GazdaságSzerző: portfolio 2026. 08. 13. 7 percnyi olvasás
Egyetlen peptid nemrég átalakította az orvostudományt. A glükagonszerű peptid-1 (GLP-1) alapú gyógyszerek – ezt a hormont a bélrendszer szabadítja fel étkezés után – eredetileg cukorbetegség kezelésére szolgáltak, mielőtt kiderült, hogy a fogyásban is rendkívül hatékonyak. Azóta a szívbetegségek, a vesebetegségek, az alvási apnoé és más kórképek esetében is előnyösnek bizonyultak. A gyógyszergyártók most arra fogadnak, hogy egy másik molekulacsalád, az orexinek is hasonló utat járhatnak be.
Minden héten új cikkek a The Economist-ból
A Portfolio Signature előfizetői rendszeresen olvashatják az Economist legérdekesebb cikkeit magyarul, a Portfolio válogatásában. Ez a cikk is egy ilyen írás, de kivételesen minden olvasónk számára elérhetővé tesszük.
Az orexinek egy neurotranszmitter-pár – olyan vegyületek, amelyek az idegsejtek közötti üzenetváltást biztosítják. E neurotranszmitterek egyik legfontosabb feladata az ébrenlét szabályozása, és hatásukat utánzó gyógyszerek új generációja áll most a piacra lépés küszöbén.
Augusztus 5-én az amerikai gyógyszerhatóság engedélyezte a japán Takeda oveporextonját, amely az első olyan orexin-agonista (vagyis ugyanazokat a sejtfelszíni receptorokat serkentő molekula), amelyet narkolepszia – napközbeni túlzott álmossággal és figyelmeztetés nélküli elalvási rohamokkal járó betegség – kezelésére hagytak jóvá.
Az ír biotechnológiai vállalat, az Alkermes versenytárs készítményen dolgozik. Az Eli Lilly, amelynek sorsát a GLP-1 alapú szerek alakították át, nem akar lemaradni egy újabb peptidfellendülésről: júniusban felvásárolta a Centessa nevű biotech céget, amelynek korai klinikai fázisban lévő orexinkészítménye van – az üzlet a vizsgálatok sikerétől függően akár 7,8 milliárd dollárt is érhet.
A Morgan Stanley bank becslése szerint
az orexinalapú gyógyszerek 2035-re önmagukban a narkolepsziával és a kapcsolódó alvászavarokkal évi 16 milliárd dolláros piacot teremthetnek. Ezzel szemben a jelenlegi narkolepszia-gyógyszerek éves forgalma 3 milliárd dollár.
A lelkesedés azonban nem csupán a narkolepsziának szól, amely becslések szerint minden kétezredik amerikait érinti. Az orexinek az alvás, a figyelem, a motiváció és az agy jutalmazási rendszerének összehangolásában is szerepet játszanak. A gyógyszergyártók abban bíznak, hogy az orexinalapú szerek idővel a depresszió, a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar (ADHD) és a szenvedélybetegségek kezelésére is alkalmasak lehetnek – ezek olyan kórképek, amelyek több száz millió embert érintenek.
Az orexineket közel három évtizede, egymástól függetlenül két kutatócsoport fedezte fel. 1998 januárjában a kaliforniai La Jollában működő Scripps Research Institute munkatársa, Luis de Lecea és kollégái azonosították a peptideket, amelyeket hipokretinnek neveztek el. Néhány héttel később a dallasi University of Texas Southwestern Medical Centerben dolgozó Janagiszava Maszasi vezette kutatócsoport arról számolt be, hogy ha patkányok agyába fecskendezik ugyanezeket a peptideket, az állatok többet kezdenek enni. Ők a molekulákat orexinnek nevezték el, a görög *orexisz* (étvágy) szóból.
Az orexinek valódi szerepe a következő évben derült ki.
A Stanford Egyetem kutatója, Emmanuel Mignot örökletes narkolepsziát vizsgált dobermannoknál és labradoroknál – olyan kutyafajtáknál, amelyek hajlamosak játék közben hirtelen összeesni. Kimutatta, hogy egy mutáció blokkolja az agy képességét e molekulák érzékelésére. Ugyanebben az évben Janagiszava laboratóriuma azt találta, hogy az orexin termelésére képtelenné tett egerek ismételten elaludtak és összeestek. Ezt emberi megerősítés is követte: a narkolepsziás betegek elvesztették az orexint termelő idegsejtjeiket.
Az orexineket a hipotalamusz – a szem mögött megbúvó agyterület – néhány idegsejtje termeli. A felszabaduló molekulák a szomszédos idegsejteken található kétféle receptortípus, az OX1R és az OX2R valamelyikéhez kötődnek – attól függően, melyik orexinről van szó –, és bekapcsolják azokat. Az ébrenlét fenntartásában az OX2R játssza a fő szerepet: aktiválása több, más neurotranszmitterekre – noradrenalinra, szerotoninra, dopaminra és másokra – támaszkodó, ébrenlétet elősegítő rendszert serkent, és összehangolja a működésüket, egyfajta karmesterként. Az OX1R inkább a jutalmazásban és a motivációban vesz részt.
A gyógyszergyártók először azt tanulták meg, hogyan lehet elnémítani az OX2R nevű karmestert. Az orexin-antagonisták – amelyek nem utánozzák, hanem blokkolják a molekulák hatását, ezáltal elősegítve az alvást – 2014 óta elérhetők inszomnia (álmatlanság) kezelésére. Ezek másképp működnek, mint a hagyományos altatók, amelyek a GABA – az agy egyik legfontosabb gátló neurotranszmittere – hatását erősítik fel.
Birgitte Kornum, a Koppenhágai Egyetem orexinszakértője szerint az ilyen altatók inkább szedálást idéznek elő, mint természetes alvást, és tartós használat mellett gyakran veszítenek hatékonyságukból. Az orexin-antagonisták ezzel szemben lehalkítják az agy ébrenléti jelét, teret engedve az alvást elősegítő rendszereknek.
A bizonyítékok szerint ez jobb minőségű alvást eredményez, kisebb függőségi kockázattal és kevesebb hosszú távú problémával.
A nagyobb tét azonban nem az orexinjelzés blokkolása, hanem annak helyreállítása – hiszen számos alvászavar hátterében hibás orexinjelzés áll. A legközvetlenebb alkalmazási terület az 1-es típusú narkolepszia (NT1), amelyben a nappali túlzott álmossághoz kataplexia is társul: az izomkontroll hirtelen elvesztése, amelyet jellemzően erős érzelem vált ki. Az NT1-et az OX2R-hez kötődő orexin kórosan alacsony szintje okozza. A REM-alvás – a leginkább álomdús szakasz – során az agy lebénítja a testet, hogy az ne hajtsa végre ténylegesen az álomban szereplő mozdulatokat. Ébrenlét idején ezt a bénulást a noradrenalin és a szerotonin – két, az orexin által fenntartott neurotranszmitter – tartja kordában. Elégtelen orexinszint mellett a bénulási mechanizmus akkor is beindulhat, ha az illető teljesen éber. Előfordulhat, hogy valaki – például egy heves nevetés közepén – hirtelen elveszíti izomkontrollját, és összecsuklik.
Az orexinek visszakapcsolása azonban nehezebb, mint a kikapcsolásuk.
Egy antagonistának csupán be kell illeszkednie a receptorba ahhoz, hogy megakadályozza az orexin kötődését. Egy agonistának ezzel szemben ténylegesen reprodukálnia kell egy nála sokszorta nagyobb méretű peptid hatását. Emellett át kell jutnia a vér-agy gáton is, amely a potenciálisan káros molekuláktól védi az agyat.
A Takeda első ilyen próbálkozása, a firazorexton nevű agonista ígéretesnek indult, ám a cég 2021-ben leállította a fejlesztést, miután a szer több betegnél májkárosodást okozott. A 2025 májusában közzétett, az utódkészítménynek számító oveporextonra vonatkozó eredmények azonban nagy visszhangot váltottak ki. A vizsgálatban a betegeknek egy elsötétített szobában kellett ülniük, hogy megmérjék, meddig képesek ébren maradni – ezt az eljárást ébrenlét-fenntartási tesztnek (Maintenance of Wakefulness Test) nevezik. Oveporexton nélkül sokan szinte azonnal elaludtak. A szer hatására a dózistól függően 12,5–25 perccel tovább maradtak ébren, ami sokuknál a normális tartományba emelte az eredményt. A kataplexiás rohamok mintegy harmadannyiszor fordultak elő a szert szedőknél a placebót kapó résztvevőkhöz képest. A mellékhatások között inszomnia szerepelt, a betegek mintegy harmadánál pedig kellemetlen, sürgető vizelési inger jelentkezett.
Az oveporextont nemcsak a hatása, hanem a hatásmechanizmusa is megkülönbözteti a többi szertől.
A jelenlegi kezelések – köztük a metilfenidáthoz hasonló stimulánsok és a modafinilhoz hasonló ébrenlétfokozó szerek – inkább a tüneteket, mint magát a betegséget kezelik. Ezek az agy számos területén fokozzák egyes neurotranszmitterek – például a dopamin és a noradrenalin – aktivitását, ami javíthatja az éberséget, ám szorongást, vérnyomás-emelkedést és rossz alvásminőséget is okozhat. Egyes szerek emellett függőségi kockázatot is hordoznak.
Az orexinek ezzel szemben a folyamat korábbi szakaszában avatkoznak be: nem az éberségi rendszer egyes elemeit serkentik külön-külön, hanem összehangolják azok működését. Janagiszava szerint
az orexin-agonisták természetesebb és stabilabb ébrenlétet biztosíthatnak, a stimulánsoknál kevesebb mellékhatással és alacsonyabb visszaélési kockázattal.
A gyógyszergyártók úgy vélik, ugyanez a molekula az NT1-en kívül más kórképek esetében is segíthet. Ilyen a 2-es típusú narkolepszia (NT2), amelyhez nem társul kataplexia, valamint az idiopátiás hiperszomnia, a napközbeni túlzott álmosság egy rokon formája. A Lilly a Centessa felvásárlásával megszerzett orexin-agonistáját mindhárom kórkép ellen teszteli – ezzel az ágazat egyik legszélesebb körű, egyszerre több indikációra kiterjedő fejlesztését viszi végig. A korai adatok biztatóak: egy kisebb vizsgálatban a szer NT1-es betegeknél több mint 20 perccel, NT2-es betegeknél pedig több mint tíz perccel javította az ébrenlétet.
E ritkább alvászavarokon túl a gyógyszergyártók az orexin-agonisták hatását gyakoribb kórképeknél is vizsgálják. Az Alkermes felnőtteknél ADHD kezelésére tesztel egy ilyen készítményt, arra a megfigyelésre alapozva, hogy a narkolepsziás betegeknél tapasztalt egyik kiegészítő hatás a figyelem élesedése, ami arra utal, hogy a szerek ADHD esetén is segíthetnek. Mások az alvási apnoé – egy jóval gyakoribb rendellenesség – kezelésére való alkalmazásukat vizsgálják.
Izgalmas, bár jóval kevésbé kiforrott elképzelések övezik a másik orexinreceptor, az OX1R jutalmazásban és motivációban betöltött szerepét is.
Janagiszava szerint az OX1R blokkolása ígéretesnek tűnik a függőséggel járó sóvárgás visszaszorításában.
Ugyanennek a receptornak az aktiválása – a blokkolással szemben – jóval spekulatívabb megközelítés, ő mégis úgy véli, hogy az orexinjelzés felerősítése az agy jutalmazási köreiben segíthet a depresszió kezelésében, sőt akár a motiváció fokozásában is.
Mindez egyelőre csak jelzésértékű, nem bizonyíték, és minden gyógyszernek szigorú vizsgálatokon kell átesnie, mielőtt piacra kerülhetne. A Lilly óriási potenciált lát ebben. Dan Skovronsky, a cég tudományos igazgatója szerint az éhség és az alvás egyaránt
a szervezet egyensúlyát fenntartó fő homeosztatikus mechanizmusok
közé tartozik. Ha ezek felborulnak, betegség lesz belőle. Szerinte ez magyarázza, miért bizonyultak az inkretinek – a GLP-1 mögött álló hormoncsalád – ilyen sokoldalúan hasznosnak. És épp ezért lehetnek az orexinek is legalább ilyen fontosak.
Címlapkép forrása: 2022 The Washington Post via Getty Images
Napi