Az Anconai szerelmesek fergeteges mediterrán komédia: az imádnivalóan bolondos szereplők, a korosodó amorózó, a könnyűvérű szobalány, a leleményes panziósnő, a pocsék kávét büszkén felszolgáló presszós és a többiek egymás szerelmi szálait gabalyítják össze visszavonhatatlanul. Az előadás nyári útja már június elején elkezdődött Gödöllőn, azóta Tokajban, Debrecenben és Siófokon is játszották. Járai Mátét lenyűgözi, hogy a harmincéves múltra visszatekintő zenés komédia még mindig ekkora hatással van a közönségre.

Az Anconai szerelmesek Szentendrén

A színművész úgy látja, ennek egyik legfontosabb oka az az összetéveszthetetlen olasz életérzés, amit a jól ismert slágerek szinte az első pillanatban előhívnak. „Vannak dalok, amelyeket akár ezerszer is szívesen meghallgat az ember, mert egy régi érzéshez, helyhez vagy élethelyzethez repítik vissza. Az Anconai szerelmesek zenéi is ezt tudják: elég megszólalnia például a Felicitànak, és a néző máris úgy érezheti, mintha egy olasz tengerparton ülne” – fogalmaz Járai Máté.

Úgy látja, éppen ez a nosztalgikus, felszabadító érzés az előadás egyik legnagyobb ereje. A mostani változat egyik újdonsága a finálé, amely Cseke Péter ötlete nyomán egy későbbi, nyolcvanas évekbeli sláger lett. Szerinte ez különösen erős lezárása az előadásnak. „Tényleg mindenki táncolva és énekelve hagyja el a nézőteret” – mondja mosolyogva.

„Nagyon furcsa, amikor apának szólítanak a színpadon”

Járai Máté pályáját régóta kerülgette az Anconai szerelmesek. Meséli, hogy több olyan színházban is dolgozott, ahol műsoron volt a darab, ám valahogy mindig kimaradt belőle. Szolnokon, Győrben és Szegeden is találkozott vele, ezért sokáig volt egy olyan érzése, hogy egyszer még dolga lesz ezzel a történettel. Arra azonban nem számított, hogy mire ez megtörténik, már az egyik legidősebb férfiszerepet kapja meg. Tomao Nicomaco ugyanis Ancona tehetős polgára, egy felnőtt lány apja, aki szeretné megfelelő férjhez adni a gyermekét.

 – mondja, hozzátéve, hogy bár életkorából adódóan teljesen reális lenne, hogy huszonéves gyereke legyen, lélekben továbbra is nagyon fiatalnak érzi magát. „A lelkem annyira gyerek még, és van egy kis Pán Péter-szindrómám. Nagyon furcsa, amikor apának szólítanak a színpadon” – árulja el. 

 „A közönséget is arra kérem, hogy ebben a két-három órában felejtsenek el mindent, és jöjjenek velünk Olaszországba, Anconába” – meséli. A feladatot egyfajta idegenvezetéshez hasonlítja, és különösen élvezi, hogy sok múlik rajta az előadásban.