1969-től a nyolcvanas évek közepéig ő volt a Fáy utcai stadion hangosbemondója, az angyalföldi klub hangja, aki oly gyakran énekelt együtt valamelyik árnyas kisvendéglőben Mészöly Kálmánnal, Farkas Jancsival, Hegedüs Csabával, a patinás piros-kék klub világhírű sportolóival.

A Teremtő még megadta neki, amire annyira vágyott: újra NB I-es lett a Vasas futballcsapata! Már nagyon betegen, ágyban fekve, lelkiismeretes gondozásra szorulva élhette át újra, hogy az imádott klubja megint a legjobbak között van. De arra már nem volt ereje, hogy visszatérjen az egykori „munkahelyére”, a második otthonába, a Fáy utcába.

Különleges életút az övé, hiszen nemcsak a sport-, hanem a művészvilágban is népszerű volt. S hogy mennyi mindent hagyott maga mögött, mennyi értéket teremtett, azt tökéletesen bizonyítja, hogy korábban Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehetett át.

A legnagyobb elismerés mindig is az volt számára, ha a közönség együtt énekelt vele valamelyik előadásán, amikor Bessenyei Ferenccel, Solti Károllyal, Petress Zsuzsával, s gyönyörű primadonnákkal léphetett fel az ország megszámlálhatatlan kultúrházában.

– Sopronban nőttem fel, és szerencsére ennek a gyönyörű városnak is volt egy Vasas nevű csapata. Akkoriban kezdődött a piros-kék színkombináció iránti rajongásom, s amikor Budapestre kerültem, már rendszeresen kijártam a Fáy utcába. A Vasas igazi szerelem számomra – mesélte néhány évvel ezelőtt Rezsnák Miklós, aki akkor már Pilisszentivánon élt egy takaros kis kertes házban, tyúkokkal, visszavonultan.

A pályafutása fordulataira így emlékezett vissza.

– Népművelő diplomát szereztem, dolgoztam turisztikai újságíróként, hogy aztán szinte egyik pillanatról a másikra a hangom segítségével művészi pályára lépjek. Verset szavaltam, énekeltem, konferálhattam, a legnagyobb művészekkel állhattam egy színpadra. S persze, ha csak tehettem, mentem Vasas-meccsre. S egyszer csak jött a felkérés, tán a népszerűségem, az orgánumom miatt, hogy legyek a csapat, a klub hangja. Így váltam 1969-től hivatalosan is a Vasas család részévé. Óriási élmény volt tíz-, olykor húszezer néző előtt a meccsek szünetében, a zöld gyepen interjút készíteni mikrofonnal a kézben mondjuk Gedó Gyurival – mesélte.

A Covid-járvány alatt döntött úgy, hogy befejezi a fellépéseit. De a televízió kívánságműsorában rendszeresen kérték őt a nézők, és nótázott jókedvűen, szenvedélyesen. Akik ismerték, tudták róla, hogy humoros, nyugodt, vidám ember.

És a csodálatos pályafutása mellett büszke volt arra, hogy a Vasas család nem felejtette el, és talán még büszkébb, hogy a két unokája közül Levente tehetséges futballista. A felesége, akivel évtizedekig élt együtt, az utolsó években szeretettel ápolta őt és vigyázott rá. S ha jobban volt, újra és újra elmesélte, milyen is volt a hangulat egykoron a Vasas Bisztró nevű kocsmában, ahol vele nótázott az egyre lelkesebb szurkolósereg.

Az volt a vágya, hogy a piros-kék csapat újra NB I-es legyen. Ezt megkapta a sorstól, és ha személyesen már nem is lehetett a Vasas meccsén, a hangosbemondó – úgy, ahogy egykoron ő is… – méltóképpen megemlékezett róla a Zalaegerszeg elleni találkozó előtt.

Pilisszentiváni búcsú

Rezsnák Miklós legenda volt, a honi művészvilág egyik népszerű alakja, akivel annak idején együtt énekelhette a fia, hogy Nótás kedvű volt az apám. De most csönd van a pilisszentiváni házban: Rezsnák Miklóst augusztus 19-én, 11 órakor búcsúztatják a pilisszentiváni temetőben.