. Ráadásul szúrós ammónia szag van, a kén-hidrogén miatt pedig záptojás-bűz terjeng.

A helyzet megértéséhez annyit fontos tudni a tengerek élővilágáról, hogy a barnaalga (tudományos nevén sargassum, vagy golffű) a nyílt óceán felszínén lebeg, s ez így emberemlékezet óta így van. Miután nem gyökerezik a fenéken, egész életében úszik, apró, levegővel teli hólyagjai következtében marad a felszínen, s közben táplálékot és menedéket ad kis halaknak, rákoknak, teknősöknek. Nyelvünkben ez a magyarázata a meglepően furcsa elnevezésnek: a kis, gömbölyded úszóhólyagok golflabdára hasonlítanak, s mindez a természet hatalmas, eddig tökéletesen működött biológia rendszerének egyik eleme.

Csakhogy jött az ember, a klímaváltozás, a felmelegedés és nem utolsó sorban a kapzsiság, amit természetesen sokan (talán joggal) egyfajta védekezési mechanizmusnak gondolnak – mert a 8 milliárd lakót valahogyan el kell látni élelemmel. Növelni kell a földeken termesztett növények hozamát, ehhez rengeteg műtrágyát használnak például a Missisipi vízgyűjtőjén, de az Amazonas őserdőtől letarolt területein is. Már pedig az ebben levő nitrogén és foszfor a folyóba kerülve eljut a tengerekre, óceánokra, s itt áldásosnak már nem nevezhető tevékenységét folytatja. Azaz táplálja a hínárt, a barnamoszatot vagy ha úgy tetszik golffüvet.

A legdrámaibb tény, hogy a kutatók szerint a felmelegedett tengerek megváltozóban levő áramlási rendszere következtében egyes övezetekben önfenntartó ökológiai rendszerek alakulnak ki, s a hínáráradat folyamatosan hízik, lassan, de biztosan elpusztítja az élővilágot és megöli a turizmust.

Dominika déli részén és Mexikóban, Cancún környékén is drámaian romlik a helyzet – de erről majd a jövő héten.