TechtudSzerző: origo 2026. 08. 14. 1 percnyi olvasás
Eddig nem láttak ehhez foghatót a szakemberek.
Az Alzheimer-kór e ritka változatát eddig mindössze két családnál és további két embernél azonosították. Kialakulásáért az amiloid-béta prekurzor fehérje (röviden APP) úgynevezett flamand mutációja felelős. Ez az eltérés rendkívül nagymértékű béta-amiloid-felhalmozódást eredményez az agyi erekben és azok mentén. A lerakódások agyvérzéssel járó cerebrális amiloid angiopátiához (CAA) vezetnek, az érintett betegek pedig jellemzően már az ötvenes éveik végén életüket vesztik.

A Nature Structural & Molecular Biology folyóiratban közzétett kutatás során a szakemberek két elhunyt beteg – mindkét ismert flamand családból egy-egy érintett – agyszövetmintáit elemezték. A krio-elektronmikroszkópos vizsgálat közel atomi felbontásban mutatta meg a béta-amiloid-szálak elrendeződését.
Az azonosított térszerkezet egy jellegzetes Z-alakot formál, amelyhez hasonlót korábban még sosem figyeltek meg.
Az egyedi felépítés felszínre hozza az F20 jelű aminosav-maradékot, megkönnyítve ezáltal az amiloid-filamentumok és az érfal alkotóelemei közötti kölcsönhatást. Mindez magyarázatot adhat arra, hogy a fehérjék miért elsősorban az erek körül halmozódnak fel.
A mutáció következtében a béta-amiloid a 21-es aminosav-maradéknál elveszít egy metilcsoportot, ami elősegítheti a Z alakú térszerkezet létrejöttét. Ennek hatására a fehérje vaszkuláris tropizmust – azaz az erek szövetei iránti erős affinitást – mutat. A mostani eredmények jelentősen hozzájárulhatnak a flamand típusú progresszív demencia és az agyvérzés molekuláris hátterének megértéséhez.
Korábbi vizsgálatok már rávilágítottak arra, hogy a flamand mutációval létrejövő béta-amiloid laboratóriumi körülmények között kevésbé hajlamos az aggregációra (csomósodásra), mint más változatok. Ennek ellenére a kialakult fehérjeaggregátumok ugyanolyan neurotoxikusak, mint a vad típusú béta-amiloidból képződők.
Sőt, élő szervezetben ez a mutáció az Alzheimer-kórban valaha megfigyelt legnagyobb és legstabilabb plakkmagok kialakulásához vezet.
A jelenlegi felfedezések a betegség egyéb változatainak vizsgálatában is rendkívül hasznosak lehetnek, hiszen az amiloidcsomók alakjának és működésének megértése elengedhetetlen az új kezelési módok fejlesztéséhez.