Augusztus 6-án befejeződött az HBO nagy sikerű saját gyártású kosztümös sorozatának, Az aranykornak (The Gilded Age) a februárban megkezdett forgatása – adta hírül egy Instagram-posztjában az egyik főszereplő, Carrie Coon (Bertha Russell), aki filmbéli férjével, Morgan Spectorral (George Russell) mosolyog a megosztott képen. A szintúgy nagy sikerű, a (vidéki) brit arisztokrácia századfordulós életébe betekintést nyújtó Downton Abbeyt is jegyző Julian Fellowes sorozatának negyedik évadát már a tavalyi harmadik széria premierje előtt berendelte az HBO, olyan biztosak voltak a sikerben. Tippjükkel pedig nem is tévedtek, ugyanis a tavalyi finálé csak az USA-ban ötmillió nézőt ültetett a Max streamingplatform elé az első pár napban – az egyik főszerepet játszó Christine Baranski (Agnes van Rhijn) szerint a negyedik évad azonban minden eddiginél is jobb lesz. Az ő karakterének legalábbis biztosan...

Eddig ugyan nem sok minden derült ki abból, hogy miről fog szólni a feltehetőleg ismét nyolc részből álló évad cselekménye, de valószínűleg továbbviszik azt a szálat, ami a harmadik széria fő csapásiránya is volt: a nők helyzete, a házasság, mint a társadalmi felemelkedés záloga vagy börtön, illetve a válás, mint a társaságból való kiközösítés szinonimája. A harmadik évad ugyanis azzal a drámai befejezéssel ért véget, hogy Mr. Russell pedzegette nejének, hogy fontolgatja a válást – a házaspár elidegenedésének oka, hogy Mrs. Russell lényegében ráerőlteti a harmadik évadban a lányukra, hogy menjen hozzá Buckingham hercegéhez. A készítők nem akarták azzal gúzsba kötni Bertha Russell karakterét, hogy egyértelműen kimondják, hogy a New York-i aranykor egyik méhkirálynőjéről, Alva Vanderbiltről mintázták, aki lányát valóban hozzákényszerítette Marlborough hercegéhez, hogy a jól csengő arisztokrata ranggal is növelje a család presztízsét. (Consuelo Vanderbilt unokatestvéréről, a világ második leghíresebb „dollárhercegnéjéről”, gróf Széchenyi Lászlóné Vanderbilt Gladysről itt írtunk részletesen. – a szerk.)

Továbbá a harmadik évad utolsó epizódjában Mrs. Russell a newporti báljára az akaratukon kívül válófélben lévő nőket is meghívja, amiről Coon most úgy nyilatkozott, hogy „Bertha megelőző jelleggel próbálja a társaságot kényelmesebbé tenni az elvált nők számára. Ismerjük Berthát, tudjuk, hogy minden erőfeszítése, amit tesz, nem teljesen önzetlen.” Míg a Russell házaspár kapcsolata válságban van, szomszédjuk, a velük némileg ellenséges Agnes van Rhijn a negyedik évadban kihasználja ezt, hogy korábbi társasági befolyását visszaszerezze. A negyedik évadban többek közt állandó szereplő lesz a Mrs. Russell komornájából lett dúsgazdag özvegyasszony Mrs. Enid Winterton, aki valószínűleg, hogy társasági pozícióját mentse, frigyre fog lépni Agnes van Rhijn homoszexuális, hozományvadász fiával. De, mint az egyik főszereplő, Meryl Streep lánya, Louisa Jacobson (Marian Brook – Agnes van Rhijn unokahúga és Bertha Russell fiának jegyese) az Instagram-posztjaival kiszivárogtatta, nemcsak a New Yorki-i elit kegyeit kereső Grover Cleveland (az USA 22. elnöke) jelenik majd meg új szereplőként, hanem olyan tényleg élt híres mágnások is, mint JP Morgan vagy J.D. Rockefeller. Valószínűleg az évad egyik jelentős eseménye lesz a Szabadság-szobor megérkezése is. 

Aki „New York királynőjével” tengelyt akasztott, az a társaságon kívül találta magát

A sorozat központi konfliktusa, amely később olyan helyzetekben is megmutatkozik, mint az „operahárború” – azaz, hogy a kevés páhollyal rendelkező, az újgazdagokat kirekesztő, a régi elit által irányított Zeneakadémia mellé megépül a Metropolitan Opera is –, az a régi és az új elit közti folytonos civakodás, amelynek fő katalizátora „New York királynője”, Mrs. Caroline Astor volt. New York méhkirálynőiről a Dívány írt egy részletes cikket, míg arról, hogy mi köze Caroline Astornak a budapesti Astoria szállodához, a We Love Budapesten lehet bővebben olvasni, így mi itt most csak az érthetőség kedvéért foglaljuk össze a sorozat keretét adó viszálykodás okát. Az Egyesült Államokban egyes prominens családok kifejezetten büszkék rá, hogy őseik a Mayflowerrel (vagy más, korai telepeshajókkal) érkeztek a kontinensre – bár az a sorozatban is elhangzik, hogy ha valóban annyian utaztak volna rajta, mint amennyien ezt állítják, minimum egy modern óceánjárónak kellett volna lennie.

Ezen famíliák egy része aztán a földbirtokaiból vagy kereskedelemből nagy vagyonra tett szert, és egyfajta pénzarisztokráciát alkotott. Az amerikai elit egy része valójában mindig is státuszszorongással küzdött amiatt, hogy korábban George Washington nem fogadta el a neki felkínált koronát, és nem lett az USA-ból monarchia. Éppen ezért is tudtak rájuk akkora hatást gyakorolni az európai, akár teljesen elszegényedett főnemesek, vagy éppen emiatt viseltek az operában és estélyeken gyémánttiarákat, ami Európában a nemesi családok hölgyeinek privilégiuma volt. És pont ezért törekedtek e családok arra is, hogy lányaikat Európába házasítsák ki anyagi gondokkal küszködő grófokhoz és hercegekhez, akik a nagybirtokaik, kastélyaik és palotáik fenntartását az újgazdag amerikai apósok által nyújtott bőséges hozományokból finanszírozták.

Ironikus, hogy bár a pénzüket elfogadták, az európai történelmi arisztokrácia az amerikai elitet jobbára lenézte, a sorozat harmadik évadában el is hangzik a történelembe Mrs. Astor csatlósaként bevonult Ward McAllister szájából, hogy ő hozta Európából az ízlést és a kifinomultságot, ami az ugyan gazdag, de e téren elmaradott amerikai elitet formálta. Ő tette őket valakivé. Akiknek valamikori ősei szintúgy pedigré nélküli közemberekként vetették meg a lábukat az Újvilágban, mint a XIX. század végi újgazdagok is New Yorkban, akiket a filmben Mrs. Astor így jellemez: a semmiből tűntek elő. Nem meglepő, hogy a korábbi New York-i uralkodóosztály  ellenszenvvel kezelte a beáramló újakat, akik a polgárháború után, főként ipari befektetésekből szedték meg magukat – közéjük tartoztak a ma oly híres Vanderbilt, Rockefeller, Carnegie, Morgan vagy a Gould családok is, akik potenciális veszélyt jelentettek a régi elitre. Mrs. Astor így McAllisterrel együtt elkészítette a 400-ak listáját, ők gyakorlatilag a „magánhadserege” voltak, a 400 legelőkelőbb old money New York-i, akik befértek Mrs. Astor báltermébe, és akik a méhkirálynő akaratához híven próbálták gáncsolni az újakat – Mrs. Astor különösen a vasútból való meggazdagodást tartotta valamiért visszataszítónak.

„1870 és 1913 között voltunk a leggazdagabbak. Akkoriban vámország voltunk.”

Az amerikai aranykor az 1870-es évektől az 1910-es évek elejéig tartott, legintenzívebb szakasza a 80-as/90-es évekre esett, amikor a sorozat is játszódik. Ez a korszak  a hatalmas gazdasági növekedés és a milliárdos iparmágnások felemelkedésének ideje – az angol nyelv kifejezőbben aranyozott kornak hívja, utalva rá, hogy jobbára ez csak a társadalom legfelsőbb rétegének kedvezett, a népesség jelentős része ellenben kilátástalan nyomorban vegetált, a gyári munkásosztály részéről gyakoriak voltak így az erőszakos sztrájkok is a munkakörülmények javítása vagy a bérek növelése érdekében. Mint a Vanity Fairnek a közelmúltban exkluzív interjút adó Morgan Spector is nyilatkozta, lát hasonlóságot a korszak és napjaink között. A magazin szerint ugyanis sok szempontból egy második aranyozott korban élünk, csak épp a múlt rablóbáróit a „techautokraták” váltották fel, így arról is kérdezték a színészt, hogy ezt érzékelhetik-e a nézők is, vagy hogy ezért ennyire sikeres-e a sorozat.

Két riasztó egyenlőtlenségi időszakról van szó. Nagyon hasonlít a mesterséges intelligenciához, ugye? Biztos vagyok benne, hogy amikor 50 év múlva visszatekintünk, azt fogjuk gondolni: hogyan engedhettük meg nekik?

– utalt arra a színész, hogy az AI hasonlóképp egy teljesen szabályozatlan terület egyelőre, mint volt a századfordulón felügyeleti szerv hiányában a tőzsdei spekuláció, amely hatalmas vagyonokat eredményezett.

Nem mindenki látja azonban ezt így, amit mi is tapasztalhatunk. Donald Trump gazdaságpolitikájának (és mint írtunk róla a Fehér Ház átalakításának és aranyozásának apropóján, az ízlésének is) legfőbb történelmi igazodási pontja a Gilded Age, amelyet a nemzet gazdasági csúcspontjaként kezel. Számára ez Amerika meggazdagodásának szimbóluma, amelyre alapozva próbálja megvalósítani a 21. századi protekcionizmust, az aranyozott korban a szövetségi költségvetést ugyanis nem a lakossági jövedelemadók, hanem szinte kizárólag a külföldi árukra kivetett magas importvámok finanszírozták. Trump így gazdasági példaképének tekinti William McKinleyt (az USA 25. elnökét), aki még kongresszusi képviselőként az 1890-es hírhedt vámtörvény kitalálója volt, és büszkén nevezte magát „vámembernek”. (A sors fintora, hogy a politikus később belátta, ez így közgazdaságilag, hosszútávon egy hibás út.)

Mivel a Gilded Age idején az USA acélgyártása és vasúthálózata robbanásszerűen fejlődött, Trump ma is úgy véli, hogy a gazdasági növekedést elsősorban a fizikai javak hazai gyártásával és a nehézipar támogatásával lehet elérni, háttérbe szorítva a modern szolgáltatószektort. A történészek és közgazdászok többsége szerint azonban Trump súlyosan téved, amikor a korszak gyors növekedését kizárólag a vámoknak tulajdonítja, mivel a siker kulcsa inkább a szövetségi államok közötti adóversenyben, a gigantikus népességnövekedésben (30 millió bevándorló érkezett ekkor az USA-ba) és a szabályozatlan magánszektor innovációiban rejlett.

Trump ámulata a Gilded Age iránt abban is tetten érhető, hogy (rablóbárók helyett) ő technológiai titánokkal veszi körbe magát, gondoljunk csak korábban Elon Muskra vagy most a kriptobizniszére, s mint a Guardian cikke is rámutat arra, a Trump-rendszer kísértetiesen másolja a Gilded Age oligarchikus berendezkedését. Ez a véleménye a Stanford Egyetem emeritus történelemprofesszorának is, Richard White úgy nyilatkozott, hogy Trump egy erősen idealizált képet fest a Gilded Age időszakáról, figyelmen kívül hagyva a korszak mély szegénységét és társadalmi egyenlőtlenségeit, köztük a gyermekmunkát. „A történészek számára a legmegdöbbentőbb az, hogy az aranykor gazdaságában senki – a nagyon gazdagokat kivéve – nem akart az aranykor gazdaságában élni.”

(Borítókép: Bal sor: Christine Baranski, Cynthia Nixon és Louisa Jacobson, középen: Carrie Coon, Morgan Spector és Taissa Farmiga, jobbra: Harry Richardson, Denée Benton és Audra McDonald a Gilded Age 3. évadának promóciós képén. Fotó: HBO)