Hát, hol is kezdjem, mert ugye nem egyszerű ez a többszörösen összetett, 350 oldalas krimi. Van két fő vonulata, ami, ahogyan a történetmesélés halad előre, szépen lassan összeér, és csak a legvégére illeszti egymás mellé a kirakós utolsó darabjait, hogy aztán az ember A Sellő titka című könyvet becsukva elkezdje újragondolni a sztorit.

A sztorit, amely 2014–15-ben játszódik Magyarországon, leginkább a fővárosban, de miután sorozatgyilkosságról van szó, így képbe kerül még Eger és Szekszárd is. A történet azzal indul, hogy az ORFK-n megbízzák a magát kissé félretoltnak érző Telki-Nagy Judit őrnagyot, hogy szervezzen egy nyomozócsoportot a Kiemelten Életellenes Ügyeket Felderítő Főosztályon.

A válogatott társaság tagjai között van egy nyugdíj előtt álló, túlsúlyos, önmagával örökké vívódó informatikusnő, Admin, egy uniós projekt keretében a rendőrségnél a PC-nyelvezetet meghonosítani szándékozó nyomozógyakornok, Vanda, egy kiszuperálás előtt álló, alkoholproblémákkal küzdő százados, Vasvári, meg egy most született ikrekkel gyakran otthon bajlódó nyomozó, Köteles. Ja, és őket irányítja az őrnagy asszony.  

Mi az a K.É.Z.?

Az őrnagy, miután látja, hogy csapata nem a Beverly Hills-i zsaruk elitje, elnevezi őket K.É.Z.-nek, ami a Kiszuperáltak És Zöldfülűek csapata. Később rájön, hogy főnöke csak azért válogattatta össze ezeket az embereket vele, hogy egyfelől megfeleljen annak az elvárásnak, hogy növeljék a rendőrségnél dolgozó, nyugdíj előtt állók számát (Admin), félre lehessen legalább egy évig állítani Vasvárit, és az emberi jogi szakképzettséggel rendelkező nyomozó (Vanda) is kerüljön be az egységbe. Mindezt főnöke, a vezérőrnagy szemére hányva abban maradnak, hogy cserébe az első fegyveres gyilkosságot ők kapják meg, hogy bizonyítsanak vagy elbukjanak.

És nem is kell sokat várni, mert Budapest belvárosában, a Honvéd téren lelőnek egy ismert közgazdászt, aki – miután éppen a görög gazdasági válság kellős közepén járunk – sokat írt a katasztrofálisan megrogyott görög gazdaságról és a lehetetlennek látszó kilábalásról. Aztán nem sokkal később szintén tarkólövéssel végeznek egy középkorú asszonnyal Szekszárdon, majd pedig a bűnügyi csoport kedvelt újságíró informátorával Egerben. Ennyi. Semmi kapcsolat az áldozatok között, a nyomozás pedig egyre inkább vakvágányra terelődik.

Megjelent a görög szál

A regényt végigkíséri egy több részletre bontott interjú, amit egy görög férfi adott, és a szebb napokat megélt Népszabadság szerkesztőségében vették fel 2015-ben, a gyilkosságokhoz közeli időpontban. De időről időre felbukkan egy görög vagy görög nevű nő visszaemlékezése is. Eleinte nem világos, hogy mi a szerepe az interjúnak és a visszaemlékezésnek, de aztán idővel kirajzolódik, hogy itt időben vissza kell mennünk a II. világháború utáni évekbe, egészen pontosan az 1948–49-es görög polgárháború időszakához: a királyhű erők állnak szemben a kommunista forradalmárokkal, és az utóbbiak vesztésre állnak.

Segítséget kérnek az akkor formálódó szocialista demokráciáktól, hogy legalább a gyerekeiket fogadják be átmenetileg, amíg a polgárháború véget nem ér, és győznek a partizánok. Akik ugyan végül nem győztek, hanem letették a fegyvert, viszont ezekben az években görög, illetve a könyv szereplői szempontjából fontos macedón származásúak gyerekeit is külföldre juttatják.

akiknek a zöme aztán a polgárháború után sem térhetett vissza hazájába, mert évtizedeken át nemkívánatosnak nyilvánították őket. Hiszen egy kommunista országban nőttek fel, és ki tudja, mit csinálnának, ha egyszer beengednék őket Görögországba. (Mintha az a több ezer gyerek tehetne arról, hogy anno összeszedték őket, és elvitték a szocialista tábor vidámabb vagy szomorúbb barakkjaiba.)

Végül mára belőlük került ki az a többezres lélekszámú görög kisebbség, amely Magyarországon élt és él. Megtanulták a nyelvünket, beilleszkedtek, hozzásimultak a szocialista mindennapokhoz, és végül magyar állampolgárok lettek, nem menekültek.

Ahogy a könyv második kiadásához írt utószavában a szerző is megemlíti, A Sellő titka iszonyatos kutatómunkával járt, ami előtt tényleg le a kalappal, mert olyan aprólékosan mutatja be ennek a magyarosodott közösségnek a mindennapjait, hogy szinte mi magunk is megéljük hétköznapjaikat, és teljes képet kapunk az életükről. Egyértelmű és végtelenül precíz történelmi kutatás letisztult eredménye szűrődik át a történeten.

De mi is az a Sellő?

A gyilkosságokat követő nyomozati zsákutca váratlan fordulattal eltűnik, és a bénázónak tartott K.É.Z. tényleg rábukkan a sorozatgyilkos nyomára. Az utolsó áldozatot pedig Budapesten, a Moszkva tér (a csudába, 15 év után sem tudok áttérni a Széll Kálmán térre!) 2015-ben még javában tartó átépítése közben találják meg. Vele ugyanaz a gyilkos végzett, csak még 1981-ben.

Megint előjön a görög szál. Mindegyik gyilkosság helyszínén, vagy annak közelében, a gyilkos szándékosan olyan nyomokat hagyott, amely egy görög művész pár alkotásaihoz kötődik. Makrisz Agamemnón szobrászról és feleségéről, Makrisz Zizi mozaikművészről volt szó. Innentől már felgyorsulnak az események, mert a Moszkva tér átalakítása miatt elvitték onnan jobb napokat megélt közös művüket, A Sellő néven ismert, és évtizedekig ott álló fém díszkút-kompozíciójukat.

A könyvben a feltárásakor pedig megtalálják az utolsó áldozatot, aki 1981-ben tűnt el a hazai görög közösségből, és a halott mellett hevert egy ugyanolyan típusú háborús német pisztoly, mint amivel az előző három gyilkosságot végrehajtották, csak ennek markolatába egy olyan monogramot véstek, amely a gyanúsítottak köréből egyértelművé tette, hogy ki lőhetett. Persze itt még nem fogtuk meg azonnal az elkövetőt, becsúszik a végére néhány meglepő csavar.

Már csak azt kell kideríteni, hogy vajon egy be nem teljesedett szerelem 30 évvel későbbi erőszakos lezárásáról van-e szó, vagy pedig tényleg a II. világháború nyomán emberekbe beleégett politikai-ideológiai leszámolással van dolguk.

Epilógus

Őszintén megvallom, nekem mindig, amikor a kezembe vettem a könyvet, az a fura érzetem támadt, hogy milyen semmitmondó egy borítót sikerült összehozni ennek a kriminek. Aztán ahogyan elmélyedtem a történetben, és kiderült, hogy A Sellő című szobor-, illetve díszkút-kompozíció az egyik főszereplője a könyvnek, amit 1980-ban állítottak fel a téren, rájöttem, hogy e mellett a szobor mellett jártam el évtizedeken át a Moszkván, bár mozaikja már megkopott, és a szökőkút sem működött: csak egy fémkomplexum volt, amely itt ragadt a szocializmusból.

A 2010-es évek felújítása után visszakerült a Moszkva térre. Homlokomra csaptam, hát én vagyok a balga, hiszen ez a borító – a maga nemében – egy remekmű. A borítón a szoborkompozíciótól jobbra ugyanis felsejlenek a Posta Palota falai, míg balra a Fény utcától húzódó épületsor látszik, amelynek aljában ott volt a Trombitás vendéglő, amelynek árnyas-fás kertjébe vonultak vissza a K.É.Z. nyomozói, amikor munka után egy-egy sört le szerettek volna gurítani. Kár, hogy a nyitóoldalakról nem derül ki, hogy ki tervezte a borítót, de gratula neki!

Cserháti Éva: A Sellő titka
General Press Kiadó, 2019, 2026
358 oldal

(Borítókép: Fekete Tímea / Index)