A szomorú aktusra délután került sor az Arad melletti világosi mezőn. A cári túlerő előtt meghajolni kevésbé tűnt megalázónak, Görgey Artúr fővezér ezzel kívánta jelezni: nem az osztrák császár, csak a nagyhatalmi túlerő taposta el a nemzet szabadságharcát. Letette a fegyvert, mert látta, reménytelenre fordult a haza sorsa, értelmetlen a további véráldozat. Ez volt a „bűne”. (A fegyverletételről nem egyedül Görgey, hanem egy tábornokokból, törzstisztekből álló nyolcvantagú haditanács döntött. Kettő kivételével mindnyájan bólintottak.)

Rá kegyetlenebb sors várt, árulónak bélyegezték, maga Kossuth is rajta kérte számon a bukást, sőt a megtorlásokat is; a kormányzó szeptemberben odáig jut, hogy a haza hóhérjának nevezi Görgey Artúrt, a nemzet bálványkatonáját. (Ahogyan évszázaddal később árulónak állítja majd be Görgeyt a radikális példaképekre szomjazó kommunista történetírás is.) E billoggal halt meg a fővezér életének kilencvenkilencedik évében. Arad mártírjai, a kivégzett tábornokok tanúsíthatták volna, hogy ez mennyire nem igaz – ám ők akkor már odafönt voltak.

Horváth Mihály katolikus püspök, a Szemere-kormány minisztere így emlékszik a magyar Golgotára: „Tisztek és közvitézek zokogva borulának egymásra (…) Legsiralmasabb volt a huszárok tekintete, kiknek lovaiktól kellett megválniok.” Egy orosz tiszt – bizonyos Drozdov főhadnagy – ekképpen írja le a tragikumában is emelkedett perceket: „Görgey a lovával serege elé lépett. Beszélni kezdett volna, de csak tompa zokogás tört fel melléből, mire a harmincezres sereg levegőeget betöltő »Éljen Görgey!« kiáltással válaszolt (…) Az egyik tiszt előrejött, hogy a többiek nevében szóljon tábornokához, de neki sem volt ereje zokogását visszatartani, csak annyit tudott kiejteni: »Isten veled, Görgey!«. »Isten veled, Görgey!«, visszhangozta az egész sereg. A honvédek, huszárok egymás karjába roskadva zokogtak, némelyik századnál apró darabokra vágták a csapatzászlót, és egymás között szétosztották.”

Ennyi maradt a szabadságból.

Máig visszhangzik a kérdés: mit vétettünk, Magyarok Nagyasszonya?

Borítókép: A világosi fegyverletétel (1849. augusztus 13.) korabeli rajz alapján készített metszet (Vasárnapi Újság, 1869. augusztus 15.- Forrás: Wikipédia)