Olaszországban ismét napirenden van a választási rendszer átalakítása. Giorgia Meloni kormánya a jelenlegi, Rosatellumként ismert rendszer helyett olyan modellt akar, amely nagyobb eséllyel biztosít parlamenti többséget a választások győztesének.

Az ügyben Roberto D’Alimontét kerestük meg, és aligha találhattunk volna nála avatottabb szakértőt. A politológus évtizedek óta kutatja az olasz választási rendszereket, a római LUISS egyetem professzora, valamint az Olasz Választáskutató Központ, a CISE alapítója. Az elmúlt hónapokban az olasz parlamentben is szakértőként hallgatták meg a választási reformról, így nemcsak kívülről követi a vitát, hanem közvetlenül is részt vesz annak szakmai értékelésében.

Kétarcú lehet Giorgia Meloni új választási rendszere

Roberto D’Alimonte az Indexnek elmondta, Meloni a kormányzati stabilitás hiányával indokolja a jelenlegi rendszer lecserélését. A miniszterelnök olyan modellt szeretne, amelyben a választók a szavazatukkal egyértelműen eldönthetik, melyik politikai erő mögött álljon kormányzó többség.

„2022-ben Giorgia Meloni koalíciója azért szerezte meg a parlamenti mandátumok abszolút többségét, mert az ellenzék megosztott volt. Meloni úgy gondolja – és szerintem joggal –, hogy 2027-ben az ellenzék már nem megosztva, hanem egységesen indul. Ezért attól tart, hogy a Rosatellum mellett olyan helyzet állhat elő, amelyben a választások győztese sem rendelkezik a parlamenti mandátumok abszolút többségével” – magyarázta D’Alimonte.

Meloni ezért olyan rendszert javasol, amelyben a választások győztese parlamenti többséget is szerezhet. A politológus szerint azonban alapvető probléma van a tervvel.

Olyan rendszert javasolt, amelyben ön szerint lesz abszolút mandátumtöbbséggel rendelkező győztes. Csakhogy ez nem igaz. Az ön által javasolt rendszer nem garantálja a mandátumok abszolút többségét.

Felvetettük D’Alimonténak azt is, vajon Meloni akkor is támogatná-e ugyanezt a választási reformot, ha ma ellenzékben lenne. A politológus szerint valószínűleg nem. Hozzátette ugyanakkor, nincs elég információja annak megítéléséhez, mennyire őszinte Meloni érvelése, vagyis valóban stabilabb politikai rendszer megteremtése-e a reform elsődleges célja.

A 2017-ben elfogadott Rosatellum vegyes választási rendszer. A parlamenti mandátumok nagyjából kétharmadát arányos módon osztják ki, valamivel több mint egyharmadukról pedig egyéni választókerületekben döntenek: ezekben az a jelölt nyer, aki a legtöbb szavazatot szerzi.

D’Alimonte szerint éppen ez az arány jelenti a rendszer egyik alapvető gyengeségét. Túl kevés az egyéni választókerület ahhoz, hogy a rendszer olyan többségi hatást fejtsen ki, amely biztos parlamenti többséget adhat a győztesnek.

Túl kevés az egyéni választókerület ahhoz, hogy ez valódi többségi eredményt produkáló rendszer legyen. Ráadásul a körzetek – éppen azért, mert ilyen kevés van belőlük – túlságosan nagyok. Így elveszik az egyéni választókerületek egyik előnye is: hogy közvetlenebb kapcsolatot teremtsenek a választók, a jelöltek és a megválasztott képviselők között

– magyarázta D’Alimonte.

Giorgia Meloninak jobbról érkezik az igazi kihívás

A reform körüli vita közben már jóval túlnőtt a választástechnikai kérdéseken. Mint azt korábban megírtuk, július közepén Meloni kormánya súlyos parlamenti vereséget szenvedett, amikor a Képviselőház titkos szavazáson egyetlen vokssal elutasította a választási reform egyik kulcsfontosságú módosító indítványát. A voksolás után káosz tört ki a Montecitorióban, az ellenzék Meloni lemondását követelte, miközben kiderült, a kormányoldalról is többen a javaslat ellen szavaztak.

A vitatott kérdés, amelyben Meloni vereséget szenvedett, a zárt listák ügye volt. Az eredeti tervezet szerint valamennyi jelöltet preferenciaszavazás nélkül választották volna meg. Ezt a megoldást a Forza Italia és a Lega szorgalmazta. Meloni azonban ezen a ponton megváltoztatta az álláspontját, és olyan módosító indítványt terjesztett elő, amely vegyes rendszert vezetett volna be: minden pártlistán rögzített lett volna a listavezető helye, a többi jelöltnek viszont preferenciaszavazatokat kellett volna szereznie ahhoz, hogy mandátumhoz jusson. A módosító indítványt végül leszavazták a parlamentben.

Biztosra vehető, hogy a Forza Italia és a Lega egyes képviselői az ellenzéki képviselőkkel együtt szavaztak ellene. Meloni azonban nem tett le a javaslatról: ugyanezt a módosító indítványt most a Szenátusban terjeszti elő újra.

A tervezetet Roberto Vannacci is támadta, aki „mutyinak” nevezte azt, mert szerinte továbbra is túl nagy hatalmat hagyott volna a pártvezetéseknél. A vereség így azt is megmutatta, hogy a választási reform nemcsak a kormány és az ellenzék között, hanem a jobboldali táboron belül is komoly törésvonalakat hozott felszínre.

D’Alimonte szerint azonban a vita mögött egy ennél alapvetőbb kérdés húzódik: hogyan lehet egyszerre megfelelően képviselni a választói akaratot, és közben működőképes kormányzást biztosítani.

A mai Olaszországban olyan választási rendszerekre van szükség, amelyek arra kényszerítik a pártokat, hogy a választások előtt hozzanak létre koalíciókat, ne utána. A pártoknak még a szavazás előtt meg kell mondaniuk, kivel akarnak szövetségre lépni, kivel akarnak kormányozni és hogyan.

A szakértő szerint erre alapvetően kétféle megoldás alkalmas: az egyéni választókerületekre épülő rendszer vagy a többségi prémium. D’Alimonte az utóbbi előnyét abban látja, hogy miközben a mandátumok jelentős részét továbbra is arányosan osztják el, a győztes pluszmandátumokat kap, így egyszerre maradhat meg a politikai képviselet sokszínűsége és jöhet létre stabil parlamenti többség.

A többségi prémiummal tudjuk, ki nyert. A győztes a prémiumnak köszönhetően abszolút mandátumtöbbséget szerezhet, miközben a helyek jelentős részét továbbra is arányosan osztják el, ami biztosítja a reprezentativitást. Ez teremthet egyensúlyt a képviselet és a kormányozhatóság között.

A jelenlegi rendszer kritikája után D’Alimonte arra is kitért, hogyan működne a Giorgia Meloni által tervezett új modell, amelyet az olasz politikai közbeszédben már Melonellumként is emlegetnek. A tervezett rendszer szintén vegyes lenne, de az arányos mandátumelosztást többségi prémiummal egészítené ki. Ha egy koalíció megszerzi a szavazatok legalább 42 százalékát, és egyben a legtöbb voksot kapja, pluszmandátumokat kapna: a Képviselőházban 70, a Szenátusban 35 helyet.

„Ez rögzített prémium. Ha viszont egyik koalíció sem éri el a 42 százalékot, vagy csak az egyik házban sikerül átlépnie ezt a küszöböt, akkor minden mandátumot arányosan osztanak el. Ezért ez nagyon különleges rendszer: 42 százalék fölött többségi rendszerként, alatta viszont arányos rendszerként működhet” – magyarázta D’Alimonte, aki éppen ebben látja a tervezet legnagyobb kockázatát is.

Ez a választási rendszer stabilitást hozhat Olaszországnak, ha működik, de kormányozhatatlansághoz is vezethet, ha nem működik. Én kétarcú Janusnak neveztem. Két arca van: az egyik – az én nézőpontomból – pozitív, ez a többségi arc; a másik negatív, az arányos, a kormányozhatatlanság arca. Valójában tehát nem tudjuk, hogyan működik ez a választási rendszer. Ebből a rendszerből hiányzik a második forduló, amelynek bevezetésére Meloninak nem volt lehetősége vagy bátorsága.

Ha egyik koalíció sem érné el a 42 százalékot – még jobb lenne, ha a küszöb 50 százalék lenne, ahogyan a 15 ezer főnél népesebb településeken a polgármester-választásoknál –, akkor a két legtöbb szavazatot szerző koalíciónak második fordulóban kellene megmérkőznie egymással. Ez döntené el, ki a győztes és ki kapja a többségi bónuszt. Így garantálható lenne, hogy a választásnak egyértelmű többségi eredménye legyen” – fogalmazott.

Ha valamelyik koalíció átlépi a 42 százalékos határt, D’Alimonte számításai szerint a 70 képviselői és 35 szenátori pluszmandátum normális körülmények között a parlamenti helyek 54–56 százalékát biztosítaná a győztesnek. Ha azonban egyik politikai tömb sem érné el a küszöböt, nem járna többségi prémium, és a mandátumokat arányosan osztanák szét. Vagyis éppen az a garancia veszne el, amely miatt Meloni hozzá akar nyúlni a jelenlegi rendszerhez.

A politológus ugyanakkor nem általában ellenzi a többségi logikát. Éppen ellenkezőleg: úgy véli, a mai olasz politikai környezetben szükség van olyan választási rendszerre, amely bizonyos mértékben eltér az arányosságtól. Ennek okát a pártrendszer széttöredezettségében és a választói részvétel visszaesésében látja.

Ma olyan helyzetben élünk, amelyben sok a párt, nagyon magas a pártrendszer fragmentáltsága, miközben a választástól távol maradók aránya is rendkívül magas szintre emelkedett. Ilyen környezetben lehetőséget kell adni a választóknak arra, hogy közvetlenül megválasszák, ki kormányozza őket. Ehhez pedig nem tisztán arányos, hanem attól eltérő rendszerekre van szükség.

D’Alimonte ennél is tovább ment, szerinte ha Olaszország ma visszatérne az Első Köztársaság idején alkalmazott tisztán arányos választási logikához, „az ország kormányozhatatlanná válna”.

„Vannacci Orbán”

A választási rendszer átalakítása önmagában sem egyszerű feladat Giorgia Meloni számára, a következő választásig azonban a saját politikai oldalán is egyre komolyabb kihívással kell számolnia. Roberto D’Alimonte szerint Roberto Vannacci felemelkedése nem átmeneti jelenség, hanem tartós problémát jelenthet az olasz miniszterelnöknek.

A nyugalmazott tábornok néhány év alatt az olasz jobboldal egyik meghatározó szereplőjévé vált. A 2024-es európai parlamenti választáson még a Lega jelöltjeként több mint 530 ezer preferenciaszavazatot szerzett, 2025 februárjában azonban szakított a párttal, és megalapította saját politikai formációját, a Futuro Nazionalét. Néhány hónappal később a közvélemény-kutatások már 4-5 százalékra mérték a pártot, egy júniusi felmérésben pedig 5,3 százalékon állt, vagyis Matteo Salvini Legájával azonos szinten. Az újabb felmérésekben a Futuro Nazionale már 7 százalék körül áll, ezzel megelőzi a Legát és megközelíti a Forza Italia támogatottságát.

Vannacci ráadásul éppen jobbról támadja Melonit. Azzal vádolja a miniszterelnököt, hogy kormányra kerülve feladta korábbi radikális álláspontjainak egy részét, és „felhígította” a jobboldalt. Miközben Meloni támogatja Ukrajna katonai segítését és együttműködik az Európai Unió vezetésével, Vannacci bírálja az Oroszország elleni szankciókat, támadja Brüsszel politikáját, és saját magát az „autentikus jobboldal” képviselőjeként igyekszik pozicionálni.

D’Alimonte éppen ezért nem számít arra, hogy Vannacci egyszerűen eltűnik az olasz politikából.

„Vannacci nem tűnik el a következő hónapokban. Problémát jelent Meloni számára, méghozzá nagyon nehéz kihívást.”

Arra a kérdésünkre, miért látja ennyire veszélyesnek Vannacci megerősödését, D’Alimonte Magyarországról különösen ismerősen hangzó párhuzammal válaszolt.

Mert Vannacci Orbán. Hogy olyan kifejezéssel éljek, amelyet ön jól ismer. Meloni megpróbált eltávolodni Orbántól, most viszont Orbánt a saját házában találja.

D’Alimonte szerint Vannacci és Orbán Viktor politikailag „nagyon hasonló” figurák. A párhuzamot azzal magyarázta, hogy mindketten olyan radikális szuverenizmust képviselnek, amely nehezen egyeztethető össze az európai uniós tagsággal. Mindketten a biztonságra és a bevándorlásra, valamint az ezek által keltett félelemre építik politikájukat.

A politológus szerint mindez komoly politikai csapdahelyzetet teremthet Meloni számára. Vannacci szavazóira szüksége lehet a jobboldalnak a következő választás megnyeréséhez, miközben a tábornok politikai súlyának növekedése a későbbi kormányzást is megnehezítheti.

Orbán–Vannacci nélkül Meloni nem lehet biztos abban, hogy nyer. Ha viszont Orbán–Vannaccival nyer, abban nem lehet biztos, hogy kormányozni is tud

– fogalmazott D’Alimonte, aki Vannacci felemelkedését szélesebb európai jelenség részének tekinti. Szerinte Olaszországban a hagyományos politikai elittel szemben fellépő szereplők támogatását ugyanaz az elégedetlenség táplálja, amely más európai országokban is megfigyelhető mindazzal szemben, amit a hagyományos politikai elit képvisel.

„Olaszországban, ahogy Magyarországon, Franciaországban, Spanyolországban vagy Németországban is, sok a dühös választó. Sokan csalódtak a politikai osztályban, valami mást akarnak, valakit, aki nem tartozik a hagyományos politikai elithez” – mondja D’Alimonte, aki szerint ez az elégedetlenség a fiatalok körében is egyre erősebben érezhető. Sokan nem találnak munkát, vagy olyan állásban dolgoznak, amely nem felel meg a végzettségüknek, miközben a magas lakásárak miatt az önálló élet megteremtése is egyre nehezebb.

Sok fiatal aggódik a jövője miatt, sok fiatal dühös. Változtatni akarnak a dolgokon. A tábornok pedig változást ígér.

Miközben Meloninak saját politikai táborán belül Vannacci erősödésével kell számolnia, az ellenzéki oldalon is jelentős változások jöhetnek a 2027-es választásokig. D’Alimonte arra számít, hogy ezúttal a két legfontosabb ellenzéki erő, a Demokrata Párt és az 5 Csillag Mozgalom nem követi el azt a hibát, hogy külön induljon.

Campo largo

Az olasz politikában campo largo, vagyis „széles mező” néven emlegetik a választási szövetséget, amelynek magját a balközép Demokrata Párt (PD) és Giuseppe Conte 5 Csillag Mozgalma (M5S) alkothatja, kiegészülve kisebb baloldali és centrista erőkkel.

D’Alimonte szerint abban „nincs kétség”, hogy a PD és az 5 Csillag Mozgalom a következő parlamenti választáson szövetségben indul. Ez azonban önmagában még messze nem jelenti azt, hogy az ellenzék készen áll Meloni legyőzésére.

A széles ellenzéki összefogásnak két problémája van. Az első, hogy nincs vezetője. A második, hogy nincs programja. Elly Schlein és Giuseppe Conte számos külpolitikai kérdésben nem ért egyet egymással. A választások előtt ezért közös nevezőre kell jutniuk, ami nem lesz könnyű.

A következő választások előtt különösen kényes kérdés lesz, ki vezesse az ellenzéki koalíciót. Elly Schlein a balközép legnagyobb pártja, a Demokrata Párt főtitkáraként magának követeli ezt a szerepet, de Giuseppe Conte is szívesen állna a koalíció élére. Mellette szól korábbi miniszterelnöki tekintélye és az is, hogy népszerű a választók körében. A vezető személyéről várhatóan koalíciós előválasztáson döntenek. Egyesek szerint azonban végül egy harmadik név is előkerülhet: a legtöbbször Silvia Salist emlegetik.

A 40 éves Salis 2025 májusa óta Genova polgármestere. A politikába kívülről érkezett: korábban kalapácsvetőként két olimpián képviselte Olaszországot, majd az Olasz Olimpiai Bizottság, a CONI alelnöke lett. Genovában a balközép széles koalíciójának jelöltjeként nyerte meg a polgármester-választást, azóta pedig országos ismertsége is gyorsan nőtt. Az olasz politikában már azt találgatják, lehet-e belőle a Melonival szemben álló ellenzék egyik új vezető arca.

D’Alimonte szerint azonban egyelőre korai lenne arra számítani, hogy Salis átveheti Schlein vagy Conte helyét.

„Salis nagyon tehetséges és rátermett politikus. Kétlem azonban, hogy már a következő választáson valódi alternatívát jelenthetne Contéval vagy Schleinnel szemben. Szerintem még túl korai lenne. Nem hiszem, hogy ez megtörténhet. Kétségtelen ugyanakkor, hogy fontos politikai szereplővé vált, és a következő években még jelentősebbé válhat. Mindenesetre annyira változékony most a politikai helyzet, hogy nehéz biztos előrejelzéseket tenni” – fogalmazott.

Hogy végül milyen erőviszonyok között rendezik meg a 2027-es parlamenti választást, azt még nehéz megjósolni, D’Alimonte szerint azonban már most biztos, a kampány elkezdődött.

Olaszország augusztus elején függesztette fel a schengeni szabályok alkalmazását a Spanyolországból érkező harmadik országbeli állampolgárokkal szemben, miután Ceutában súlyos migrációs válság alakult ki. A döntés komoly diplomáciai feszültséget okozott Róma és Madrid között, Spanyolország pedig válaszul szintén határellenőrzéseket vezetett be.

D’Alimonte szerint Meloni kemény fellépését már nem lehet elválasztani a miniszterelnök jobboldalán megjelent politikai kihívástól.

„A választási kampány már elkezdődött. Nézze meg, mit tett Meloni Ceuta ügyében, amikor felfüggesztette a schengeni egyezmény alkalmazását! Ez a Vannacci-hatás” – fogalmazott.

Miközben tehát az olasz parlamentben még arról folyik a vita, milyen szabályok alapján rendezzék meg a következő választást, a pártok valójában már arra készülnek. Hogy mindez végül hová vezet, és ki kerül ki győztesen a 2027-es választásból, azt Roberto D’Alimonte nem vállalkozott megjósolni. „Nincs kristálygömböm.”

(Borítókép: Giorgia Meloni 2026. június 11-én. Fotó: Stefano Costantino / SOPA Images / LightRocket / Getty Images)