Az idei terméskiesések, a kukorica állapotának folyamatos romlása és a tartós vízhiány együttesen azt mutatják, hogy a magyar szántóföldi növénytermesztésnek már nem egyetlen rossz évvel, hanem egy megváltozott termelési környezettel kell szembenéznie.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke az Agroinformnak úgy nyilatkozott, hogy gyökeresen át kell gondolni, mit és hogyan termelünk a magyar földeken.

A szakember szerint az idei év egyik legfontosabb tanulsága, hogy a korábbi termésátlagokra és megszokott termesztési gyakorlatokra egyre kevésbé lehet alapozni.

A tavaszi rendkívüli szárazság különösen súlyosan érintette az őszi vetésű növényeket.

A kukorica helyzete még súlyosabb

A következő nagy kérdés a kukorica, amelynek idei vetésterülete önmagában még nem mutatja meg a várható termés nagyságát. A mintegy 589 ezer hektáron elvetett növény egy részét már silóként hasznosíthatták vagy takarmányozási célból takaríthatják be.

Petőházi Tamás jelenlegi becslése szerint mindössze 1,5–2 millió tonna közötti magyarországi kukoricaterméssel lehet számolni. Ez rendkívül alacsony érték lenne, különösen annak fényében, hogy a kukoricatermesztés az Alföld több térségében már az elmúlt években is visszaszorult.

A szakember szerint az állományok állapota ráadásul folyamatosan változik, ezért a termésbecsléseket is óvatosan kell kezelni. A tartós csapadékhiány és a hőstressz miatt akár néhány hét alatt is jelentősen romolhatnak a kilátások.

Nem elég egyszerűen más növényt választani

A kukorica visszaszorulása természetesen felveti a kérdést, hogy milyen növények kerülhetnek a helyére. Egyes olajnövények, a len, a retek vagy más, szárazabb körülményekhez jobban alkalmazkodó kultúrák is szóba jöhetnek, Petőházi Tamás hangsúlyozta: önmagában egy új növény beemelése nem oldja meg a problémát.

Ugyanez igaz a technológiai megoldásokra is. A talajkímélő művelés, a minimum tillage (minimum talajművelés) és a no-till (nincs földművelés) fontos eszköz lehet a talaj vízvesztésének mérséklésében, de ha nincs csapadék, egyetlen művelési rendszer sem képes vizet előállítani.

A szakember szerint ezért nem érdemes abban gondolkodni, hogy egy-egy új fajta, a magasabb vagy éppen alacsonyabb tőszám önmagában majd kivédi a szélsőséges időjárást.

A napraforgó sem biztos menekülőút

Az elmúlt években sok gazdálkodó a kukorica helyett a napraforgóban találta meg az egyik lehetséges alternatívát. Petőházi Tamás szerint azonban arra is figyelmeztetett, hogy a napraforgó nem „Jolly Joker”.

Bár a növény általában jobban viseli az aszályt a kukoricánál, neki is szüksége van vízre, ezért a szélsőséges vízhiány ezt a kultúrát is súlyosan érintheti.

Érdekesebb irány lehet az őszi vetésű növények szerepének erősítése. A mintegy 153 ezer hektáron vetett repce az idei körülmények között elfogadható termésátlagot tudott produkálni, ami arra utalhat, hogy megfelelő termőhelyen továbbra is lehet helye a vetésszerkezetben.

A gyep sem old meg mindent

Felmerülhet az is, hogy azokon a területeken, ahol a szántóföldi növénytermesztés egyre kockázatosabb, gyepesítéssel és állattartással váltsák ki a növénytermesztést. Petőházi Tamás azonban úgy fogalmazott, hogy ez sem jelent automatikus megoldást, hiszen a tartós aszály a gyepeket ugyanúgy érinti.

Ha május végétől kiszáradnak a legelők, az állattartás számára sem áll rendelkezésre elegendő természetes takarmány. Vagyis a klímaváltozás hatásait nem lehet egyszerűen egy másik ágazatba áthelyezni.

A toxinkockázatot sem szabad előre kimondani

Az idei kukorica esetében komoly aggodalom az aflatoxin és más mikotoxinok megjelenésének lehetősége is. Petőházi Tamás ugyanakkor azt mondta, hogy korai lenne már most leértékelni egy olyan termést, amely még be sem került a raktárakba.

A növényvédelmi kockázatok valóban fennállnak, de a tényleges toxintartalmat csak a betakarított termény laboratóriumi vizsgálata alapján lehet megállapítani. A szakember szerint ezért nem szabad előre olyan képet kialakítani az idei magyar kukoricáról, mintha annak toxintartalma már bizonyított lenne, mert ez indokolatlan piaci hátrányt okozhat a termelőknek.

Az exportpiacok is újragondolásra szorulnak

Nemcsak a termelési környezet, hanem a piacok miatt is szükség lehet változtatásra. A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar gabonakereskedelem túlságosan erősen támaszkodik néhány exportirányra, ezen belül az olasz piacra.

Ha az olasz takarmányipari kereslet gyengébb, az gyorsan megjelenik a magyar termelői árakban is. A szakember szerint hosszabb távon célszerű lenne ismét szélesebb exportpiaci kapcsolatrendszert kialakítani, hiszen Magyarország korábban Észak-Afrikába, a Közel-Keletre és más térségekbe is jelentős mennyiségű gabonát értékesített.

Nem a legnagyobb termés, hanem a biztosabb termelés lehet a cél

Petőházi Tamás szerint a magyar mezőgazdaság előtt álló legfontosabb kérdés már nem pusztán az, hogyan lehet ugyanazokat a termésátlagokat kikényszeríteni a földből, hanem milyen növényekkel, milyen vetésforgóval, milyen technológiával és milyen piacokra termelve lehet hosszú távon kiszámítható jövedelmet elérni.

„Át kell gondolni ezt az egészet”

– mondta, arra utalva, hogy a klímaváltozás nem egyetlen növény problémája, hanem az egész termelési rendszer működését kérdőjelezi meg.

A jövőben ezért nem feltétlenül a lehető legmagasabb termésátlag elérése lehet a legfontosabb cél, hanem a termelésbiztonság. Olyan növényekre és termesztési rendszerekre lehet szükség, amelyek az egyre szélsőségesebb időjárás mellett is elfogadható és kiszámítható hektáronkénti árbevételt képesek biztosítani.

A 2026-os év így Petőházi Tamás értékelése alapján nem egyszerűen egy újabb gyenge agrárévként értelmezhető. A tartós vízhiány, a nyári hőstressz, a terméskiesések és az exportpiaci bizonytalanság együtt már egy olyan alkalmazkodási kényszert teremtenek, amely a magyar szántóföldi növénytermesztés teljes szerkezetének újragondolását teheti szükségessé.

„364 napot dolgozunk, a 365.-en derül ki, hogy hiába” – címmel számoltunk be a napokban a drámai búzaszezonról az Economxon.