Mi történik, ha egy energiaválság közepén Európa létrehoz egy Tinderhez hasonló platformot – csak itt nem randipartnert, hanem néhány milliárd köbméter földgázt keresnek? Egy magyar kutatók részvételével készült tanulmány azt vizsgálta, mikor segíti és mikor bénítja meg a piacot ez a különös európai gáz-Tinder. A tanulmányt a „The Energy Journal” nevű tekintélyes szaklapba publikálták, magyarul a HOLDBLOG-on közlik első alkalommal.

Az ukrajnai invázió kezdete után, köszönhetően annak, hogy az EU-s országok a globális gázpiacon egymással versengtek a forrásokért, rövid ideig 300 EUR/MWh-nál magasabb TTF-árak is kialakultak. Ezen időszak piaci folyamatai rávilágítottak arra, hogy közös európai külső energiapolitika és az ehhez kapcsolódó koordináció hiánya egy energiakrízis esetén milyen súlyos következményekkel járhat. Amikor az Európai Bizottság a helyzet kezelésére hozott intézkedések keretei között 2022 végén létrehozta az Aggregate EU mechanizmust, valószínűleg nem egy randiapp lebegett a szemük előtt. A szakértői konzultációk során mégis „gázpiac Tindere”- ként kezdtek hivatkozni a platformra. Ennek oka, hogy mindkét platform alapvető tulajdonsága a „non-commitment”, vagyis az elköteleződés-mentesség. 

A „match” még nem jelent automatikusan randit – vagy szerződést 

A Tinderhez hasonlóan az Aggregate EU (a továbbiakban AEU) egy központosított közvetítőplatform, amely segít a vevőknek és az eladóknak egyaránt kedvező ügyleteket találni. A platform algoritmusa összepárosítja („match”) a keresletet a kínálattal. Az AEU platformon a vevők mennyiségi igényt, míg az eladók mennyiségi- és árajánlatot adnak be különböző szállítási pontokra. Az egyes szállítási pontokon a párosítás függetlenül zajlik. Ha az adott ponton túlkínálat van, a legdrágább ajánlatok mellőzésre kerülnek. A mechanizmus a megmaradt ajánlatokat pedig a beérkezett vevői igények arányában („pro-rata”) osztja szét, így biztosítva, hogy az olcsó forrásokhoz való hozzáférés igazságos legyen (lásd 1. ábra). 

De a platform – és itt jön a csavar – a felekre bízza, hogy az összepárosítás után ténylegesen kötnek-e üzletet. Ahogy egy Tinder-match után sem kötelező randira menni, úgy az Aggregate EU-n történt párosítás sem jelent automatikusan aláírt gázszerződést. 

A túljegyzés jelensége: Több vasat a tűzbe 

A kötelezettségvállalás hiánya egy sajátos viselkedéshez, az úgynevezett túljegyzéshez (overbidding) vezet. A résztvevők ilyen esetben több igényt adnak le, mint amennyi gázra valójában szükségük van, illetve (ha beszállítók) amennyit szállítani tudnak, hogy biztosítsák a megfelelő számú potenciális partnert. A szükségesnél több match létrejötte esetén a túljegyzés taktikája lehetőséget ad a „mazsolázásra” is: a felek a sok találat közül csak a számukra legkedvezőbbeket választják ki, a többit pedig egyszerűen eldobják.  

A The Energy Journal nemzetközi szakfolyóiratban megjelent tanulmányunk rámutat, hogy bár az overbidding segíthet abban, hogy a kereslet és a kínálat egyáltalán találkozzon olyan pontokon, ahol egyébként elkerülnék egymást, súlyos hatékonysági problémákat is okozhat. Ha elég sok résztvevő ad be nagyobb igényt mind a keresleti, mind a kínálati oldalon, az aszimmetrikus eldobásokhoz vezethet. Emiatt végül kevesebb megvalósult tranzakció történhet, mintha mindenki a valós igényét adta volna be. Nézzük, mikor lehet az overbidding hasznos, illetve mikor kontraproduktív. 

Amikor a túljegyzés hasznos 

Az overbidding potenciális előnyei könnyen illusztrálhatóak a következő egyszerű példával. Adott egy vevő (C), egy eladó (S) és három szállítási pont (DP). A vevő kereslete és az eladó kínálata is egységnyi. Feltesszük, hogy a vevő illetve a eladók számára vannak kedvezőbb és kedvezőtlenebb szállítási pontok (pl. földrajzi okok miatt), és képesek azokat sorba rendezni (a jelölésben DP₁ ≻ DP₂ jelentése, hogy a DP₁ szállítási pont jobban preferált DP₂-höz képest), és a preferencia-sorrendek a következőek: 

C: DP₁ ≻ DP₂ ≻ DP₃ 
S: DP₃ ≻ DP₂ ≻ DP₁ 

Tegyük fel továbbá, hogy az eladó olcsóbb árat ajánl ott, ahová olcsóbban tud szállítani. Overbidding nélkül az ajánlatok a 2. ábrán látható módon alakulnak. 

Látható, hogy ez esetben nem találkozik a kereslet és a kínálat, így egyik ponton sincs “match”, és szerződés sem köttetik. 

Ha viszont feltételezzük, hogy mindkét szereplőnek a második szállítási pont (DP₂) a második legjobb alternatíva, és az overbidding stratégiát követve a valós igényükhöz képest kétszeres ajánlatot adnak be, akkor a 3. ábrán látható módon a kereslet és a kínálat a második szállítási pontban (DP₂) találkozik, az AEU mechanizmus szerint létrejön a “match”. Mivel egyik résztvevőnek sincs jobb lehetősége, a vizsgálatban használt játékelméleti modell szerint a szerződés is megkötésre kerül. 

Ebben a szcenárióban azt láthatjuk, hogy a túljegyzés (overbidding) minden fél számára kedvezőbb eredményt hoz. 

.. és amikor nem 

Azonban elképzelhető egy kedvezőtlenebb forgatókönyv is, ahol a rendszer a saját csapdájába esik. Ez akkor történik meg, ha a túlfoglalás rossz koordinációval párosul. Ennek illusztrálásához kicsit összetettebb példára van szükségünk. Tekintsünk továbbra is 3 szállítási pontot, de most két vevőt (C₁, C₂) , két eladót (S₁, S₂), a következő preferencia-sorrendekkel:  

C₁: DP₂ ≻ DP₁ ≻ DP₃ 
C₂: DP₂ ≻ DP₃ ≻ DP₁ 
S₁: DP₂ ≻ DP₁ ≻ DP₃ 
S₂: DP₃ ≻ DP₁ ≻ DP₂ 

Valamint tételezzük fel, hogy az első eladó (S₁) két egység gázt is tud szállítani, viszont második eladó (S₂) forrása olcsóbb. Ezen feltételezések esetén az overbidding nélküli ajánlatok a 4. ábra szerint alakulnak. 

Ekkor mindkét vevő (C₁, és C₂) a második szállítási pontban (DP2) kerül párosításra az első eladóval (S₁), és mivel senkinek nincs jobb alternatívája, a szerződések is megkötésre kerülnek. Mindkét vevő (C₁ és C₂) 1-1 egység gázt vásárol az első eladótól (S₁ ) 2.5 áron. 

De mi történik, ha mindenki túllicitál? Az ajánlatok ekkor a 5. ábra szerint alakulnak. 

Az első szállítási pontban (DP₁) túlkínálat jelentkezik. A drágább ajánlatot (S₁ ajánlatát) eldobja a rendszer, ott és az első vevő (C₁) kerül párosításra a második eladóval (S₂), 1.55-ös áron. A második szállítási ponton (DP₂)  a teljes keresleti és a teljes kínálati mennyiség megegyezik, itt mindkét vevőnek (C₁, C₂) is keletkezik 1-1 match-e, 2.5-ös áron az első eladóval (S₁). A harmadik szállítási ponton (DP₃) a második vevő (C₂) igénye a második eladó (S₂) ajánlatával kerül összepárosításra, 1.5-ös áron. Figyeljük meg, hogy mindkét vevő (C₁, C₂) és a második eladó is (S₂) túl sok párosítást kapott a saját keresletéhez vagy kínálatához képest (“overmatched”). Mindkét vevő (C₁ és C₂) a második eladó (S₂) olcsóbb ajánlatát preferálja (DP₁-ben, illetve DP₃-ban), és ezért ejtik az első eladóval (S₁) a második szállítási pontban (DP₂) létrejött párosításukat. A második eladó (S₂) viszont az általa kevésbé preferált első szállítási pontban (DP₁) létrejött ügyletet dobja el, és csak a harmadik szállítási pontban (DP₃) pontban létrejöttet tartja meg. Ennek következtében az előző esettel szemben, amikor minden fogyasztó elég gázhoz jutott, itt csak a második vevőnek (C2) sikerül végül ellátnia a keresletét – igaz, neki kedvezőbb áron. Az eredmény a 6-ik ábrán látható. 

De akkor melyik eset a jellemzőbb? 

A földgázkereskedelem nagyrészt szervezett energiatőzsdéken, illetve hosszú távú szerződések mentén történik. Az AEU platform bevezetésekor az Európai Bizottság is kommunikálta, hogy az új mechanizmusnak nem célja a már létező jól bevált megoldások lecserélése, sokkal inkább kiegészítésként tekintettek az AEU-ra. A szervezett piacokon való részvételhez ugyanis komoly bankgaranciák, klíringházi tagság és engedélyeztetési folyamatok szükségesek. Az AEU platformra alacsonyabb volt a belépési küszöb, így kisebb energiakereskedők, vagy nagyobb ipari fogyasztók beszerzői is megjelenhettek a vevői oldalon.  

A földgázpiacon aktív kereskedőcégek erősen szkeptikusak voltak az AEU platformmal szemben, a már meglévő szervezett energiapiacokhoz képest feleslegesnek értékelték a mesterségesen létrehozott felületet.  

Jogos kérdésként merülhet fel, hogy az AEU platform működése óta inkább a hasznos vagy káros overbiddingre láthattunk több példát? Sajnos erre nem lehet egyértelmű választ adni, mivel a megkötött ügyletekről nincs transzparens, mindenki számára elérhető adatközlés. Az Európai Bizottság az egyes tenderek lezárulta után ugyan közzétett néhány mutatót a matchek számáról, az eladók által felkínált és a vevők által igényelt összes gázmennyiségről,  de a tényleges ajánlatok és igények nem ismertek. A megvalósult szerződésekről még ennyit sem tudni, piaci pletykák szerint 43 milliárd köbméternyi „match”-ből mindössze 1 milliárd köbméternyi tényleges szerződést jelentettek le.

Az mindenesetre beszédes, hogy 2025 elején az AggregateEU platform működését a Prisma Platformról egy jóval alacsonyabb működési költségű bizottsági oldalra helyezték át, és a közös gázbeszerzést megszüntették. Az AEU az újra likvidebbé váló gázpiacon nem rúg labdába, mint piaci koordinációs eszköz. Ugyanakkor a Bizottság fantáziát lát abban, hogy a nem transzparens és ugyancsak nagyon koncentrált stratégiai jelentőségű kritikus ásványi anyagok és fémek beszerzésében vagy akár a jövőbeli hidrogénbeszerzésekben ezt a működési mechanizmust újra bevesse.

Ebből pedig az következik, hogy a szűkösség, geopolitikai játszmák és az EU importkitettségének magas foka azok a tényezők, amik mentén egy ilyen koordinációs platformnak értelme lehet a Bizottság megítélése szerint.  

---

Szerzők: Csercsik Dávid, Takácsné Tóth Borbála, Kotek Péter, Kóczy Á. László

A tanulmány szerzői: 

Csercsik Dávid a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense; 

Takácsné Tóth Borbála a Budapesti Corvinus Egyetem REKK tudományos munkatársa 

Kotek Péter a Budapesti Corvinus Egyetem REKK tudományos munkatársa 

Kóczy Á. László a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója és tudományos tanácsadója, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Pénzügyek Tanszékének egyetemi tanára és a Kvantitatív Társadalom- és Menedzsmenttudományi Kutatóközpont igazgatója.  

Anne Neumann, az Norwegian University of Science and Technology kutatóprofesszora