Keveset keres-e a magyar, vagy sokat, vagy éppen eleget? A kérdéssel mindenki találkozik, így válaszolni is mindenki tud. A felvetés és az arra adott felelet azonban messze túlmutat azon, hogy ki-ki meg tudja-e venni a boltban azt, amit éppen szeretne. A bér ügye ugyanis politikai téma, mégpedig az egyik legforróbb. Ezt pontosan bizonyították az elmúlt időszak magyar ország­gyűlési választásainak adatai: több elemző a Fidesz–KDNP nagyarányú győzelmei­nek egyik fő okát a keresetek emelkedésé­ben látta, ahogyan a 2026-os választási vereségét is részben a gazdaság korábbinál gyengébb teljesítményének tulajdonították.

De kezdjük a kiindulópontnál, a számoknál! A Központi Statisztikai Hivatal szerint 2010-ben nagyjából 200 ezer forint volt a bruttó országos átlagkereset, ami 2026 első negyedévére 800 ezer forint fölé kúszott.

A legnagyobb növekedést Bács-Kiskun megyében regisztrálták, de Nógrádban és Veszprémben és Jász-Nagykun-Szolnokban is jelentős mértékű volt a változás. Legalábbis százalékos alapon. Forintban számolva ugyanis Budapest köröket vert az összes vármegyére, miután tizenhat év alatt a fővárosban 740 ezerrel nőtt az átlagos bruttó. Eközben Győr-Moson-Sopronban 600 ezres, Komárom-Esztergomban és Tolnában, valamint Fejérben és Vasban nagyjából 550-570 ezres emelkedést jegyeztek fel. Érdekes, hogy százalékos alapon éppen ezek némelyikében nőtt a legkisebb mértékben az átlagos bruttó, vagyis Budapest és egyes északnyugati vármegyék annyival előrébb tartottak 2010-ben, hogy a hátrányt a többi vármegye – pontosabban az ottani gazdasági szféra – másfél évtized alatt sem tudta ledolgozni.

S hogy mekkora a különbség? Lássuk forintban!

Mi az, amit a számok nem mutatnak meg?

A statisztika sokat megmutat, de mindent nem. Például azt, hogy mely tényezők idézték elő az elmúlt másfél évtized jelentős béremelkedését és az milyen változásokat indított el a munka világában és a társadalomban. – Bővült a foglalkoztatás, erősödött a munkaerőhiány és érezhetően megemelkedett a minimálbér, valamint a garantált bérminimum. Ezek a folyamatok egymást erősítették – villantotta fel tömören a történések főbb mozgatóru­góit Erdélyi Dóra, akit elsősorban arról kérdeztünk, kapcsolódott-e bármilyen társadalmi hatás a másfél évtizedes béremelkedéshez. Válaszát az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatóhelyettese három téma köré rendezte. Elsőként arra mutatott rá, hogy a keresetek növekedése javította a háztartások jövedelmi helyzetét, bővült a fogyasztás, ez pedig szerepet játszott a gazdaság növekedésé­ben. Erdélyi Dóra ezután fontos megállapítást tett:

Ezt pedig a nemzetgazdaság egésze is megérezte, a szerényebb jövedelműek annyival hagyhattak és hagytak is a boltokban, hogy ez lett a belső kereslet motorja.

Munka az alap

– A bérek felzárkózása kedvező társadalmi folyamatokat indított el – folytatta a második következménnyel a Oeconomus igazgatóhelyettese. Mint kifejtette, a jövedelmek emelkedésével csökkent a dolgozói szegénység, könnyebben meg lehet élni a munkából, és nőtt a foglalkoztatás vonzereje.

– A munkaalapú társadalom a munka szerepét helyezi a középpontba, ahol a munkavégzés nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi érték is. A munkaalapú társadalom fő célja, hogy minél több ember dolgozzon, és a segélyek helyett a munkába állás legyen az irány. Ez a modell arra ösztönöz, hogy az emberek a munka révén boldoguljanak, és az állam a munkanélküliek esetében is a mielőbbi elhelyezkedést támogatja – foglalta össze Erdélyi Dóra.

A hiány az úr

Az igazgatóhelyettes harmadrészt azt említette meg, hogy a munkaerőpiacon szemléletváltás történt. A 2010-es évek elején még elsősorban a munkanélküliség jelentette a problémát, az évtized második felében viszont már a munkaerőhiány. ­Emiatt a vállalatok egyre inkább a munkavállalók megtartására, képzésére és a versenyképes bérezésre helyezik a hangsúlyt.

Erdélyi Dóra szerint ez nemcsak magasabb bérekben, hanem rugalmasabb foglalkoztatási megoldásokban, például az otthoni munkavégzés elterjedésében és a jobb munkafeltételekben is megjelenik.

Ezt hozta a négy Fidesz-ciklus

Annak vizsgálatával, hogy a bér- és munkaerőpiaci helyzet gyakorol-e érdemi hatást a pártpolitikára, térjünk vissza újra a számokhoz. Ezek ugyanis megmutatják, hogy a bruttó béremelés – 2010-től számítva – az első ciklusban, vagyis 2014-ig mindössze 17 százalék volt. Azért mindössze, mert a következő négy év újabb 39 százalékos növekedést hozott, a harmadik ciklus pedig további 57 százalékost. Bár erősen eltérők a bruttó béremelkedés számai, a Fidesz–KDNP-kormány 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is kétharmados győzelmet aratott.

Ha úgy tetszik, eredményével.

Kormánypárti vereségek a megyékben

Összehasonlításunkban szándékosan nem a nettóval számoltunk, az ottani emelkedés ugyanis például a családi adókedvezmények megduplázásával és az anyák szja-mentességének sorozatos kiterjesztésével ennél is magasabb volt.

De álljon itt még egy adat: a Fidesz kormányzásának utolsó négy évében Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Hajdú-Bihar vármegyében volt a legmagasabb, hatvan százalékon felüli a bruttó átlagbér-növekedés, de Baranyában, Borsodban és Békésben is kiugró adatokat regisztráltak.

Az elmúlt öt választás alapján nagyon úgy tűnik, hogy sokszor valóban a pénztárcájuk alapján szavaznak a magyarok, a kivétel azonban a legutóbbi esetben látványosan erősítette a szabályt.