TechtudSzerző: magyarnemzet 2026. 08. 12. 4 percnyi olvasás
Harmincöt fokos a hőséget is mértek a sarkköri területeken, a globális felmelegedés bekopogtatott Szibériába.
Rekordhőség jellemzi Szibéria sarkköri területeit, amit most az elmúlt évtizedek mérési adatai alapján most már tendenciózus folyamatnak lehet tekinteni, a globális felmelegedés egyik aggasztó következményeként.
Az elmúlt hónapban az északi szélesség 60°-ától északra fekvő szárazföldi és tengeri területek több mint 70 százaléka volt melegebb az 1991-2020 közötti átlagértéknél, és e régió területeinek 12 százalékán a múlt hónap a három eddigi legmelegebb július egyike volt - derül ki az Európai Középtávú Időjárás-előrejelzések Központja által készített ERA5 adatkészletből.
A legmagasabb hőmérsékleti értéket Oroszországban, a kelet-szibériai Léna-völgy középső részén mérték július 9-én és 10-én,
amikor a napi maximum meghaladta a 35 Celsius fokot,
akárcsak a nyugat-oroszországi Troitszko-Pecsorszkban a múlt hónap későbbi szakaszában. Ezek az adatok Rick Thoman, az Alaszkai Klímaértékelési és Politikai Központ (ACCAP), illetve az Alaszkai Egyetem munkatársának az elemzéséből derültek ki – írja az IflScience tudományos hírportál.
Mindezek mellett a közép-szibériai krasznojarszki határterületnek 1969 óta ez volt a legmelegebb júliusa, a szomszédos Szaha régióban található Szelagonciban pedig 32°C feletti hőmérsékletet mértek az Ogimet időjárás-információs szolgálat által gyűjtött adatok szerint.
A júliusi extrém meleg azonban nem az egész arktikus területet érintette, hanem elsősorban Szibériát sújtotta,
ezzel szemben a kanadai Nunavut északi részén hűvösebb volt a szokásos júliusi átlagnál, Alaszkában pedig 2011 óta az idei volt a leghidegebb július.
További érdekes anomália, hogy a Jeges-tenger Svalbardtól északra fekvő víztömege is hűvösebb volt az átlagosnál annak ellenére is, hogy a Hudson-öböl térségében az 1979 -től elkezdett műholdas mérések óta még sohasem volt ennyire meleg a júliusi átlaghőmérséklet.
A felmelegedés általános trendje a mérési adatok alapján meglehetősen egyértelmű. Az idei július a harmadik legmelegebb hónap 1950 óta, és az öt eddigi legmelegebb év volt 2010 óta a sarkköri régióban.
Ez a tendencia az Amerikai Meteorológiai Társaság most hétfőn közzétett éghajlati helyzetjelentésében is jól megmutatkozik, amely szerint
2025 volt a második legmelegebb arktiszi év a 126 évre visszanyúló meteorológiai adatok szerint,
és a felszíni levegő hőmérséklet is nagyjából a háromszorosával emelkedik a globális átlaghoz képest ebben a régióban.
„Az elmúlt évek tanulmányai kimutatták, hogy az Arktisz sokkal gyorsabban melegszik, mint a bolygó többi része a tengeri jég olvadásából eredő visszacsatolás miatt, így nem meglepő, hogy minden idők rekordhőmérsékleteit látjuk most a magas szélességi fokokon” – nyilatkozta Alan Gerard meteorológus a Scientific American tudományos hírportálnak.
A légkör felmelegedése miatt az arktikus régióban egyre több tengeri jég olvad el a nyári hónapokban, a folyamatosan növekvő vízfelület pedig egyre nagyobb mértékben nyeli el a napsugárzást, ami felmelegíti a tengervizet, meggyorsítva ezzel a jég olvadását is. Ezt a két egymást erősító folyamatot nevezzük visszacsatolásnak.
Ezek a közelmúltbeli rekordhőmérsékleti adatok összefüggést mutatnak az Edinburgh-i Egyetem és a Kínai Tudományos Akadémia tudósai által vezetett kutatás, a szibériai permafroszt olvadásából származó metánkibocsátás mérési adataival is.
A kutatócsoport megállapította, hogy a növekvő erdőtüzek, a vizes élőhelyek aktivitásának változása és a gyors felmelegedés
a permafroszt olvadásából származó metánkibocsátás szignifikáns növekedését mutatja,
ami a Szibériában kibocsátott metán mennyiségének a megduplázódását eredményezte a 2010 és 2023 közötti időszakban.
Az arktiszi permafroszt -a talaj egész évben fagyott rétege -a világ egyik legnagyobb természetes széntárolója. Ha a permafroszt kienged, a talajban tárolt szerves anyagot a mikrobák szén-dioxiddá és metánná alakítják. A metán még a szén -dioxidnál is erősebb, bár rövidebb élettartamú üvegházhatású gáz.
A tanulmányt jegyző kutatók szerint a forróbb, szárazabb nyarak – mint amilyen a jelenlegi is –, ideális feltételeket teremtenek a hosszabb ideig tartó tüzek kialakulásához, amelyek metánt szabadítanak fel a talajból, és felgyorsítják az állandóan fagyott talaj olvadását is.
Noha egyelőre a szibériai permafroszt olvadása miatt a légkörbe jutó üvegházgázok mennyisége globálisan még nem számottevő, de a felmelegedés felgyorsítja ezt a folyamatot – írják a tanulmányt jegyző tudósok.
Amint azt a legutóbbi éghajlatváltozási jelentés megjegyezte, a csapadék mennyisége is növekszik a sarkköri térségben, ami fokozza a növénytakaró kiterjedését, ez pedig összetett és ellentmondásos hatással van a permafroszt olvadásának a sebességére.
A kutatók szerint ezért még nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a folyamat valóban egy éghajlati fordulópontot jelent-e. Mégis, amit most látunk példa nélküli, ami miatt a klímakutatók körében -a felmelegedés hatásait illetően- aggodalommal vegyes bizonytalanság uralkodik.
„Végre elkezdtük megállítani a fosszilis tüzelőanyagokból származó metánkibocsátás növekedését, de a természetes rendszerek visszacsatolásai váratlanul erősödnek, ami a párizsi klímamegállapodás kudarcához vezet” – mondja Dr. Euan Nisbet, a londoni Royal Holloway Egyetem munkatársa.
„Veszélyes időszak ez az éghajlat számára ”-fűzi hozzá a kutató. Noha a globális felmelegedés tendenciáival kapcsolatosan sok még a bizonytalanság, de az éghajlatváltozás ténye ma már aligha kérdőjelezhető meg.
Szibéria sarkköri területein:
Napi