Régi westerosi mondás, hogy sárkányszarból sem lehet betonbiztos Targaryen-várat építeni. Különösen akkor nem, ha bizonyos Ryan Condal a főépítész. Mert hát a Sárkányok háza showrunnere egészen látványosan és magabiztosan ment szembe a Tűz és vér kitalálójával, George R. R. Martinnal, és a Mester orra alá dörgölte, hogy ő márpedig nem tartja magát az írott alapanyaghoz, megcsinálja a saját kis verzióját. Láttuk a Vajáknál is, hogy milyen kreatív zsákutcába vezet az, ha valaki (Lauren S. Hissrich, nevezzük nevén a bűnbakot, ne ússza meg!) úgy érzi, egy sokak által kedvelt történetet a saját szája íze szerint tud átszabni, és Condal ugyanebbe az ostoba hibába esett.

Pedig azt követően, hogy az HBO odaadta a sajtónak a Sárkányok háza harmadik évadának első felét, még bizakodó voltam. Igen, az előző etap fináléja, a nagynak szánt tengeri ütközet átcsúszott ide, mégis képes volt még olyan villanásra a produkció, mint amikor a Királyvárt visszafoglaló Rhaenyra (Emma D'Arcy) uralmának egy napját követhettük végig. Minden lehetetlen döntéssel, tárgyalóasztali vitával egyre inkább a saját bőrünkön éreztük, hogy mennyire embert próbáló feladat a Vastrónban ülni.

Most, hogy végigszenvedtem magam az évad második felén, már tisztábban látom, miért nem adtak oda előre több epizódot a médiamunkásoknak. Az ötödik résztől kezdve egy olyan pofátlan, túlduzzasztott időhúzás veszi kezdetét, amelyhez hasonlót én még életemben nem láttam. A meditatívan előadott, sehova nem haladó párbeszédeket látva még a Trónok harca utolsó két etapját is esküszöm, hogy visszasírom. Utólag vicckategória, hogy egy pillanatra is azt gondoltam, a Sárkányok háza felérhet az anyaszériához, elvégre ott anno az egész színészgárda, sorolhatnám Lena Headey-t, Peter Dinklage-et, Emilia Clarke-ot, és így tovább... alkalmas lett volna arra, hogy főszerepeljen. Adjuk hozzá még azt az időszakot, amikor a készítők George R. R. Martin regényeiből építkeztek, egyenesen költői dialógusok követték egymást, a szócsaták néha vérengzésbe mentek át.

Itt meg? A Sárkányok háza ott tart, hogy ezt a történetet, ebben a minőségben még egy átlag rajongó is meg tudta volna írni. Lehet, hogy

Míg a Trónok harcában a karakterek interakciói okozták, hozták magukkal a konfliktusokat, a sárkányos spin-offban már színtisztán látszik, hogy a konfliktusok miatt rángatják ide-oda az írók a szereplőket. Ennek köszönhető, hogy amikor szép kosztümökbe öltöztetett, de még mindig túl sötét fényképezéssel felvett Targaryenek, Hightowerek és Velaryonok fúrják egymást, az fájdalmas unalmat képes leginkább kiváltani az egyszeri nézőből, ahelyett, hogy úgy rágnánk a körmünket izgalmunkban, mint anno. Sok mindent el lehet mondani a David Benioff – D. B. Weiss párosról, például azt is, hogy Martin jegyzetei nélkül már nem tudtak mit kezdeni magukkal és a sorozattal. De könyörgöm, Ryan Condalnak ott volt a kezében egy több száz oldalas kitalált történelemkönyv, és ő aktívan úgy döntött, hogy kiforgatja azt. Meg üzenget a regények írójának, lsd. az utolsó, pillangós jelenet.

Két dolgot azért még mindig jól csinál a Sárkányok háza. A bukdácsi csatát nem rontották el annyira, Daemon Targaryen figurája még mindig a széria legműködőképesebb eleme, hálistennek, hogy Matt Smith-t castingolták be rá. Nagy kár, hogy hozzá képest Emma D'Arcy is el-elmarad, a századik ugyanolyan, közötte és az Olivia Cooke-féle Alicent Hightower közti, egyformára és bő lére engedett párbeszéd után már hányingerem támadt, amikor meghallottam a hangjukat. Annak örülök, hogy Helaena (Phia Saban) kerekebb kidolgozást kapott, öröm az ürömben.

A Sárkányok házával az a nagy baj, hogy minden jó húzásra jut legalább három, amitől agyvérzést kap az ember, a megégett és a Királyvárból elzavart Aegon (Tom Glynn-Carney) hiába alakított hatalmasat, ha kevés idő jutott neki a kibontakozásra, és a Westerosban való bolyongása is csak úgy lógott a levegőben a végéig.

A Trónok harca hagyományaihoz azért mégiscsak hű ez a széria, már abból a szempontból, hogy az egyes karakterek itt is pofátlanul teleportálnak. Imádtam például azt, hogy Aemond Targaryen (Ewan Mitchell) hollétéről senki nem tudott egészen sokáig – hát, hol bujkált volna, mint Harrenhalban –, de Alicent egy szempillantás alatt ott termett. Na, és Aemond és Aegon viszontlátását is sikerült olyan bugyután megoldaniuk, hogy a megégett egykori uralkodó csak úgy random felbukkant, és szembesítette az őt hátbaszúró testvérét. Hogy Aegon vajon honnan tudhatott Aemondról, és hogy hol keresse, az rejtély. A hanyag forgatókönyvírói munka, vagy a rossz vágás hozadéka, nehéz eldönteni.

Nagyítóval is nehéz megtalálni az emlékezetes megmozdulásokat a Sárkányok háza új évadában, hiába kapunk 2-3 percnyi, eposzi méreteket öltő jelenetet, mint amikor a hetedik részben a tűzokádó bestiák megtépik végre egy kicsit egymást, ha előtte 40-50 percnyi maszlaggal, szájtépéssel idegelnek bennünket a készítők.

Még egy megkerülhetetlen kritikám a spin-off felé, hogy régen a Trónok harcában mindig az évadzáró előtti epizódok voltak a legizgalmasabbak, ott történtek a hatalmas fordulatok, és a finálé már csak elvarrta a szálakat, és lekerekítette a cselekményt, felvezetve egy picit a következő szezont. Itt, ehhez hasonló átgondolt írói munka nincsen. Ad hocnak érződő fordulatok, felesleges leszbikus vagy vérfertőző polgárpukkasztás, na meg szinte a semmiből kierőszakolt konfliktusok annál inkább.

Az idejét nem tudom, mikor ásítoztam annyit történetszálon, mint a Sárkányok házában, Ormund Hightower, ő és az ő kis puccskísérlete bántóan laposra sikeredett, holott James Norton azért nem egy ügyetlen színész. A csata Bukdácsnál javított egy picit a renoméján, de nem sokat.

Amikor éppen hajlandóak fényes nappal, tényleges színeket mutatva fényképezni a sorozatot, akkor a Trónok harca előzménye még mindig jól néz ki, a sárkányok tiszteletet parancsolnak, és bár messze állnak egy nagyvásznas látványvilágtól, helyenként a tévében nézve is elámul rajtuk az ember. Emlékszem, még régen azzal etettek bennünket a készítők, hogy ezek a repülő bestiák is személyiséggel lesznek felruházva, jobban megismerjük őket, lesznek kedvenceink közülük. Ez talán a legnagyobb baromság, amit az HBO lenyomott a torkunkon, már ha azt nem nézem, hogy a harmadik évad mekkora baromság lett. Mert az lehet, hogy még nagyobb.

A fanfiction-írók maradjanak a fanfictionnél, és a sorozatozást tartsák meg olyanoknak, akik képesek egy sárkányos királydrámát úgy végigvezetni, hogy közben ékesen hangzó, összetett mondatok is elhagyják a főszereplők száját. Ryan Condal belebukott az átírási kísérletébe, de úgy, hogy az még Deresből is látszik.

4/10

A Sárkányok háza harmadik évada már nézhető az HBO Maxon, az utolsó, lezáró etap valamikor 2028-ban érkezik.